(II./40.) Teljesült...

Sziasztok, Életeim!
Úúúgy örülök, hogy újra itt lehetek veletek, el sem tudjátok képzelni, mennyire hiányzott már az írás, esküszöm felüdülés volt újra gép elé kerülni:))
Az írás mellett persze Ti is hiányoztatok, remélem mindenkinek jól telt a nyár, sokat napoztatok, strandoltatok, lazítottatok :)
Ahogy feljöttem ide, és megláttam a több, mint 116 ezer látogatót és a 94 feliratkozót, és azt, hogy vannak olyanok, akik még csak most találnak rá a blogra, és két, vagy három nap alatt végigolvassák, hát ez eszméletlen, örömömben majdnem elkezdtem cigánykerekezni, de tényleg :DD Annyira, de annyira jó érzés..:)♥ Köszönöm!!
A részről elöljáróban annyit, hogy lehet kicsit érzelgős lett, viszont én így képzelek el egy ilyen helyzetet, szóval...remélem tetszeni fog, és nem lett túl csöpögős, mert az igazat megvallva, mostanában folyton ilyen a hangulatom, és... na mindegy, nem dumálok fölöslegesen, jöjjön is a rész! :)
Jól olvasást, nagyon nagyon remélem, hogy legalább egy kicsit kárpótollak titeket a sok kimaradásért. :)
Imádlak Titeket, puszi: Dóri :*
Ajánlott zene: The Calling - Wherever You Will Go
 
ONE DIRECTION, AVAGY HOGYAN BULIZZUNK EGY EGÉSZ ESTÉN ÁT!-ütötte ki a szemem a szalagcím hatalmas, piros betűkkel.
"Több hónapos kemény munka, fotózások, stúdió felvételek, és interjúk után napjaink egyik leghíresebb fiúbandája végre lazíthatott egy kicsit a vészesen közelgő európai turnéjuk előtt. 
A One Direction sztárjai együtt töltötték utolsó, szabad péntek estéjüket az egyik ismert londoni szórakozóhelyen, melyekre természetesen legtöbbjük nem egyedül, hanem csinos barátnőjeikkel érkezett, és meg kell hagyni, mindannyian alaposan a pohár fenekére is néztek.
A srácok este tíz után lépték át a szórakozóhely küszöbét, és alig telt el egy kis idő, a társaság feloldódott, és kiengedte a gőzt, ki táncolással, ki iszogatással és beszélgetéssel.
Niallt, Liamet, Zaynt, Harryt és Louist sosem kellett félteni, ha bulizásról volt szó, ezt mindig is tudtuk. Bizonyítékul szolgálnak a mostani partyn készült fotók, és a szemtanúk vallomásai is.
"-Ez a hely eddig is pörgős hely volt, de amint megérkeztek a fiúk, mintha egy energiabomba robbant volna a helyiségben. Mindenki ezer fokon égett, a hangulat pillanatok alatt a tetőfokára hágott. A srácok nagyon jófejek, és közvetlenek voltak, állandóan mosolyogtak, néhány rajongó odament hozzájuk, és ők szívesen csináltak velük képeket. Látszott rajtuk, hogy nagyon jól érezték magukat, aminek szerintem a legfőbb okozói a velük levő lányok voltak. Jó volt nézni, hogy milyen boldogok, és felszabadultak."-mesélte el lapunknak egy lány, aki szemtanúja volt a Direction-bulinak.
Mint ahogy azt az előbbi interjúalanyunk említette, a fiúk jókedvét nem csak feltétlenül a zene, és az ital okozta, ugyanis Perrie, Eleanor, Lizzie és Rickie is jelen voltak aznap este. Sikerült elcsípnünk pár intim pillanatot, amikor a One Direction szerelmespárjai egymásba gabalyodva mulatják át az éjszakát.
Mint ahogy a képeken is látszódik, Elounor mit se törődve az őket vizslató tekintetekkel, önfeledten táncoltak, és nevetgéltek a parkett kellős közepén. Több szemtanú szerint Louis volt, hogy a karjaiba vette barátnőjét, és úgy vitte ki a tömegből, mert a táncoló sokaságban nem akarta szem elől téveszteni a lányt. Hát mi ez, ha nem lovagiasság a javából?
Míg Elounor végigtáncolta az éjszakát, Zerrie inkább a csendes szórakozás mellett döntött. A párt legtöbbször a bokszukban ülve, összebújva lehetett látni, amint szenvedélyes pillantásokat váltanak, és beszélgetnek, egy-egy italt iszogatva. Talán nekik a legnehezebb, hiszen a Little Mix énekesnője is nemsoká egy nagyszabású turné elé néz, ami szintén még tövv külön töltött időt jelent. Kitartást nekik!
Mostanában az a hír járja, hogy a csupaszív 1D-sztár, Liam, és Rickie már nincsenek együtt, amit bizonyít, hogy az utóbbi időkben sosem láttuk őket együtt. Azonban péntek este sor került egy lányszöktetésre is. Néhány szemfüles rajongó szerint úgy hajnal egy óra után Liam és Rickie kéz a kézben hagyták el a helyiséget, a hátsó kijáraton távozva, míg a többiek javában buliztak. Vajon mi lehet a két fiatal között? Remélhetőleg hamarosan okosabbak leszünk.
A banda szőke hajú, ír fiúját is eltalálta Ámor nyila, hiszen lassan több, mint két hónapja boldog párkapcsolatban él barátnőjével, Lizzievel. Mivel az ő kapcsolatuk a legfrissebb mind közül, sokan kételkedtek benne, hogy kihúzzák-e a nyár végéig. Nos, kedves kételkedők, a válasz, igen. Lizziet és Niallt egész éjjel nem lehetett külön választani. Legtöbbször ők is a parketten tomboltak, vad tempót diktálva. Szinte vibrált köztük a levegő, lerítt róluk, hogy odavannak egymásért, és ez sokaknak is szembetűnt. Úgy tűnik, minden rendben közöttük, a kapcsolatuk erős, a szerelmük pedig tagadhatatlan, erről árulkodik a nyakukban fityegő, arany félszív medál is, amit mindketten büszkén viselnek. Reméljük nagyon sokáig kitart ez a boldogság!
Végül, de nem utolsó sorban a banda még magányos farkasa, Harry Styles sem unatkozta végig az estét, mint ahogy az a képeken is látszik, több lánnyal is táncolt, és ő is mélyen a pohár fenekére nézett. Néhányszor látták, amint Niall táncoslábú barátnőjével, Lizzievel bulizott, vagy Rickievel, ám legtöbbször egy eddig ismeretlen, fekete hajú lánnyal mulatott, majd hajnalban a lánnyal együtt hagyta el a helyszínt. Nocsak, nocsak, talán egy új Direction-pár van a láthatáron? Minden kiderül!"HATALMAS BULI, JÓKEDV, LAZÍTÁS, ÉS ÚJULT ERŐ, TÖKÉLETES KEZDÉS EGY NÉGY HETES EURÓPAI TURNÉNAK. SOK SIKERT KÍVÁNUNK A SRÁCOKNAK! BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK!-állt a lap alján szintén gigantikus, piros betűkkel.

Mosollyal az arcomon nézegettem a péntek este készült képeket, amikről nem is tudtam, hogy készültek. Ezek a paparazzik tényleg nagyon be tudnak olvadni, ha akarnak. Igaz, egy-kép képről sejtettem, hogy meg fognak jelenni, mikor az ember arcába belenyomják a fényképezőgépet, igencsak esélyes, hogy képet készítenek, de mindegy.
Őszintén szólva, kicsit meglepett ez a dupla oldalas cikk, ami a mi péntek esti partynkról szól, mert  nem volt olyan lejárató, mint szokott lenni, másrészről most először írtak ilyen kedvesen, és elfogadóan a kapcsolatunkról Niallel. Az meg csak ráadás, hogy kiszúrták az aranyszívet a nyakunkban, és még rá is zoomoltak. Hogy ezek mindent észrevesznek!
Niallel a közös képünkre tévedt a tekintetem, és ösztönösen elmosolyodtam. Teljesen egymáshoz simulunk, Niall karjai körülöttem, a homlokom Niall arcának támasztva, és épp táncolunk, majd egy másik kép, amin Niall átölel, én meg hátravetett fejjel nevetek, csukott szemmel, Niall pedig felém hajol. Azt hiszem, ez a kedvenc képem. Ez már az után készülhetett, hogy lecsúszott egy pár pohár tömény, és már nem törődtünk semmivel, csak kiélveztük, hogy együtt lehetünk.
Hirtelen a barátnőmről szóló részen állapodok meg. Hát, ez egy elég érdekes történet...az igazság az, hogy én sem tudom, mi történt valójában, de szerintem még ők sem. Az az egy biztos, hogy Liam és Rickie együtt táncoltak az este, és együtt hagyták el a bulit, jóval azelőtt, hogy mi elmentünk. Még így, két nap elteltével sem tudok többet. Mikor lett volna rá alkalmam, hogy beszéljek Rickievel, csak annyit mondott, hogy időre van szükségük, és nem szeretne beszélni róla. Bármennyire is hajt a vágy, hogy megtudjam, mi történt köztük, békén hagyom Rickiet. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ha biztos lesz magában, szólni fog. Remélem ez minél hamarabb lesz, bár az az egy száz százalék, hogy akkor már mérföldekre lesz tőlem, mikor végre biztos lesz magában. Ma este nyolckor szállt fel a gépe, és mikor megölelt, ezt súgta a fülembe:"Ne aggódj, drága barátnőm, én erős leszek, te is legyél az. Tudom, hogy ki fogod bírni. Ha bármire szükséged van, tudod hol találsz. Nagyon fogsz hiányozni. Szeretlek."
Erre visszagondolva összeszorul a torkom, és nehéz megállni, hogy ne sírjam el magam. Igaz, csak egy órája ment el, mégis hiányérzetem van. Egy olyan űr, amit csak Rickie tölthet ki. Annyira szeretném, ha ő is boldog lenne, és a legszörnyűbb a dologban, hogy mindketten tudjuk, mi okozna neki őszinte boldogságot...
Holnap...holnap van a nap, amikor egyszerre fogok sírni, és nevetni, mikor megszakad a szívem, de ugyanakkor mérhetetlen büszkeség fog eltölteni. Holnap fogok elveszíteni valakit négy hétre, de egyben visszakapni két valakit egy életre. Pár óra múlva a másik felem már nagyon messze fog járni tőlem, hogy több százezreknek dobogtassa meg a szívét. Tudom, hogy nem örökre megy el, de mégis olyan érzés, mintha évekre hagyna itt. Reggel hétkor indul a gépük, ami átrepíti őket Közép-Európába. Még van addig tíz óránk. Tekintetem a dugig megpakolt bőröndökre téved, és ismét elkap a sírógörcs. Tudom, hogy ideje lenne most már összeszednem magam, és össze is fogom, csak még kell egy kis idő, pár perc is elég lesz...nem akarom, hogy lássa, mennyire fáj a szívem. Ez már beteges, hogy valaki iránt így érezzen az ember...Elképzelem a pillanatot, amikor felszállnak a gépre, és a repülő a magasba emelkedik velük, majd pontosan négy hét múlva ugyanott ér földet. Én pedig ott állok, és nézem, hogyan repül egyre messzebbre, és magasabbra, és integetek, mintha bárki is látná azt. Csak állok, és nézek, pedig legszívesebben utána rohannék, és magamhoz láncolnám, vagy csak ölelném, ameddig csak lehet...
-Lizzie, bejöhetek?-szakított félbe egy kopogás az ajtón. Gyorsan megráztam a fejem, ezzel felébresztve magam a szokásos töprengésből. Az ágy előtt ültem, az egyik bőröndön, kezemben a ma reggeli lapot tartva. Már nem tudom, hanyadjára olvasom el ezt a cikket, de talán épp ideje letenni. Még utoljára rámosolyogtam a közös képünkre, és végigsimítottam rajta, arcomon bárgyú vigyorral, majd sietve összecsuktam, és ledobtam a földre. Akár egy elmebajos.
-Gyere nyugodtan!-kiáltottam ki, miközben felpattantam a bőröndről, és leporoltam magamról a nem létező port. Pillanatokon belül nyitódott az ajtó, az én szívem pedig hatalmasat dobbant. Az ajkaim azonnal mosolyra húzódtak, és önkénytelenül tört fel belőlem a nevetés, ahogy megláttam beszambázni Őt a szobába, egy szál szürke melegítőben, ami lazán lógott a csípőjén, kezében zoknik és nadrágok voltak, a fején pedig egy méretes sombrero-kalapot viselt.
-Mi az, talán nem tetszik?-kérdezte sértődött hangnemre váltva, hallva a röhögésemet.
-Deee,  tényleg nagyon édes vagy benne, jól áll, csak azt tudnám minek az neked-?-kérdeztem az államat vakargatva. Niall ledobta az ágyra a kezében tartott ruhákat, majd levéve a kalapot távolabb tartva magától alaposan végigmérte.
-Azért, hogy ne égjen le a fejem a napon.-felelte egyszerűen, mire felhúztam a szemöldököm.
-Édesem, arról tudsz ugye, hogy Közép-Európában nem fog leégni a fejed a napon?-kérdeztem, miközben hátulról átöleltem, és közel hajoltam hozzá. Niall értetlen arcot vágott, majd elfordítva a fejét egy gyors csókot nyomott a számra.
-Milyen jó, hogy ilyen okos lánynak adtam oda a szívem.-tette a mellkasára a kezét, mire elnevettem magam, és megpusziltam az arcát, majd a füle előtti részt, és a füle mögött. Niall összerezzent, és villámgyorsan perdült meg a tengelye körül, majd elkapta a derekam, és magához szorított. Homlokát az enyémnek támasztotta, és mélyen a szemembe nézett. Pillanatokig csak elmerültünk egymás tekintetében, mikor hirtelen Niall megmozdult, és egy határozott mozdulattal az ágyra lökött. Niall felettem helyezkedett el, és sejtelmes vigyorral az arcán mért végig.
-Niall, azt hiszem pakolnod kellene.-figyelmeztettem, hiszen még nagy csomó dolgot nem tett el.
-Épp azt csinálom.-válaszolt, majd gyengéden megcsókolta a nyakam. A szemhéjam lecsukódott a mennyei érzés hatására, miközben végigszaladt rajtam a libabőr.
-Niall...-sóhajtottam.-Ne tereld el a figyelmem.-szóltam rá ismét, bár hangom inkább volt cincogás, mint fenyegetés. Pillanatok alatt tért át a nyakamról a kulcscsontomra, kezei pedig utat törtek maguknak a felsőm alá, éreztem, hogy ahol tenyere hozzám ér, a bőröm mentem felforrósodik.
-Niall...-próbálkoztam ismét, mire hirtelen abbahagyta a csókolgatásomat, és egy mély levegőt vett.
-Rendben, igazad van, ideje csomagolni.-nézett a szemembe, majd lágyan megcsókolta az ajkam.-Akkor most elcsomagolok valamit, amit a legjobban szeretném, hogy velem legyen a turné alatt.-mondta, én meg értetlen arcot vágtam. Niall hirtelen emelkedett fel rólam, és kapott a karjaiba, majd elindult velem az egyik üres bőrönd felé. Hangosan felnevettem, amint leesett, mit szeretne becsomagolni az én esze ment barátom.
-Őrült vagy.-közöltem vele a a fejemet csóválva, miután beleültetett a bőröndbe, és rám szólt, hogy húzzam össze magam olyan kicsire, amennyire csak bírom.
-A csomag nem beszél.-korholt meg, mire védekezőn emeltem fel a kezem magam elé.-És még összébb húzódik.
Halkan kuncogva borzoltam össze a haját, mire összehúzott szemöldökkel meredt rám.
-Ejnye, de kis virgonc ez a csomag...-rázta a fejét rosszallóan, én pedig a szám elé téve a kezem próbáltam visszafojtani a mosolyomat.-Azt hiszem ráférne egy alapos fegyelmezés.-húzta fél mosolyra a száját, mire elkerekedtek a szemeim, és a fejemben megszólalt a vészharang. Sportolókat megszégyenítő sebességgel ugrottam fel a bőröndből, és rohantam az ajtó irányába, de mindhiába. Egy erős kar visszarántott, majd mozgásképtelenné tett, és pillanatokon belül eltűnt a lábam alól a talaj, és Niall vállán találtam magam.
-Niaaall!-sikítottam, miközben kapálóztam, és mocorogni kezdtem. Niall határozottan tartotta a combom, egy csöppnyi menekülési lehetőséget sem hagyva.
-Na tessék, és még sikítozik is ez a csomag.-jegyezte meg felháborodottan, majd az ajtókilincsért nyúlt.-Akkor fárasszuk le egy kicsit.-tette hozzá, majd mihelyst ezt kimondta, eszeveszett gyorsasággal szaladni kezdett. Röhögve sikítottam, csapkodtam a hátát, miközben úgy lógtam a vállán, akár egy krumplis zsák. Látszólag nem érdekelte a vergődésem, mert egyáltalán nem lassított, ugyanolyan őrült sebességgel vette be az éles kanyarokat.
-Niaall! Tegyél...Mostmár...Le!-kiáltottam rá szakadozva, de úgy tűnt, meg sem hallja. Hirtelen nyitódott az egyik szoba ajtaja, és Louis lépett ki rajta. Mikor meglátott minket őszinte nevetés szakadt fel belőle, az ajtófélfának dőlt, és a hasát fogva röhögött.
-Louis, segíííts!-vinnyogtam végső elkeseredettségemben.
-Tarts ki Lizzie, jövöök!-üvöltötte hangosan, majd egy kemény ütést éreztem a lábamon, egy nagy csattanás, és mindhárman a földön találtuk magunkat.
-Louis...arghh...-hörgött Niall, majd hátravetette a fejét, ami nagy koppanással ért a padlóhoz.
-Mondtam, hogy jövök.-nevetett Louis, aki teljes testsúllyal rajtam, és Niallön feküdt. Tehetetlenségemben már nem tudtam mást csinálni, egyszerűen csak én is felröhögtem, majd velem együtt Niall is.
-Mi van itt embere...ó.-jelent meg Harry a lépcsőfordulóban, majd félrebillentett fejjel mért végig minket, és a szája óvatos kis mosolyra húzódott.-Kicsi a rakááás!-kiabálta el magát, majd elrugaszkodott, és ránk vetette magát. Mindhárman egyszerre nyögtünk fel a ránk nehezedő súlytól, és ha azt hittük, ennél már nem lehet rosszabb, tévedtünk. Ugyanis valahonnan a semmiből megjelent még a banda két hiányzó tagja is, Liam és Zayn pedig ugyanolyan lelkesedéssel ugrott ránk, mint az előbbi két srác. Mind a hatan torkunk szakadtából üvöltöttünk, és nevettünk egyszerre, Liam pedig, aki legfelülre került még tetézte is a helyzetet, hiszen folyamatosan mozgolódott.
-Srácok, végem van!-nyöszörgött legalul Niall, miközben próbált leborítani magáról mindenkit. Az mellékes, hogy én is majd megszakadtam a négy erős férfitest súlya alatt, de inkább nem mutattam ki.
-Liam, hagyd abba a ringatózást, hallod!-csattant fel Louis, de utána rögtön elvigyorogta magát.
-Miért? Olyan jó móka!-vágott vissza Liam, és még jobban mozgolódni kezdett, mire mind az öten szinkronban ordítottunk fel, Liam pedig sátánian felnevetett.
-Csak egyszer keljek fel innen, esküszöm, hogy négy hétig szívatni foglak titeket.-morgolódott Niall alattunk, s erre mindenki jóízűen felnevetett.
-Morcos a fiúcska.-gúnyolódott Louis, mire egy kéz erősen beleütött Louisba, feltehetőleg Niallé.
-Srácok, nem akarok megzavarni semmit, csak emlékeztetni szeretnélek titeket, hogy a ti gyúrós testetekkel ellentétben, én elég keveset bírok el, szóval, ha lennétek olyan szívesek, leszállnátok rólam? Áú, valaki beletérdelt a hasamba!-adtam immár fel, mert nem bírtam tovább őket. Egy másodperccel azután, hogy megszólaltam, az egész rakás megmozdult, és mindannyian legördültek rólunk. Megkönnyebbülve lélegeztem fel.
-Köszönöm, Istenem.-sóhajtottam, majd a még mindig alattam fekvő Niallre pillantottam, aki behunyt szemmel feküdt, mozdulatlanul.-Niall?-böktem meg.
-Csss...épp regenerálódok.-válaszolt halkan, mire elmosolyodtam, és két kezem közé véve az arcát gyengéden szájon csókoltam. Niall szemei felnyitódtak, kék íriszei vágyakozóan ragyogtak, édes mosolya pedig azonnal feltűnt a szája sarkában.
-Máris jobban érzem magam.-mondta, majd egy puszit nyomott a számra. Egyszerre ültünk fel, én továbbra is Niall ölében maradva. Szétnéztem a többieken, akik még mindig a padlón feküdtek, szétvetett végtagokkal, és vadul emelkedő és süllyedő mellkassal. Lassan ők is kezdtek újjáéledni, és mind felültek, így egy kisebb kört alkottunk.
Nem tudom, mi okozta ezt a furcsa érzést, ami ekkor elöntött belülről. A lélegzetem lelassult, és a szívverésem is visszaállt a normál ritmusára. Végignéztem a fiúkon. Louis a két kezén támaszkodott, a fejét hátrahajtotta, és lehunyt szemmel mosolygott. Harry törökülésben ült, görnyedt háttal, egyik kezével támasztotta az állát, másikkal a padlót kapargatta, és közben az ajkát harapdálta. Zayn egy karral tartotta magát, a teste mellett, és vigyorogva nézett Louisra, aki vicces hangot kiadva fújta ki a levegőt. Liam fél oldalán feküdt, egyik könyökén támasztva magát, ujjait összefonva a hasán, és épp mentálisan kommunikált Harryvel. Végül pedig a mögöttem ülő szőkeség. Két karral ölelte át a derekam, hátamat a mellkasának döntöttem, miközben álla a vállamon pihent. Éreztem szívének ritmusos dobogását, és ujjainak gyengéd cirógatását a hasamon.
Valami elragadott hirtelen. A fiúk beszélgetni kezdtek körülöttem, azonban nem fogtam fel a szavak jelentését. Azt hiszem, valami régi emlékről beszéltek, mert mindannyiuknak nosztalgikus mosoly ült az arcukon, és izgatottan idézték fel azt. Észre sem vettem, hogy én is mosolygok, majd hirtelen rázkódni kezdtem, és minden tekintet rám szegeződött.
-Lizzie, mi a baj?-térdelt fel Harry, és közelebb hajolt hozzám. Niall amennyire tudott, szembefordított magával, és aggodalmasan vizslatta az arcom.
-Lizzie, miért sírsz?-simított végig az arcomon, ezzel letörölve a lefolyó könnyeimet.
A semmiből tört rám ez az érzés. Valóban sírtam, miközben a szám mosolygásra görbült. Szipogva temettem a tenyerembe az arcom, amíg egy papírzsepit nem nyújtottak felém.
-Tessék.-mosolygott rám szelíden Liam, majd nyugtatólag végigsimított a vállamon.
-Köszönöm.-viszonoztam a mosolyát, majd elvéve a zsepit megtöröltem a szememet, és kifújtam az orrom.
Öt pár tekintet meredt rám magyarázatra várva, kíváncsian. Mély levegőt vettem, és próbáltam elmondani nekik, mit is éreztem.
-Srácok, én csak...nem is tudom, hogy mondjam.-hebegtem bénán.-Csak...rájöttem, hogy mindannyian közel kerültetek a szívemhez, nemcsak Niall, ti is, és... annyira fogtok hiányozni, mindannyian-fakadtam ki, a könnyeim pedig újból utat törtek maguknak.-Ne haragudjatok, bocsánat, hogy itt érzelgősködök.-mentegetőztem, válaszul pedig erős, törődő öleléseket kaptam. Bár nem láttam semmit, mivel Niall vállába fúrtam a fejem, tudtam, hogy mind az öten megöleltek. Egy igazi, hamisítatlan bandaölelés, amiben én is benne vagyok. Annyian álmodnak erről, és nem hiába. Ez az érzés tényleg felbecsülhetetlen. A tudat, hogy mind szeretnek, törődnek veled, és nem hagyják, hogy szomorkodj, valami fantasztikus. Mind e mellett azt is tudom, hogy nekik is épp olyan szükségük van most a töltődésre, mint nekem.
-Nekünk is nagyon fogsz hiányozni, királylány.-szólalt fel Louis mögöttem, mire halkan elnevettem magam. Ez a becenév most már tökéletesen és teljesen az enyém, úgy látszik.
-Ne csüggedj, észre sem fogod venni, és úgy elrepül ez a négy hét, majd meglátod.-biztatott Liam.
-Úgy van, főleg, ha itt lesz apud meg a húgod.-tette hozzá Zayn.
-Tényleg, ők hol vannak most?-kérdezte Liam.
-Azt hiszem, a lányok moziba mentek, apa meg a szobájában van, és őt ismerve belemerült a munkába.-válaszoltam nekik.
-Ne aggódj, Lizzie, nem leszel egyedül, mi is veled leszünk, sokat fogunk gondolni rád.-nyugtatott tovább Harry.-Ugye te is sokat fogsz ránk gondolni?
-Ez nem kérdés.-ráztam a fejem mosolyogva, majd egy elismerő horkantás után még egyszer megszorítottuk egymást, és szétvált az ölelés. A fiúk kedves mosollyal az arcukon néztek végig rajtam, mind meg akartak bizonyosodni arról, hogy minden rendben van velem. Még utoljára megtöröltem a szemem, és halvány mosollyal az arcomon néztem fel rájuk a szempillám alól.-Jól vagy már?-fürkészte a tekintetem Harry, mire hevesen bólogatni kezdtem.-Remek.-mosolyodott el.-Akkor azt javaslom emberek, hogy menjünk vissza pakolni, mert én még személy szerint sehogy sem állok. Azt sem tudom, hol van az egyik bőröndöm, egyszerűen nyoma veszett.-tárta szét a karját tehetetlenül, nemsokkal mellette pedig Louis halkan felkuncogott. Harry vérszomjas tekintettel fordult felé.
-Te voltál?-sziszegte.-Te aljas áruló.-mondta összeszűkült szemmel, miközben Louis már felpattant a helyéről, és a szobája felé vette az irányt.-Na megállj csak, ezt megbánod.-tápászkodott fel Harry is a helyéről, és Lou után iramodott. Nekifutásból a hátára ugrott, és a lendülettől mindketten a földön landoltak.
-Szerintem most lépjünk le, még mielőtt minket is befognak.-suttogta Niall a fülembe, mire egyetértőn bólogatni kezdtem, és hagytam, hogy felsegítsen, majd együtt menekültünk vissza a mi kis rejtekünkbe.
Sietve csaptuk be magunk után az ajtót, és dőltünk neki mindketten. Úgy éreztem magam, mint egy amerikai akciófilmben, amikor a két hős még éppen megmenekül a gonosz elől, kizárva őt az ajtón kívülre.
-Ilyenkor azért megkérdőjelezem az érettségeteket a korotokhoz képest.-fújtam ki a levegőt, majd Niallre pillantottam, aki édesen mosolygott rám.
-Hidd el, én nem csak ilyenkor.-felelte, mire mindketten elnevettük magunkat.
Niall a szekrényéhez lépett, én pedig az ablakhoz sétáltam. Odakint az éjszaka már átvette a hatalmat, csak a hold, a csillagok, és a lámpák fénye adott némi fényességet. Ahogy felnéztem az égre, a csillagok mind erős fénnyel ragyogtak, a hold úgyszintén. Szokatlanul tiszta volt az ég ma este. Oldalra billentett fejjel csodáltam a tiszta, sötét égboltot, csillagképeket keresve. Egy ideig elszórakoztam azzal, hogy megtaláljam a Göncöl-szekeret, majd ezt felismerve megkerestem a Sarkcsillagot. Ez a csillag valóban sokkal intenzívebben ragyog a többinél.
Hirtelen két kar fonódott körém, egy pillanatig meg is lepődtem, amíg fel nem ismertem őt az érintés gyengédségéről. Közel húzott magához, hátam a mellkasának nyomódott, miközben két karral átölelte a testem. Teljesen elvesztem az ölelésében. Egy halk sóhaj hagyta el a torkom, amikor Niall ajkai a tarkómat érintették, majd a fülemet súrolták.
-Tetszenek a csillagok?-súgta a fülembe, mire óvatosan bólintottam egyet. Az arca az én arcomhoz nyomódott, így éreztem, amikor elmosolyodott.-Gyere velem.-szólalt meg, először nem is fogtam fel, mit mond, csak akkor, amikor elengedett, és megfogva a kezem maga után húzott.
-Mi? Niall, a pakol...
-Ne törődj vele.-szakított félbe.-Már készen vagyok mindennel.-nézett mélyen a szemembe.-Bízz bennem.-mondta, tekintete pedig olyan átható volt, hogy egy pillanatig sem tudtam ellenkezni.
A kezembe nyomta a vastag, szürke pulcsiját, és kérte, hogy vegyem fel. Ez a pulcsi már szinte hozzám nőtt, mert mindig ezt szoktam hordani. Igaz, hogy leér majdnem a térdemig, és az ujja is sokkalta hosszabb, mint a kezem, de nem érdekel. Ennek a pulcsinak és nekem sok közös emlékünk van. Gyorsan belebújtam, a hajamat természetesen elfelejtettem felkötni, így az szana-szét meredezett az ég felé, az ujjaimmal próbáltam megzabolázni rakoncátlan tincseimet, sikertelenül. Lebiggyesztett szájjal néztem fel Niallre, aki félmosollyal az ajkán fürkészett engem.
-Gyönyörű, mint mindig.-mondta halkan, mire apró pír kúszott az arcomra.
-Köszönöm.-feleltem megrebegtetve a szempillámat.-Elárulod, hova megyünk?-kezdtem, mire felnevetett, amjd magához húzva egy puszit adott a homlokomra.
-És kíváncsi, mint mindig.-tette hozzá.-Na, gyere, majd meglátod, mit terveztem.-tolta fel a fejemre a kapucnit.-De van egy szabály.-emelte fel a mutatóujját, mire megrökönyödtem.-Halkan, nesztelenül, a többiek nem vehetnek minket észre.-suttogta, mire értve bólintottam.-Rendben.-helyeselt, majd továbbra is ölelve elindult velem, le a lépcsőn, a bejárati ajtó irányába...
Az ajtón kilépve megcsapta az arcom a hűvös, esti levegő, de kellemesen jól esett. Mélyet szippantottam belőle, majd vártam a következő lépést. Niall kivezetett a kapun, és ahelyett, hogy a kocsihoz mentünk volna, legnagyobb meglepetésemre megfogta a kezem, és elindultunk a járdán. Fogalmam sem volt, hova vezet, csak mentem vele együtt. Nem volt sem kedvem, sem időm ellenkezni, hiszen minden perc aranyat ért, amit együtt töltöttünk.
Miközben sétáltunk, próbáltam kitalálni, merre mehetünk. Az autók zaja egyre hangosodott, és az éjszakai embertömeg is egyre sűrűsödött. Belváros. Teljesen biztos, hogy a belváros felé tartottunk. Útközben végig nevetgéltünk, beszélgettünk leginkább lényegtelen kis semmiségekről. Mégis, olyan jó érzés volt.
Észre sem vettem, hogy hol lyukadtunk ki, csupán a víz csobogása, az esti fények, és a lágy zene ébresztett rá, hogy én már jártam itt. A szívem hatalmasat dobbant, és önkénytelenül is remegni kezdtek a kezeim, ahogy megláttam a Trafalgar Square-t elnyúlni előttem. Megdöbbent arccal néztem fel Niallre, aki szentimentális mosollyal nézett vissza rám. El sem hiszem, hogy elhozott ide, ahol olyan rég nem jártunk.
-Gyere.-ragadta meg újból a kezem, és elindultunk a tér közepe felé.
Lassan sétáltunk, kéz a kézben, a látvány pedig teljesen lenyűgözött. Minden egyes lépéssel közelebb kerültem egy régi, számomra kedves, és felejthetetlen emlékhez. Niall végig mellettem haladt, folyamatosan engem bámulva, míg ahhoz a bizonyos szökőkúthoz nem értünk, ahol anno álltunk meg. Kislányos mosollyal az arcomon mentem oda a szökőkúthoz, és a szélére támaszkodva néztem bele. Ugyanaz a látvány, mint két hónapja. A kút alján érmék ezrei csillogtak a fényben, minden érmén egy-egy kívánság. Eszembe jutott az én akkori kívánságom. Ahogy visszagondoltam rá, hirtelen végigszaladt rajtam a hideg, és csak egy bárgyú vigyorgásra futotta tőlem. Egy érme jelent meg a szemem előtt, hátrafordulva pedig Niall mosolygós arcával találtam szembe magam.
-Emlékszel még, hogy csináltuk akkor.-nézett a szemembe.
-Még szép, hogy emlékszem.-feleltem, majd elvettem a kezéből az érmét, és lehunytam a szemem. Akkor, régebben, még nem tudtam, mit kívánjak, most viszont gondolkodás nélkül jut eszembe egyetlen egy kívánság. Egy puszit adtam az érmére, majd belevetettem a kútba, és szembefordultam Niallel, aki már szintén beledobta a pénzt a kútba. Védelmezőn ölelt át, karjaimmal pedig átfontam a nyakát, és egyenesen a szemeibe néztem.
-Elmondod, mit kívántál?-kérdeztem tőle kacéran mosolyogva.
-A mostanit, vagy a régebbit?
-A mostanit, meg a régebbit is.-vágtam rá egyből, mire halkan felhorkant, és közelebb húzott magához.
-Hát, a mostanit nem mondhatom el, mert akkor nem fog teljesülni.-vont vállat együttérzőn.
-Akkor a régebbit.-erősködtem. Niall egy pillanatra elkapta a tekintetét, elnevette magát, és a fejét csóválva nézett újból a szemembe.
-A régiről annyit, hogy amit kívántam, teljesült...-vallotta be, és noha nem mondta el, sejtettem, mit kívánt, a sejtésem pedig beigazolódott, mikor egy lassú, szenvedélyes csókban forrtunk össze.
-Szeretlek...-suttogta két csók között.
-Én is szeretlek...-feleltem, és még egyszer megcsókoltam. Szorosan magához ölelt, arcát a hajamba temetve, miközben a rajta levő pulcsit markolásztam, és mélyen beszívtam az illatát.
-Van itt még valami.-szólalt meg hirtelen, majd kézen fogott, és a közelben ülő zenészekhez kezdett el vezetni. Többen voltak, és valami kellemes, andalító dalt játszottak. Emberek, akik kevésbé siettek, és több szerelmes pár gyűlt köréjük, és hallgatta őket. A lágy akkordok újból felidézték bennem azt az éjszakát, amikor Niallel kiszöktünk a hotelból. Olyan, mintha ugyanazon az éjszakán lennék, annyi különbséggel, hogy akkor még nem tudtam, mi lesz velem, Niallel, velünk...Milyen furcsa, hogy akkor még csak ismerkedtünk, most viszont úgy állunk itt, mintha már legalább tíz éve együtt lennénk, pedig nem. Csupán két hónap. Két hónap, ami felér egy évvel is, vagy akár kettővel, vagy még annál is többel. Hogy repül az idő, és észre sem vesszük. Majdnem két hónap alatt annyit kaptam ettől az embertől, amennyit még álmomban sem tudok elképzelni. Tényleg elmondhatom róla, hogy megváltoztatta az életem...
-Várj itt egy kicsit.-állított meg Niall, majd odaszaladt az egyik zenészhez, lehajolt hozzá, és a fülébe súgott valamit. A férfi először összevonta a szemöldökét, majd elmosolyodott, és lelkesen bólogatni kezdett. Abbahagyta a gitározást, és felállt a helyéről, majd legnagyobb meglepetésemre átadta Niallnek a gitárt, aki visszaült a férfi helyére. Rajta kívül még négy zenész ült gitárral a kezében, és követte figyelemmel az én szőkeségem akcióját. A férfi, akitől elkérte a gitárt, gyorsan odaszaladt a többi társához, és a fülükbe súgott valamit, mire mindannyian mosolyogva bólogattak. Lassacskán a tömeg kezdett gyarapodni körülöttünk, néhányak már észrevették, hogy a srác a fekete pulcsiban nem más, mint Niall Horan, mások pedig egyszerűen csak kíváncsiak voltak, mi fog kisülni ebből az egészből. Niall, és a kedves zenészek egymásra néztek, Niall pedig hangtalanul visszaszámolt, majd egyszerre pendültek meg a húrok a gyakorlott zenészek ujjai alatt.
A pulzusom az egekbe szökött, ösztönösen mosolyodtam el, és lettem teljesen libabőrös, amint felismertem a híres zene dallamát, melyet oly szelíden keltett életre az öt gitáros, köztük Niallel. Nem kellett sok idő, a tömeg is szinte másodpercek múlva ráébredt, hogy egy nem is olyan régi slágerzenét játszanak a zenészek. A lágy dallamok simogatták a bensőmet, és amikor Niallel egymásra talált a tekintetünk, úgy éreztem, azonnal szétrobbanok az arcomba tóduló vértől. A szám előtt tartottam a kezem, leplezve ezzel zavaromat, hiszen miután Niall csak engem nézett, minden tekintet felém fordult. Lebuktunk, de nem törődtem vele, kizártam a külvilágot, csak mi ketten számítottunk. Niall tekintete rabul ejtette az enyémet, még akkor sem engedte el, amikor énekelni kezdett. A tömeg egy emberként sóhajtott fel, én pedig egy pillanatra lehunytam a szemem, ahogy meghallottam Niall férfias, tisztán csengő hangját, és tudtam, hogy hiába vannak körülöttünk az emberek, Niall nekem szánja ezt a dalt. Mély levegőket vettem, és próbáltam összekaparni a maradványaimat, hogy aztán mosollyal az arcomon nézzek újra Niall szemébe, és énekeljem vele azt a bizonyos dalt.
"If I could, than I would, I'll go wherever you will go. Way up high, or down low, I'll go wherever you will go..."
A körénk gyűlt emberek mind dőlöngéltek a zene ütemére, és élvezték ezt az ingyen koncertet. Valahogy senkinek sem jutott eszébe félbeszakítani őket egy-egy bekiabálással, vagy sikítással, mind csak álltak, és mosolyogtak, sőt, többen még fényképet is készítettek.
Egyszerűen nincsenek rá szavak, hogy mit éreztem ezalatt a pár perc alatt. Ha lennének szárnyaim, valószínűleg felrepültem volna a fellegekbe, de mivel nincsenek, így csak álltam itt egy helyben, szemben Vele, aki már nem először kápráztat el a hangjával, a meglepetéseivel, vagy csupán csak azzal, hogy kijön ide, a tér közepére, és beáll pár utcazenészhez, hogy aztán egy ilyen szívhez szóló, személyes ajándékkal búcsúzzon el.
Már majdnem a dal végére értek, már csak szólóztak a gitárral, mindannyian teljesen beleélve magukat a dalba. Nem csoda, hisz mind az öten zenészek. Még két pengetés, és a gitárszó elcsendesült, Niall ajkai pedig óvatos mosolyra húzódtak, miközben a szemembe nézett. Csábítóan hívogató volt a nézése, képtelen voltam neki ellenállni. Niall lefogta a húrokat, majd megköszönve a gitárt visszaadta az egyik férfi kezébe. Nem tudtam parancsolni a lábaimnak, azok maguktól indultak el alattam, és vittek egyenesen Niall karjaiba. Filmjelenethez hasonlóan ugrottan a nyakába, ő pedig felvéve a földről pörgetett meg egyszer a tengelyünk körül. Arcomat a nyakába fúrtam, miközben feltört belőlem a nevetés, és olyan erősen szorítottam magamhoz Niallt, amilyen erősen csak tudtam. Hallottam a körülöttünk felharsanó tapsot, és az emberek éljenezését, mire az adrenalinszintem még magasabbra szökött.
-Hihetetlen vagy, ugye tudod?-súgtam Niall fülébe, mire felnevetett, és egy puszit adott az arcomra.
-Tudom.-felelte, majd kicsit eltolt magától, hogy lássuk egymás arcát. Ő is ki volt pirulva, és a szája a füle tövéig ért. Boldog volt, akárcsak én. A szemem sarkából láttam, hogy az emberek sugdolózni kezdenek, és veszik elő a telefonokat, egyszer-egyszer elcsíptem a csók szót is, amit szerintem Niall is meghallott, ugyanis ennyit mondott csak.
-Most pedig csinálok valamit, de utána ígérd meg, hogy erősen fogod a kezem, és mellettem maradsz, mert futni fogunk, rendben?-mondta izgatott hangon, mire bólogattam, és én is majd kicsattantam a bennem tomboló érzelmektől. Niall bólintott, majd lepillantott az ajkamra, és nem sokkal utána a szeme útját a szája követte. Lehunytam a szemem, és élveztem csókjának az ízét, érintését a derekamon, és azt a kellemes bizsergést, ami mindig elönt, ha hozzám ér. A tömeg ujjongott, és tapsolt, Niall pedig megvalósítva az előbbi tervét miután szétváltunk a csókból, kézen fogott, és szabad utat keresve kiiszkoltunk a sokaságból, és futásnak eredtünk, majd leintettünk egy taxit, amibe önfeledten nevetve huppantunk be, és irányítottuk a Directioner-ház felé. A taxis furcsállóan nézett minket a visszapillantó tükörből, ahogy az ülésben fekve, kézen fogva nevetünk, megállás nélkül.
-Jaj, ezt majdnem elfelejtettem.-ugrott egyet hirtelen Niall, majd a farzsebében kezdett el kotorászni, végül egy kis papírzacskót húzott ki belőle.
-Ez micsoda?-böktem rá.
-Bontsd ki!-nyújtotta át, én pedig kíváncsian mosolyogva vettem a kezembe a kis tasakot. Óvatosan szétnyitottam, és a tenyerembe szórtam a tartalmát, ami nem más volt, mint a két szívmedálos nyakláncunk.
-Ez végig nálad volt?-hüledeztem, ugyanis a buli utáni reggel se rajtam, se Niallön nem volt rajta a lánc, és azt hittük, hogy elszakadt a buliban. Hát, ezek szerint mégsem.-Mi értelme volt ennek, Niall?-ráztam a fejem, mire ő csak rám mosolygott.
-Nézd meg jobban.-simított végig a szíven, és a fény felé emelte őket. Hunyorogva néztem az apró kis arany medált, míg meg nem csillant rajta a fény, és tisztán nem láttam a belegravírozott "L", és "N" betűt. Leesett állal fordultam Niall felé, aki csak szerényen mosolygott a reakciómon.
-Ó, Istenem...-tört fel belőlem, majd Niallre fordulva egy csókkal ajándékoztam meg, hálám jeléül.-Ennél jobb búcsúestét el sem tudtam volna képzelni.-hajtottam Niall vállára a fejem, ő pedig fél kézzel átkarolt.
-És még nincs teljesen vége.-felelte, mire megemeltem a fejem, és felpillantottam rá. Niall sejtelmesen nézett rám vissza, majd megrántotta a szemöldökét, és rám kacsintott. Az arcom azonnal átváltott pipacsvörös árnyalatba, kaján vigyorral az arcomon hajtottam vissza a fejem Niall vállára, és arra gondoltam, hogy ez az este kétségkívül életem egyik legemlékezetesebb, és legjobb estéje...