(II./33.) Ezt nevezik kellemes csalódásnak...

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Azt hiszem, lassan kezd a rossz szokásommá válni, hogy ritkán hozok részt, de ezt teszi a nyár. Még eddig egyik nap sem állt be az unalom, az idő gyönyörű, ezért eszemben sincs a gép elé ülni, hajnalra meg már úgy elfáradok, hogy erőm nincs hozzá.:)
Remélem nem haragszotok érte, de valószínű, hogy ezentúl csak hetente tudnám hozni a részt. Ha nektek így jó lenne, hatalmas kő esne le a szívemről:)
Szeretném megköszönni a héten kapott díjakat, és a kommenteket, amikre tuskó módon nem válaszoltam, de remélem nem baj, mert csak azt tudnám írni, hogy köszönöm.! :) Csodálatosak vagytok,d e tényleg! Majd kiugrottam a bőrömből, amikor azt olvastam, hogy még a Dark-nál is jobb, amit tényleg nem tudok elhinni, de nagyon nagyon szépen köszönöm annak, aki így gondolja!
Ismét sikerült egy regényt írnom így az elejére, de úgy érzem, tartozom nektek ennyivel.
Remélem mindenkinek jól telik a szünet, sok strandolást nektek, meg nyaralást, meg minden jót! :)
Imádlak titeket, jó olvasást!
Puszi: Dóri :*


-Áúúú, ez csíp! Szedd le azonnal!-visítottam, és már vettem is a lendületet, hogy felálljak a székből, amikor Rickie határozottan visszanyomott oda.
-Maradj nyugton, és nem fog csípni!-szólt rám barátnőm erélyesen, két kézzel a vállamra támaszkodva.-Ne pislogj már, mert még jobban belemegy a festék!
-De megvakulok, Rickie!-sikítoztam, de hiába. Rickie nem könyörült meg rajtam, és nem szedte le a szempillafestéket a szememről.
-Gyerünk, legyél erős, ki fogod bírni!-gúnyolódott, mire grimaszoltam egyet.
-Most úgy érzem magam, mint egy rakás szerencsétlenség.-sóhajtottam gondterhelten.-Itt ülök ebben a fotelban, lábam feltámasztva, fejem alápolcolva, két oldalról meg ki vagyok kötve, a hajam egy rakás törölközőbe becsavarva, csak hogy hasson a pakolás, a szemem alatt papírzsepi, a szememen meg egy vastag csík fekete festék, és ha csak egy milliméternyit is mozdulok, vakulás közeli állapotba kerülök.-panaszkodtam megemelve a kezem, mire Rickie azonnal reagált, és visszarántotta.
-Most hogy így említed, valóban van egy kis beütésed, drágám, és ha még egyszer megmozdulsz, hozom a pillanatragasztót, és odaragasztalak a fotelhez!-mondta ingerülten, mire elfintorodtam.-Ne húzgáld a szád, mert azt is beragasztom!
-Bocs, főnök.
-Ne beszélj!
-Miért?
-Mert azt mondtam.-jelentette ki Rickie egyszerűen, mire sóhajtottam egyet, és megráztam a fejem, majd visszahajtottam újra a párnára. Egyenletesen lélegeztem, nehogy abba is belekössön, hogy túl gyorsan, vagy lassan veszem a levegőt, mert erre is képes lenne, tudom. Csendben hallgattam a halk zenét, ami a rádióból jött, és Rickie dúdolását, miközben épp a körmömet festette.
Miután mindketten kisírtuk magunkat úgy döntöttünk, tartunk egy csajos napot, hiszen időnk, mint a tenger. Először vásárolni akartunk, de rájöttünk, hogy most nincs hozzá kedvünk, aztán kipattant a fejünkből, hogy mi lenne, ha elmennénk egy szépségszalonba, ám ez is meghiúsult, mert túl lusták voltunk hozzá. Végül maradt az itthoni szépítkezés, Rickie és Lizzie-módra. Összetoltunk két fotelt, közé egy kis asztalt, arra rá a különböző krémeket, és festékeket, amiket össze tudtunk kaparni a házból, egy kis zene, a hangulat érdekében, illatgyertya, és máris kész lett a szalon.
Rickie ötlete volt, hogy fessük be a szempillámat, mert állítólag mindig nyavalygok, hogy túl kicsit, és nem látszanak, hacsak nem kenek rá egy tubus szempillaspirált. Hát jó, beadtam a derekam, mondván úgysem fog fájni, aztán rájöttem, hogy hatalmasat tévedtem. Mióta felkente a festéket, viszket a szemöldököm, és nem engedi, hogy megvakarjam, ráadásul veszettül csípi a szemem ez a cucc. De mindegy, elhatároztam, hogy kibírom, hiszen ki tudja, mikor lesz legközelebb ilyen alkalom. Talán hamarosan, talán nem, még egyikünk sem tudja. Beszélgettünk, és közös megállapodás alapján úgy döntöttünk, hogy nem fogunk a jövőn rágódni, hisz nincs az a távolság, és időtartam, ami minket szét tudna választani.
Mindent elmesélt részletesen, azt, hogy a Liammel való szakítás már csak hab volt a tortán, a baj már régebben kezdődött. Körülbelül pár hete már nem úgy voltak egy hullámhosszon Liammel, mint azt egy kapcsolat megkövetelte volna. Volt egy mélypont, amikor úgy érezték, mint a ketten belepusztulnak ebbe a huzavonába, és leültek, hogy megbeszéljék a dolgokat. Ekkor sikerült közös nevezőre jutniuk, és megpróbálták újra lángra lobbantani a közöttük lévő szerelem szikráját...csakhogy nem történt semmi olyan, mint amire számítottak. Ahogy Rickie elmondta, én azt szűrtem le belőle, hogy mind a ketten próbálkoztak, megtettek minden tőlük telhetőt, de nem működött. Semmi nem volt már olyan, mint az elején. Rickie kezdett kifordulni önmagából, már a munkahelyén sem teljesített úgy, ahogy azt a főnöke elvárta tőle. Egyik nap annyira ideges volt, hogy munka közben kiesett a kezéből egy üvegpohár, és hangos csörömpöléssel csattant szét a padlón több ezernyi kis fényes darabra. Rickie pedig kifakadt. A földre rogyva sírni kezdett, és ekkor vetült fel benne a hazaköltözés lehetősége.
Ökölnyi gombócba szorult össze a gyomrom, és a szívem egyaránt, ahogy hallgattam Rickie őszinte vallomását. Elmondhatatlanul sajnáltam, annyira, hogy nem sok választott el a sírástól engem sem. Szörnyű volt tudomást szereznem róla, hogy amíg én vígan élem az életem, a legjobb barátnőm milyen szenvedéseken ment keresztül. A legdurvább az egészben az, hogy ez már nem most kezdődött, legalább két hete tart, és én ebből az egészből szinte semmit nem vettem észre, csupán az szúrt szemet, hogy Rickie egyre több időt töltött egyedül, és egyre sűrűbben láttam lelombozottnak. Tudnom kellett volna, hogy valami nem stimmel, de mégsem vettem észre. Hogy miért? Mert az én barátnőm a legerősebb nő, akit valaha ismertem. Soha nem akarta, hogy mások tudomást szerezzenek a fájdalmáról, makacsul hitt benne, hogy ő mindent meg tud oldani. Sosem szerette, ha szánakoznak rajta. Talán ezért is nem mondta el nekem, mekkora bajban van. Ez a legfőbb különbség kettőnk között. Míg Rickie képes akkor is mosolyogni, amikor a szíve szakad meg, engem a fájdalom, és a kétségbeesés azonnal a padlóra küld. Ez az, amiért mélységesen tisztelem őt. Kevesekben van meg az a tartás, és erő, ami benne megvan.
-Na, most pedig amiért ilyen ügyes kislány voltál, leveszem a szemedről a festéket.-szólalt meg Rickie percekkel később, mire egy megkönnyebbült sóhaj tört fel belőlem.
-Adta Isten!-mosolyodtam el, majd barátnőm elkezdte leszedni a papírzsepiket, és vizes vattapamaccsal pedig a fölösleget kezdte letisztítani.
-Csíp?-kérdezte Rickie, mire pislogtam párat, és örömmel vettem tudomásul, hogy teljesen tisztán látok.
-Nem.-válaszoltam jókedvűen.
-Rendben, akkor az egyik szemed kész, jöhet a másik.-mondta, aztán hirtelen megszólalt a csengő búgó hangja.-Ki lehet az?-fordult az ajtó felé Rickie kíváncsian.
-Megyek és kinyitom.-álltam fel a fotelból, mire barátnőm visszanyomott, és a fejét csóválta.
-Komolyan így akarsz kimenni? Fekete az egyik szemed alja, legalább azt engedd meg hogy lemossam azt is, és mehetsz!-alkudozott Ricke, mire bólintottam, és lehunytam a szemem.
Villámgyorsan letisztította a festéket, én pedig úgy, ahogy voltam, turbánnal a fejemen beleugrottam egy papucsba, és kisiettem a kapuhoz. A teraszra érve egy középkorú férfit pillantottam meg a kerítés előtt állni, laptoptáskával a kezében, amint éppen a karórájára nézett. Sötét, ébenfekete haja tüskésen meredezett az ég felé, napszemüveget viselt, és tiszta, fehér inget hosszú csőfarmerrel. Még nem láttam ezelőtt, ezért is furcsálltam, ki lehet ez a fazon. Gyanakodva lépkedtem le a lépcsőn, és mentem oda a kapuhoz. Mikor már majdnem odaértem, a férfi felnézett rám, és szélesen elmosolyodott. Meredt arccal nyitottam ki a kaput, és álltam meg a pasas előtt, aki egyből a kezét nyújtotta felém.
-Jó napot.-köszöntött, én pedig még mindig értetlenül pislogtam rá.-Marcus Bennett.-mutatkozott be, nekem pedig abban a pillanatban megvilágosodott minden. Basszus, hát csak kiment a fejemből a találkozó!
-Maga Marcus?-bukott ki belőlem, és ahogy kimondtam, abban a pillanatban azonnal vissza is szívtam volna. Elpirultam, Marcus pedig jóízűen felnevetett.
-Miért, mire számított?-kérdezte nevetve, én pedig halványan mosolyogva felnéztem rá.-Lehetne, hogy tegeződjünk? Azt hiszem, nincs köztünk olyan sok év, hogy magázódnunk kelljen.
-Szerintem sincs.-válaszoltam oldalra billentett fejjel.
-Remek, akkor szia Lizzie, Marcus vagyok.-nyújtott újra kezet, mire mosolyogva megráztam.
-Szia, Marcus.-köszöntem újból.-Szerintem menjünk is be.-ajánlottam, mire bólintott, majd engedtem, hogy bejöjjön, és elinduljon előttem. Elképedve haladtam mögötte, és szégyen, nem szégyen, bizony végigmértem. A fehér ing alatt kirajzolódtak széles, izmos vállai, és a nyaka tövénél átütő, fekete minta elárulta, hogy ott ez méretes tetoválás lapul, ami leért egészen a háta közepéig. A csőnadrág kihangsúlyozta vékony lábait, és igencsak formás fenekét. Napbarnított, szinte kreol bőre pedig abszolút passzolt az öltözködéséhez, és stílusához egyaránt. Bárgyú vigyorral az arcomon vettem tudomásul, hogy ez a férfi, aki ilyen jóképű, és sikkes, ő Marcus Bennett, a lakberendezőm. Az a lakberendező, akiről nem is olyan rég azt képzeltem, hogy egy idős, kopaszodó, idegesítő öregember. Azt hiszem, ezt nevezik kellemes csalódásnak.
Az bejárathoz érve udvariasan kinyitotta előttem az ajtót, amit egy kedves mosollyal háláltam meg neki. Beérve meghallottam a lágy zenét, ami a rádióból jött, és megcsapta az orromat az illatmécsesek andalító illata. Nem sokkal később Rickie került a látókörünkbe, ahogyan a fotelban ült, háttal nekünk.
-Na, ki volt az?-kérdezte hátra sem fordulva.
-Marcus Bennett.-válaszolt Marcus mosolyogva, amivel meglepett, de nem csak engem. Rickie egy hirtelen mozdulattal fordult hátra, mint akit az áram csapott meg, és nézett Marcusra.
-Elnézést, hölgyeim, hogy megzavartam a szépítkezést, úgy látom, nagy munkában vannak.-kért elnézést, pont ő.
-Ugyan, én tartozom bocsánatkéréssel, amiért elfelejtettem, hogy jössz.-hebegtem, miközben sietve elfújkáltam a mécseseket, Rickie pedig elkezdte visszarendezni a fotelokat a helyére, és letisztítani az asztalt.
-Ó, de bunkó vagyok.-csapott a homlokára Rickie, majd Marcus elé pattant.-Rickie Field.
-Marcus Bennett.-biccentett Marcus.-Ha lehet, tegeződjünk. Lizzievel már túlestünk ezen.-sandított rám, mire elmosolyodtam, és tovább pakolásztam.
-Természetesen.-értett egyet Rickie, majd a fotelhoz lépett, hogy visszaforgassa a helyére.
-Várj, hadd segítsek!-nyúlt a fotelért Marcus, majd egy mozdulattal az eredeti helyére tette.
-Köszönöm szépen.-mondta Rickie, majd amikor újból vendégképesre váltott a helyiség, leültünk, hogy a tárgyra térjünk.
-Megkínálhatlak valamivel? Üdítő, limonádé, víz?-kérdeztem Marcustól udvariasan, miközben felnyitotta a laptopját.
-Igen, egy pohár limonádé jól esne, köszönöm.-bólintott hálásan, mire felálltam, hogy töltsek neki, és magunknak innivalót.
Ahogy a hűtőnél szöszmötöltem hirtelen egy kéz érintette meg a vállam, mire ijedtem fordultam meg, és barátnőm cinkos mosolyát láttam meg magam előtt.
-Azt a mindenségit neki!-suttogta a fülembe olyan halkan, ahogy csak tudta, de így is kihallottam a hangjából, milyen izgatott.-Nem is mondtad, hogy ez a lakberendező ilyen jóvágású fiatalember.-mondta, mire mindketten felnevettünk.
-Ha tudtam volna, szerinted így fogadom? Jézusom, ez az izé is a fejemen van még!-állapítottam meg kétségbeesetten, hogy a törölköző még mindig a fejem tetején pihent.
-Nincs most idő levenni, meg megszárítani a hajad.
-Tudom.-helyeseltem.-Amúgy mit csinál?-kukkantottam ki a nappalihoz.
-Konnektort keres a laptop töltőjéhez.
-Remélem megtalálja.
-Biztosan.-bólogatott Rickie.-Na, gyere, ne várassuk meg tovább a szépfiút!-kapta fel a pultról a tálcát, és jó pincérnő módjára felszolgálta az italokat.
Marcus a fotelben ült, és a laptopját tartotta az ölében. Érkezésünkre felnézett, majd szélesen elmosolyodott.
-Én csak egy pohárral kértem.-mondta vigyorogva, ahogyan végignézett a három decis poharakon, és az üveg kancsón.
-Nem számít, a biztonság kedvéért hoztunk többet.-vontam meg a vállam, majd töltöttem a poharakba, és én is helyet foglaltam. Marcus megköszönte, majd nagyot húzott belőle.
-Szóval, mik az elképzelések a házzal kapcsolatban?-kérdezte a szemembe nézve. Most vettem csak észre, hogy milyen hatalmas, mogyoróbarna szemei vannak, amit eddig a napszemüveg eltakart előlünk.
-Igazából még nincsenek konkrét ötleteim.-húztam el a számat, mert valóban nem gondolkoztam még el azon, milyen házat is képzelek el apáéknak. Zavart arckifejezéssel néztem Marcusra, aki továbbra is csak mosolygott.
-Semmi baj, azért vagyok, hogy segítsek.-mondta, majd ujjait a laptop billentyűzetére tette.-Akkor kezdjük azzal, hogy elmondod nekem, milyen színeket szeretsz. Ha rajtam múlna, én például nem sokat változtatnék a falak színén, ez a fekete fehér kombináció nekem nagyon tetszik.-nézett körbe, mire felemeltem a ujjamat.
-Öhm, félre értetted, nem ezt a házat kell berendezni.-ráztam meg a fejem, mire értetlenül nézett rám.-Ez a ház a barátomé, én itt lakom, és azt a feladatot kaptam, hogy egy másik házat rendezzek be, ahova apám meg a húgom fog költözni.-világosítottam fel, mire "ahá-zott" egy sort, és újból végignézett a házon.
-Akkor így már minden világos.-bólintott.-Nem is értettem, miért akar valaki egy ilyen remekül berendezett házat újrabútorozni.-rázta meg a fejét mosolyogva.-A barátodnak nagyon jó ízlése van.-állapította meg.-Ha nem veszed tolakodásnak, meg szabad kérdeznem, hogy csak ti ketten laktok ebben a monumentális méretű házban?-hajolt kicsit közelebb, mintha bizalmasabbra venné a témát. Hirtelen felnevettem, és megráztam a fejem.
-Nem, összesen most hét ember él a Direction-házban.-magyaráztam el, és láttam, hogy Marcus szeme hirtelen kikerekedett, és pislogni kezdett, mintha valamit nem hallott volna jól.
-Bocsi, hogy is mondtad? Direction-ház?-kérdezte felcsillanó szemekkel, mire bólintottam.
-Igen.-feleltem.-A barátom, Niall Horan, a One Direction egyik tagja.-sóhajtottam, és ahogy kimondtam, belém hasított egy éles érzés. Jól tettem, hogy megosztottam ezt Marcusszal? Hiszen még csak pár perce ismerem, és ő csak egy lakberendező, aki ki tudja, mire képes. Lehet, hogy a következő pillanatban fogja a telefont, és ránk szabadítja a sajtót, vagy most azonnal elhagyja a házat, mert esetleg rühelli a fiúkat.
-Hú...-fújta ki a levegőt Marcus, maga elé bámulva rezzenéstelenül.-A One Direction házában vagyok.-beszélt bele a levegőbe.-Hú.-pislogott még egyet, majd megrázta a fejét, és rám nézett.
-Akkor te vagy a titokzatos Lizzie Grey, akiről az újságok írtak.-állapította meg.
-Igen, én lennék.-bólintottam kelletlenül.
-Sajnálom.
-Tessék?-kaptam fel a fejem.
-Sajnálom, hogy annyi rosszat írtak rólad. Senki nem érdemli meg, hogy olyan kritikusan vélekedjenek róla, úgy, hogy nem is ismerik. Remélem azok a szemétládák egyszer abbahagyják a felesleges mocskolódást, bár, ez a dolguk, hogy megtévesszék az embereket, és amíg vannak befolyásolható emberek, addig virágozni fog ez a szakma.-csóválta a fejét, nekem meg leesett az állam.
-Szóval így gondolod?-kérdeztem elkerekedett szemekkel.
-Teljes mértékben.-bólintott határozottan, majd újból a szájához emelte a poharát.-Egy idő után úgyis lenyugszanak igaz, de addig meg kell próbálni magasról tenni rájuk, meg a hamis véleményekre.-mondta őszintén, mire hümmögtem egyet.
-Mostanában nem sűrűn láttam lejárató vagy utálkozó cikkeket.-jegyeztem meg.-Szerintem megnyugodtak, de ha nem is, már megtanultam kezelni az ezzel járó hírnevet. Ha az ember Niall Horannel van együtt, akaratlanul is kap hideget meleget.-vontam meg a vállam.-De már nem érdekel, mit gondolnak mások.-jelentettem ki határozottan, mire Marcus szájára mosoly kúszott.
-Ez a beszéd, kislány.-kacsintott, majd visszadőlt a fotelba.-Na, szóval ha már eljöttem, esetleg el is kezdhetnénk a lakásról beszélni.-nevette el magát, mire mosolyogva legyintettem, és elkönyveltem magamban, hogy nem mindig jó, ha előítéletesek vagyunk, mert lehet, hogy hatalmasat tévedünk, mint jelen esetben.
A délután hátralevő része felért egy vígjáték-filmjelenettel, persze, a jobbik fajtából. Mutattam a lakásról képeket, Marcus fejében pedig azonnal kész szobatervek születtek meg. Elmondtam, mik a kedvenc színeim, miket tudnék elképzelni, ő pedig bepötyögte a laptopjába, és mutatott pár látványtervet. Először is megbeszéltük, hogy mennyi a keret.
-Lizzie, én olyan házat rittyentenék neked, hogy az álladdal szántanád végig a főutat, de az annyi pénzbe kerülne, amennyit direction-ék keresnek összesen egy hónap alatt.-tiporta földbe az elképzeléseimet egy mondattal Marcus, ahogyan a monitorján levő képeket nézegettem, és összeraktam egy álomlakást. Durcásan húztam el a számat, akár egy hisztis kislány.
-De én ezt akarom!-makacskodtam, mire Rickie megpöckölte a fülem, és feljajdulva fordultam meg.
-Vége van a gyereknapnak, Lizzie, ideje végre valami reálisat nézni, mert eddig csak lehetetlen tervekről álmodoztál.-dorgált meg Rickie szokásosan.
-Inkább lehetetlenül gyönyörű! Most nézd meg, milyen eszméletlenül szép ez a beépített gardrób!-mutattam a képernyőre.-Fogalmad sincs róla, hogy ott van, de amint rányomsz arra a gombra, voilá, elhúzódik az ajtó, és ott van!-lelkesedtem be teljesen a látványtervet nézve.-Vagy ez a beépített ágy! Ez mindent visz! Olyan, mintha semmi nem lenne a szobában, de megnyomsz egy gombot, és a padló szétnyílik, alatta pedig ott van a pihe-puha ágy, párnákkal, meg mindennel!-hadonásztam Rickie előtt, aki az orrnyergét masszírozva, csóválta a fejét, és vett mély levegőket.
-Azt hiszem, ez nehezebb lesz, mint gondoltam.-mondta Marcusra nézve, aki csak nevetett, majd fél kézzel magához húzott, és a képernyőre mutatott.
-Figyelj, csillagvirág, a barátnődnek igaza van.-nézett a szemembe majdnem szigorúan.-Ez rengeteg pénzbe kerül, és én vagyok az idióta, amiért megmutattam, csak nem bírtam kihagyni. Általában a nők odavannak ezekért, és ezúttal sem tévedtem. Mutatok valami mást, ami megfelel az ízlésednek, valamit, ami ugyanolyan design-os, de mégis megfizethető, rendben?-kérdezte kedvesen, lágy hangon, mire még egyszer a monitorra néztem, és sértődötten kifújtam a levegőt. Gőzöm nincs hogyan tudott egy ház berendezése ennyire megbolondítani, eddig észre sem vettem, hogy ennyire érdekelnek ezek a dolgok. Viszont azt be kell látnom, hogyha nem akarom szegény apámat a sírba tenni, mielőtt még ideköltöznének, akkor vissza kell fognom magam.
-Rendben, mutass valami mást.-bólintottam rá végül, mire Rickie és Marcus egy emberként sóhajtottak fel, megkönnyebbülten.-Hé, ennyire csak nem vagyok kibírhatatlan!-csattantam fel, mire Rickie odahajolt hozzám.
-De igen, édesem.-közölte, majd nyomott a fejemre egy puszit, és elindult ki a konyhába még egy kis üdítőért.
Ez után valamivel könnyebb dolguk volt velem, tisztáztuk, mennyi pénzt is fordítok rá pontosan, és azt is sikerült kiválasztani, hogy milyen színű legyen Melanie, és apa szobája, valamint a fürdő.
-Tökéletes választás, Lizzie. Harmonikus színek, letisztult stílus, olyan, amilyet egy tizenhárom éves lány csak álmodni mer magának.-dicsért meg Marcus, miközben a húgom szobájáról készült tervet néztük a monitoron.
-Nekem is tetszik.-értett egyet Rickie.-Nem túl kislányos, de nem is túl nőcis. Olyan Melanie-nek való, úgyis imádja a rózsaszínt. Ez meg pont olyan, hogy akár öt év múlva is megállja a helyét. Nagyon jó.-bólogatott Rickie, nekem pedig dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy sikerült összehoznom egy megfelelő szobát, a megadott kereteken belül. Az uralkodó szín a pink, vagyis, inkább ciklámen. A tapéta az ágy mögött ciklámenszínű, a többi helyen pedig halvány rózsaszín. A berendezés között vannak fekete, fehér, és arany szín is. Az ágy maga fényes fekete keretű, a textil pedig ciklámen és fekete, a díszpárnák pedig szintén ciklámenek, és feketék. A padlót fehér padlószőnyeg borítja, az ágy mellett, sötétbarna, tükrös éjjeliszekrény foglal helyet, aranyozott kislámpával, ami olyan, mint a csillár, gyémántszerű kövek lógnak le róla, amit a fény aranyszínűre színez. Helyet kap még egy fehér komód, és egy fehér íróasztal, ami a z ablak elé van állítva.
Őszintén szólva, én nem rajongok kifejezetten a rózsaszín szobákért, de ebbe a szobába még én is beköltöznék. Hihetetlen, milyen szép. Melanie imádni fogja.
Apa szobája valamivel visszafogottabb lett, de pont így tökéletes. Legfőbb szín a barna, és annak különböző árnyalatai. A falak tejcsoki barnák, az ágykeret szinte a feketébe áthajló, sötétbarna, a padlószőnyeg egyszerű, krémszínű, és az éjjeliszekrények is sötétbarnák. Az ágy fölött absztrakt mintás képek lógnak, a csillár, és az éjjeli lámpa is hangulatos, krémszínű, az ágytakarón pedig a barna több árnyalatában csíkok húzódnak végig, a díszpárnákon szintén. Ezt a szobát leginkább úgy jellemezném, hogy egyszerű, de nagyszerű. Semmi csicsa, semmi túlzás, a színek összhangban vannak egymással, és kellemes, nyugtató hatást sugallnak. Olyan, amire apának szüksége van.
Talán a fürdőszoba az, amivel a leghamarabb sikerült döntést hoznunk. Apának ezzel kapcsolatban volt csak egy kikötése, mégpedig, meg ne próbáljak kék fürdőt választani, mert kivág a csempékkel együtt. Mindig is utálta a megszokott, alap kék fürdőszobát. Tiszteletben tartva a kérését, amikor megláttam ezt a tervet, egyből igent mondtam. Ezüstszürke, és fehér. Véleményen szerint a leghelyénvalóbb kombináció, ha fürdőszobáról van szó. Mivel a fürdő nem kimondottam egy nagy tánctér, elég kevés lehetőségünk van a berendezésre, így végül úgy döntöttünk, hogy marad a fehér vécé, kád, mosdókagyló, szekrény, apró ezüstös csempékkel a falon egy csíkban, középen, és fényes, szürke járólappal. Kettőjüknek pont jó lesz, kényelmesen elférnek benne. Melanie kedvére téve egy gigantikus méretű tükröt helyeztünk a mosdókagyló fölé, amiben teljesen a combjáig látja magát. Azt hiszem, tetszeni fog neki.
-Na, három szoba kipipálva.-dőlt hátra fáradtan Marcus, mi pedig Rickievel mellérogytunk a kanapéra. Észre sem vettem, milyen gyorsan elrepült a délután, csak ahogy kinéztem az ablakon, akkor láttam, hogy a nap már lemenőben volt, vöröses-narancssárgára színezve az ég alját.-Már ennyi az idő?!-szólalt fel hirtelen Marcus, ahogy az órájára nézett.
-Nem vagy éhes? Ha gondolod, maradj vacsorára.-ajánlottam, mire kedvesen elmosolyodott, és megrázta a fejét.
-Aranyos vagy, de haladnom kell, még van ma este egy találkozóm.-pakolta vissza a laptopját a táskába.
-Értem.-bólintottam.
-De azért köszi a meghívást.-simított végig a karomon, mire elmosolyodtam.-Figyelj csak, mikor találkozzunk legközelebb, hogy a többi szobát is megcsináljuk?
-Hát, nekem az elkövetkezendő időben minden nap jó.-húztam el a számat félig csüggedten, félig pedig jókedvűen.
-Remek! Mondjuk holnap este hatkor? Akkor szabad vagyok, és estére sincs találkozóm.-pörgette gyorsan végig a telefonján a naptárját.
-Semmi akadálya.-feleltem derülten.
-Nagyon jó, akkor holnap jövök, rendben?
-Megint eljössz?-kérdeztem meglepetten.
-Ugyan már, csak nem fogom hagyni, hogy a sérült lábaddal utazgass.-villantott rám egy gyönyörű mosolyt, mire kissé zavarba jöttem.-Meg amúgy is, az én kis négykerekűm mindenhova elvisz, ahova akarom.
-Ez esetben köszönöm.-mondtam hálásan, amiért ilyen figyelmes.
-Semmiség.-legyintett, majd az egyik kezébe vette a táskát, és felém lépett.-Örülök, hogy ilyen bájos hölgyekkel dolgozhattam együtt, ó, ha csak a fele partnereim ilyen jó ízléssel lennének megáldva-emelte az égnek a tekintetét, mire elnevettük magunkat.-Na, akkor holnap találkozunk. További szép estét.-mondta, majd meglepetésként ért, amikor megfogta a kezem, és belecsókolt a kézfejembe. Ez után Rickiehez lépett, akinek ugyanúgy adott egy kézcsókot, majd sietős léptekkel a bejárat felé indult, én pedig utána.
-Ne fáradj, kitalálok egyedül is!-intett hátra, és már az ajtón kívül is volt. A biztonság kedvéért azért bentről kinyitottam neki az elektromos kaput, hogy ki tudjon menni.
Rickievel szótlanul álltunk egy kis ideig, majd mind a ketten fülig érő szájjal néztünk egymásra, és tört ki belőlünk egy kiáltás. Toporzékolva ugrált hozzám Rickie, én pedig csoszogva közeledtem felé. Körülbelül úgy festhettünk, mint két megvadult tinilány, akik teljes mértékben extázisba estek.
-Láttad ezt te is, Lizzie?-kérdezte Rickie a fejét csóválva.-Létezhet ilyen?
-Ezek szerint igen.-vontam meg a vállam vigyorogva.
-Azt hiszem, ha sok pénzem lesz, felvásárolom fél Londont, és berendeztetem, Isten bizony, hogy megcsinálom.-emelte fel, majd rázogatta meg előttem a mutatóujját, én pedig elröhögtem magam.
-Rendben, csináld, ha neked úgy jó.-hagytam rá, had álmodozzon.
-De láttad te, hogy néz ki?-kapta el a vállam, és fordított szembe magával.-Huh...-fújta ki a levegőt, és eresztette le a vállait, miközben a plafont bámulta.
-Te megőrültél.-ráztam a fejem, majd megveregettem a vállát, él eltoltam magam elől, majd a nappaliba indultam.-Ha ennyire bejön, próbálkozz be nála.-vetettem oda a vállam fölött.
-Kizárt.-tért újra magához a rózsaszín ködből, és hevesen csóválni kezdte a fejét.
-Miért?-kérdeztem lehuppanva a fotelba, Rickie pedig leült előttem, és gondolkozni kezdett.
-Jó pasi, meg vicces, meg jó a humora, meg minden, de ő nem...ő nem...
-Ő nem Liam.-fejeztem be Rickie mondatát, mire lemondóan felsóhajtott, és az ajkába harapott.
-Hát nem...-csóválta meg a fejét.
-Biztos, hogy vég van, Rickie?-kérdeztem előre dőlve, a combomra támaszkodva.
-Igen...vagyis, nem tudom...-hebegett.-Szerintem igen...
-Szerintem gondoljátok még át egyszer.
-Á, fölösleges lenne.-legyintett Rickie makacsul.-Már semmi sem lenne olyan, mint régen.-dörzsölte meg a karját megtörten, én pedig jobbnak láttam, ha nem szólalok meg.-Mindegy is, hanyagoljuk ezt a témát.-állt fel hirtelen Rickie és a poharakért nyúlt.
-Várj, segítek.-sóhajtottam, majd én is felálltam, hogy kipakoljuk a konyhába a mosatlant.
-Hahó, lányok!-szólalt meg egy hang az előszoba felől, mire ösztönösen mosolyra húzódott a szám. Mosollyal az arcomon indultam el az előszoba felé, és a mosolyom még szélesebb lett, ahogyan megláttam őt magam előtt, kócos hajjal, melegítőben. A szívem egyből hevesebben kezdett kalapálni, és szó nélkül, a viszontlátás örömével ugrottam fel az ölébe. Erősen szorított magához, kellemes, férfias illata azonnal megcsapta az orrom, miközben a kezemet átfontam a nyaka körül, lábaimat pedig a derekán. Egy perc se kellett, ajkai máris az enyémet ostromolták, érzékien, szenvedélyesen.
-Hiányoztál.-lehelte a számra.
-Te is nekem.-válaszoltam, majd egy puszit adtam a szájára, és lecsúsztam az öléből.
-Milyen napod volt, kincsem?-ölelt át fél kézzel, és egy puszit nyomott a fejem búbjára.-Mi volt a lakberendezővel?-kérdezett rá nyíltan, mire elmosolyodtam.
-Fogadjunk, hogy ezen izgultál egész nap.-néztem fel rá gyanakvóan.
-Ééén?-mutatott magára.Ugyan, dehogy, minek nézel te engem?-játszotta a hülyét, miközben mindketten tudtok, hogy igenis ez érdekelte a legjobban.
-Hát, azt kell mondjam, hogy a srác...
-Szívdöglesztő!-üvöltötte Rickie a konyhából, és jelent meg előttünk vigyorogva.-El sem hiszed mennyire jól néz ki!
-Valóban?-vonta fel a szemöldökét Niall, éles pillantásokat küldve felém.
-Igen, tényleg jól néz ki, ezt nem tagadhatom, de...
-Szóval jól néz ki. Hm, jó.-bólintott Niall jelentőségteljesen.
-Igen, annyira jól, hogy most azonnal lecseréllek rá.-közöltem rezzenéstelen arccal, mire Niall felvont szemöldökkel nézett rám, és sértődötten elengedett.
-Na, jó tudni.-mondta, majd a konyha felé ballagott. Rickievel nevetve néztünk utána, majd odaszökkentem mögé.
-Naa, most belegázoltam a lelkedbe?-csimpaszkodtam a nyakába, és próbáltam az arcára nézni, de elfordította a fejét.
-Hagyjál békén.-mondta felszegve az orrát.
-Naa, ne duzzogj már.-dörzsöltem meg az orrommal a nyakát, mire felrántotta az egyik vállát.
-De igenis duzzogok.-jelentette ki.-Mi az, hogy szívdöglesztően néz ki? És én? Én nem vagyok szívdöglesztő?-háborodott fel, mire kuncogni kezdtem, és egy cuppanós puszit nyomtam a füle tövébe.
-Nálad nem szívdöglesztőbb, édesem.-suttogtam a fülébe.
-Tényleg?
-Tényleg.-helyeseltem.-Ha akarnék, sem tudnék ellenállni ennek a cuki pofinak, a kék szemeid pedig egyenesen a gyengéim, a többi pedig...mondjuk úgy, hogy tetszik.-súgtam a fülébe, mire láttam, hogy elmosolyodik.
-Így már mindjárt más.-bólintott, majd egy édes puszit nyomott a karomra, amivel átöleltem.-Akkor ezek szerint simán ment minden?
-A lehető legsimábban. A srác alig 8 évvel lehet idősebb nálam, nagyon jófej, és tényleg jó az ízlése. Hamar megtaláltuk a közös nevezőt, és már három szoba készen is van. Holnap este hatra jön, hogy folytassuk a munkát.-meséltem el a napi történéseket.
-Ennek kifejezetten örülök.-bólintott Niall.-Szóval azt mondod, hogy nem szadista, vagy erőszakos?
-Jézusom, dehogy!-forgattam meg a szemem.-Nagyon kedves, és tisztelettudó srác.
-Az is legyen, különben velem gyűlik meg a baja.-rázta meg az ujját fenyegetésképp, mire nevetve magamhoz öleltem.
-Te kis rosszfiú!-csókoltam meg jókedvűen, mire elkapta a derekam, és szorosan magához húzott.
-Érted mindent, tudod.-mondta, mire elmosolyodtam.
-És neked hogy telt a napod?-kíváncsiskodtam.
-Zenét hallgattam, ettem, ittam, unatkoztam, majdnem bealudtam, amúgy meg a szokásos nyüzsgés.-sorolta fáradtan.-Mit szólnál hozzá, ha rendelnénk valamit, és esti program gyanánt megnéznénk egy filmet?-vetette fel, mire azonnal bólogatni kezdtem.
-Pizza, és egy jó akciófilm?
-És még kérdezik, hogy miért imádlak annyira.-csóválta meg a fejét, majd adott egy újabb csókot, és a telefon után nyúlt...