(II./32.) Legyél végre őszinte hozzám...

Sziasztok Édeseim!
Sajnálom ezt a maratoni késést, de tudjátok, most ballagtam, és tényleg minden időmet elvette a készülődés, meg a buli, meg a családi dolgok, és abszolút nem volt időm írni, sőt, még gépre sem jöttem fel az utóbbi napokban...Na, de most már elballagtam, kedden elmegy az utolsó családtag is, és újra lesz időm.:)
Először is azzal kezdeném, amit az előzőnél bunkó módon kihagytam. Köszönöm az értékeléseket, és a kommenteteket, valamint a látogatók számát! Úgy látom, egyre aktívabbak vagytok pipálás, és látogatás terén, aminek nagyon-nagyon örülök! :)
Immáron 40 darab díjjal büszkélkedhetek, amit kicsit nehezemre esik elhinni, de nagyon boldoggá tesz!
Na nem is dumálok tovább, jöjjön a rész, elöljáróban csak annyit, hogy akit érzékenyebben érintenek az erotikus részek, azok inkább ne olvassák el. :)
Remélem elnyeri a tetszéseteket, jó olvasást!
Puszi mindenkinek: Dóri :*

Félszeg mosollyal az arcomon követtem Niallt. Ráérős léptekkel haladtunk a lépcső felé, és mikor megálltunk előtte, meglepetésként ért, hogy Niall nem kapott azonnal a karjaiba, csak rám nézett, és megkérdezte:
-Megengeded, hogy felvegyelek, vagy szeretnél felmenni a saját lábadon?
-Szerintem megpróbálok most felmenni egyedül.-válaszoltam, mire beleegyezőn bólintott, és engedte, hogy elinduljak. Egyik kezemet a korlát mentén csúsztattam felfelé, a másikat pedig ő tartotta a kezében, miközben szedtük a lépcsőfokokat. Nem tudtam gyorsan haladni, bármennyire is próbáltam, lomha léptekkel csoszogtam Niall mellett, aki türelmesen jött velem.
Az emeletre érve a szobánk felé vettük az irányt, ám amikor odaértünk, Niall megfordított, és egyenesen a fürdő zárt ajtaja felé irányított.
-Gyere!-mondta lágyan, halvány mosollyal az arcán. Úriember módjára kinyitotta előttem az ajtót, a bentről áradó finom melegség azonnal megérintette a bőröm. Beljebb lépve csodálatos látvány tárult elém, nem beszélve a levegő kellemes levendulaillatáról. Leesett állal bámultam magam elé, gyönyörködve abban, amit látok. A helyiségben félhomály volt, a tiszta csempén táncot járt a tucatnyi mécses fénye, amik a méretes sarokkád szélén, és a járólapon pislákoltak, a kádban pedig hegyekben állt a fehér hab, olyannyira, hogy majdnem kifolyt már belőle. Káprázatosan szép volt az egész fürdő.Az ajtó halk kattanással csukódott be mögöttem, mire megbabonázott mosollyal az arcomon fordultam hátra.
-Ezt...ste csináltad?-kérdeztem akadozó, meglepettségtől remegő hangon.
-Gondoltam örülnél egy kis kényeztetésnek.-suttogta, ahogyan közelebb lépett hozzám, tekintetét pedig az enyémbe forrasztotta.
-Ez...gyönyörű.-ráztam meg a fejem kábultan.-Köszönöm.
-Nagyon szívesen.-húzta félmosolyra az ajkát, majd viszonozta a közben adott puszimat. Értetlenül néztem rá, ahogyan megmarkolta a kilincset, és nyitotta ki az ajtót.
-Hova mész?-kaptam utána hirtelen, mire lenézett a kezemre.
-Hát, ki...hogy tudjál fürdeni.-válaszolt zavartan.
-Szerinted egyedül, magányosan szeretném élvezni ezt itt mögöttem?-biccentettem egyet, mire Niall ajkára mosoly szökött.
-Hát, így már más a helyzet.-kacsintott, majd kezét a derekamra csúsztatta, és gyengéden megcsókolt. Ujjai a pólóm széléhez értek, mikor felemeltem a kezemet, hogy átöleljem a nyakát, gond nélkül húzta le rólam a felsőm. Válaszul erre én is megragadtam a pólója szélét, és kibújtattam belőle, majd a padlóra dobtam a pólót, az enyém mellé. Ujjaimat végigjártattam a hasán levő apró kockákon, tenyeremmel pedig fel-le simítottam a mellkasán, érezve a szívét, milyen hevesen kalapál odabent. Szenvedélyes csókcsata közepette billegtünk el a kádig, majd megéreztem Niall kezét a hátamon, ahogy a melltartóm kapcsával babrált, végül pedig levezette a pántjait a vállamon, és pillanatokon belül az is a földön landolt. Hevesen csókoltuk egymást, én a hajába túrtam, Niall pedig a combomba markolva húzott közelebb magához. Hirtelen megbotlottam, és a kád szélére zuttyantam le, ezzel félbeszakítva csókjainkat. Niallbe kapaszkodtam, és mindketten elmosolyodtunk, amikor leültem, ő pedig lehajolt hozzám, én türelmetlenül kaptam a szája után, mire ő egy lágy puszit nyomott a homlokomra.
-Talán bemehetnénk a vízbe.-utalt a mögöttünk levő teli kád vízre. Zavartan sütöttem le a szemem, és a lábammal súrolni kezdtem a  hideg, csúszós csempét.
-Jó ötlet.-bólintottam rá.
-Hagyom, hogy megszabadulj a felesleges ruháidtól, egyedül.-mondta, direkt a mondat utolsó tagjára téve a hangsúlyt.
-Rendben.-helyeseltem, majd nyelnem kellett egyet, amikor felnézve rá, kaján vigyort pillantottam meg a szája sarkában, ahogy tekintete a mellkasomra, onnan pedig kissé lentebb tévedt.  Csábítóan az ajkába harapott, majd elfordulva tőlem a szoba egyik sarkába ment, és elkezdte levetni a ruháit. Hasonlóképpen cselekedtem én is. Miután erőt vettem magamon, és végtére el tudtam szakítani a tekintetemet Niall ellenállhatatlanul izmos hátától, és igencsak szexi fenekéről, én is nekiálltam levetkőzni. Kapkodva rángattam le magamról a nadrágom, aztán mégis lassítottam a tempón, hiszen rájöttem, hogy még mindig fáj a bokám, ha túl gyorsan mozdítom. Niall tisztességesen viselkedett, egészen addig nem fordult meg, amíg én azt nem mondtam. Maga előtt összefont karokkal, meztelenül állt, a fal felé fordulva. Ahogy próbáltam kilépni a nadrágomból, véletlen megcsúsztam, és majdnem lefejeltem a kád szélét, de szerencsére sikerült megkapaszkodnom, bár ijedten felsikkantottam.
-Minden rendben?-kérdezte, fejét kicsit oldalra fordítva.
-Igen!-vágtam rá reflexből, majd belemásztam a kádba, és nyakig elmerültem a kellemesen meleg, andalító hatású vízben. Amint a bőröm és a víz találkozott, a szemeim maguktól csukódtak le, magamba szívtam a levendula nyugtató illatát.-Bent vagyok.-mondtam, mire Niall bólintott, majd megfordult, és elindult felém. Azonnal éreztem, hogy az arcom lángba borul, torkomon akadt levegővel kezdtem el játszani a habbal, mintha az olyan érdekes lenne. Ezt egészen addig csináltam, míg meg nem hallottam a tompa vízcsobbanást, és a hullámzást, majd éreztem Niall lábait az enyémhez érni, ahogy ráérősen beleereszkedett a kádba. Szégyenlősen pillantottam fel rá, pipacsvörös fejjel, rajta pedig látszott, hogy fantasztikusan szórakozik. Feszült csend telepedett ránk, úgy éreztem, hogy a levegő egyre forrósodik fel körülöttünk. Talán a meleg víz miatt gyengültem el, talán attól, hogy Niall a víz alatt a lábamhoz ért, gyengéden simogatni kezdte a a térdem, ahogy ott ült velem szemben. Apró köröcskéket rajzolgatott rá, nekem pedig egyre nagyobb kihívásnak tűnt veszteg maradni. A levegőben keringő levendulaillat, a mécsesek halvány pislogása, és Niall forró bőrének érintése elvette az eszemet, ezzel együtt a higgadt gondolataimat is.
-Nem ártana levegőt venned néha.-szólalt fel hirtelen, mire felnéztem rá, egyenesen a szemébe.
-Veszek.-védtem be magam azonnal, bár tisztában voltam vele, hogy amikor megszólított, akkor vettem csak levegőt, hirtelen, kapkodva.
-Csak elég szaggatottan. Rosszul vagy? Olyan vörös az arcod, szinte elégsz Ilyen meleg a víz?.-bökte oda mosolyogva, mire a tenyerembe vettem egy kis habot,  és ráfújtam, majd előrébb hajolva nyomtam az arcába még többet. Köpködve törölte ki a szeméből és a szájából a habot, miközben én lejjebb csúsztam, és hátravetett fejjel nevettem rajta. Hirtelen megállt bennem az ütő, amikor a testem megindult Niall felé a víz alatt, fenekemmel a kád alján csúszva. Riadtan kapálóztam valami biztos pontért, amiben meg tudtam kapaszkodni, amíg Niall a lábamnál fogva rántott közelebb magához. Ő előrébb csúszott, így pont az ölébe siklottam bele, mellkasunk erős falakként csapódott egymásnak, és arcunkat alig pár centi választotta el egymástól.
-Az ép lábadat fogtam meg, ugye?-kérdezte szinte suttogva.
-I-igen.-bólintottam, bár azt hiszem, abban a helyzetben azt sem éreztem volna meg, ha mondjuk lőtt seb helye van a testem valamely pontján, és azt szorítja meg. Ahogy hozzám ért, minden gondom köddé vált, helyét pedig átvette a vágy, és a szenvedély mámorító érzése.
Karjaimat átfontam a nyaka körül, lábaim pedig a dereka két oldalán pihentek. Éreztem az arcomon a leheletét, kezeim alatt puha,víztől nedves bőrét. Átkarolta a derekam, és még közelebb vont magához, míg nem az orrunk majdnem összeért. Csend volt körülöttünk, csupán a lélegzetvételeinket visszhangozták a csempézett falak. Mélyen elmerültünk egymás tekintetében, nem kellettek a szavak, elég volt egymásra néznünk, és tudtuk, hogy a szemünk beszél helyettünk. Elsöprő, kitörni készülő vágyat fedeztem fel a pillantásában. Ég kék szemei most szenvedélytől homályosultak, és sötétedtek el. Akár az örökkévalóságig el tudtam volna merülni ezen tekintet bámulásában, hiszen olyan mély volt, titokzatos, mégis sokat sejtető. Mély, akár az óceán, és végtelen, akár az univerzum. Tükrözte, amit a szívében érzett, de én nem elégedtem meg ennyivel. Nem csak látni, tapasztalni akartam. Többet, sokkal többet. Mindent. Ellenállhatatlanul vonzott magához, talán jobban, mint máskor, magam sem tudom miért. Megmagyarázhatatlan hatást mért rám, ezért is történt az, hogy amikor tekintete egy pillanat erejéig a számra tévedt, és kihívóan megnyalta az alsó ajkát, egyszerűen lecsaptam rá. Vadul, telhetetlenül. Talán váratlanul érte a hirtelen akcióm, de úgy látszott, nem bánja. Két kezével erősen megragadta a csípőm, és amilyen közel csak tudott, olyan közel húzott magához, és erősen tartott meg, ahogy a testünk összeért, kipréselve a köztünk zubogó vizet. Egymásnak feszült mellkassal, levegőt sem véve csókolóztunk, hol a haját túrtam, hol a nyakát masszíroztam, hol pedig a hátát karmoltam. Nem tudtam uralkodni magamon, az önkontrollomat már réges-rég elvesztettem. Mohón faltuk egymás ajkait, egy halk nyögés szakadt fel a torkomból, amikor Niall megharapta a számat. Hirtelen megszakította a csókunkat, és tébolyult tekintettel nézett rám.
-Lizzie...a lábad. Bi-biztos akarod így?-dadogta, ahogy próbálta összeszedni a szavakat.
-Kit érdekel most a lábam?!-ráztam meg a fejem, majd félszeg mosollyal újból csókolni kezdtem Niallt. Hátam ívbe feszült, jóleső bizsergés futott át a testemen amikor Niall végigsimított a gerincemen egy ujjal, majd az arcomhoz ért, onnan pedig leesett a keze a mellkasomra, pontosabban a mellemre. Elfúló hangon sóhajtottam fel.
Lehunytam a szemem, a világ pedig egybefüggő ködfátyollá változott előttem. A szívverésen fokozatosan gyorsult fel, virgoncul, nem sok hiányzott, hogy kiugorjon a mellkasomból. Nem hallottam semmi mást, csak Niall halk nyögdécselését, és férfias morgását, valamint a lüktető vért a fülemben. Éreztem, ahogy Niall férfiassága egyre jobban domborodni kezd, majd ajkaim szétnyíltak, amikor Niall a nyakamhoz fúrta az arcát, és nedves csókokat hagyott a bőrömön, mialatt óvatos, lassú mozdulatokba kezdett, melyek szép lassan taszítottak az őrületbe. Kéjtől elfúló hangok törtek fel mindkettőnkből, körmeimet Niall hátába mélyesztettem, ködös elmével csikartam végig a bőrét, és haraptam bele a vállába,  miközben hagytam, hogy fokozatosan felépüljön kettőnk között a gyönyör, és mindketten a mennyekben térjünk újra magunkhoz...
-"It's time to get up, in the morning..."-ébresztett fel egy kellemesen simogató hang az álmaim csodálatos világából. Álmosan pislogva nyitottam ki a szemem, és a napom már is meg volt alapozva, ahogyan megláttam Niall előttem ülni, félmeztelenül, kezében a gitárjával, amin lágy dallamokat játszva ébresztett fel. Kinyújtóztattam a végtagjaimat, és sanda mosollyal az arcomon nyomtam fel magam ülő helyzetbe. Kidörzsöltem az álmot a szememből, és élénken futtattam végig a pillantásom Niallön.
-Csukd be a szemed!-parancsolt rám hirtelen, mire megrökönyödtem, majd mégis lehunytam a szemem, úgy, ahogy kérte. Egy nagy, cuppanós puszit kaptam a számra, mire azon nyomban elmosolyodtam, míg Niall ajkait az enyémre nyomta.
-Na, így teljes a reggel.-bólintott elégedetten, mire mosolyogva a fülem mögé túrtam egy tincset.
-Hát te még hogyhogy itthon vagy?-kérdeztem kíváncsian, hiszen hétfő van, normál esetben ilyenkor már munkában vannak.
-Már nem sokáig. Csak mindenképp én akartalak ma felkelteni, és emlékeztetni, hogy találkozót beszéltél meg mára a lakberendező pasassal.-mondta, mire megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Ha nem említi, valószínűleg kiment volna a fejemből.
-Hú, köszi, hogy szólsz.-hálálkodtam, mire legyintett, és felállt a fotelból, gitárját a falnak támasztva.
-Igazán nincs mit. Óvatos legyél, oké?-lépett oda hozzám, majd megsimítva az arcom kérlelő pillantást vetett rám.
-Az leszek.-ígértem meg, hiszen tudtam, hogy ettől kicsit megnyugszik.
-Akkor jó. Odalent vár a reggeli, meg még valami.-kacsintott rám.-Legyen szép napod, és hívj, ha hiányzom!-tette hozzá, mire felnevettem, majd búcsúzóul megcsókoltuk egymást. Hátat fordított, és ekkor vettem csak észre a hátán levő, még friss sebeket. A piros csíkok szabálytalanul húzódtak végig a bőrén, keresztezve egymást, néhol hosszabb, néhol kisebb méretben. Mielőtt még a frász jött volna rám, felvillantak az agyamban a tegnap este elmosódott képei, és kíméletlenül talált mellbe a felismerés, hogy ezek csupán az éjszaka maradandó nyomai, amiket én okoztam. Halkan hümmögtem egyet, mire Niall érdeklődve fordult vissza hozzám.
-Baj van?-húzta fel a szemöldökét, miközben fél keze már a kilincsen pihent.
-Öhm, hát...szerintem ma vegyél fel valami sötét pólót, és ha lehet, ne szabadulj meg tőle...-krákogtam égővörös fejjel, ahogyan visszaemlékeztem, mit műveltem vele.
-Miért is?-kérdezte, majd ujjaimmal a saját hátamra mutattam. A tükör elé ugrott, és amilyen alaposan tudta, végigpásztázta a tegnap éjszakánk nyomait. Elszégyellve magam hajtottam le a fejem, zavaromban az ajkamat harapdáltam.
-Ez nem semmi.-füttyentett a fejét oldalra billentve.
-Ne haragudj...
-Nem zavar.-vágta rá azonnal.-Legfeljebb a srácok irigyek lesznek rám, amiért ilyen jó, és khm, mozgalmas éjszakám volt.-húzta pimasz vigyorra a száját, mire hüledezve hozzávágtam egy párnát. Nevetve hajolt el előle, majd dobott nekem egy puszit.
-Aljas vagy.-mondtam összeszűkült szemekkel.
-Tudom.-kacsintott, majd a szekrényhez lépett, és kivett belőle egy bővebb pólót.-Ja, és ha már itt tartunk, a helyedben én átnézném magamat az esetleges kínos szituk elkerülése érdekében.
-Mi?-kérdeztem értetlenül, mire a nyakára mutatott, és vigyorogva intett, majd kiment a szobából. Gyanakodva a nyakamra simítottam az ujjam, és felszisszentem, ahogy megérintettem egy igencsak érzékeny pontot. Óvatos mozdulatokkal kászálódtam ki az ágyból, ügyelve rá, hogy ne húzzam meg a bokám, ami szépen javult a baleset óta. Elkerekedett szemmel, és leesett állat vettem tudomásul, hogy az együtt töltött vad éjszaka nemcsak Niallen, hanem rajtam is nyomott hagyott, egy kisebb deformálatlan alakú, lilás-vöröses volt képében...
Elővigyázatosan lépkedve mentem le a lépcsőn, és örömmel vettem észre, hogy már sokat csillapodott a fájdalom tegnap óta. Halkan dúdoltam egy tegnap hallott dalt, ami azóta a fejemben motoszkált, és nem bírtam kiverni belőle. Ahogy a földszintre értem, elsőnek a konyhába vettem az irányt, hogy megnézzem, mi is az a meglepetés, meg persze, hogy egyek pár falatot.
A konyhába lépve barátnőm hátát pillantottam meg, amint az egyik pultnál állt, és valamit ügyeskedett. Azt hiszem, nem vett észre, mert nem fordult meg érkezésemre, ezért hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy meglepem kicsit. Hangtalanul a háta mögé osontam, majd amikor még mindig nem vett észre, közel hajoltam hozzá, és két oldalról belecsíptem az oldalába.
-Jesszusom!-ugrott fel reflexből Rickie, majd a szívéhez kapott, és mély levegőket véve felém fordult, háttal a pultnak támaszkodva. -Nem vicces, majd kiugrott a szívem!-pirított rám, miközben jót nevettem a reakcióján, és egy almát kivéve a tálból óvatosan felcsusszantam a pultra.
-Bocsi de nem bírtam kihagyni.-vigyorodtam el.-Miért ijedtél így meg, talán rossz a lelkiismereted?-húztam fel a szemöldököm gyanakvóan, mire Rickie nagyot nyelt.
-Niall hozott neked reggelit a McDonald's-ból, ott van az asztalon.-bökött az asztalon pihenő barna McDonald's logós zacskóra, majd visszafordult a pulthoz, hogy befejezze a szendvicsét.
-Ó, köszi.-bólintottam.-Ideadod, ha szépen megkérlek?-pislogtam rá aranyosan, mire grimaszolt egyet, majd a fejét rázva odanyújtotta a zacskót.-Köszönööm.-hálálkodtam a lábamat lógatva.
-De csak mert épp súlyos beteg vagy.-mutatott a lábamra, mire elmosolyodtam.
-Hát igen, még lábadozok, nem szabad semmi megerőltetőt csinálnom.-vontam meg a vállam ártatlanul.
-Ahan, szerintem sem, viszont nem értem, hogy akkor miért porszívóztál fel, mert úgy látszik, a kezedet sem tudod irányítani.
-Tessék?-vontam fel értetlenül a szemöldököm.
-A nyakadon levő foltból arra következtetek, hogy elszabadult a porszívócső, nem de bár?-sandított rám sejtelmesen, mire leesett, hogy mire céloz, és torkomat köszörülve sepertem előre a hajamat, de már késő volt, az arcom pillanatokon belül lángba borult.
-Hát igen, veszélyes egy szerkezet.-válaszoltam leszegett fejjel, az ujjaimat morzsolgatva, majd szégyenlősen felpillantottam rá, és egyszerre tört fel belőlünk a röhögés.
-Örülök, hogy boldognak látlak.-nézett rám őszinte mosollyal az arcán.
-Tudod mikor lennék boldogabb?
-Na, mikor?-húzta széles vigyorra a száját.
-Ha téged is annak látnálak.-feleltem, mire a szemembe nézett, és lassan lefagyott az arcáról a mosoly. Sóhajtva kapcsolta szét a tekintetünket.
-Én boldog vagyok...
-Rickie!-szakítottam félbe, mire megállt, és rám nézett.-Legyél végre őszinte hozzám.-kértem, mélyen a szemébe nézve, mire nagyot sóhajtott, és letette a kezében tartott kést, és ellökte magát a pulttól, majd felült mellém. Gondterhelt sóhajtott egyet, kezeit összekulcsolta maga előtt, feje pedig beesett a vállai közé. Ha nem ismerném, azt gondolnám egyből, hogy valami irtózatosan nagy baj van, hiszen még a testtartása is arról árulkodott, hogy nincs minden rendben. Sejtettem, hogy gond van, és szerettem volna végre megtudni, hogy mi is az.
-Elmondod, mi történt?-kérdeztem rá óvatosan, miután hagytam, hogy egy kicsit összeszedje a gondolatait. Még mindig nem nézett fel rám, már-már kétségbeesetten figyeltem, és küldtem felé biztató pillantásokat, hogy nézzen már fel rám, mire egyszer csak lehunyta a szemét, és egy aprót bólintott.
-Haza fogok menni.-jelentette ki nyersen, érzelmektől mentes hangon.-Visszaköltözök Kaliforniába.
A hideg, rossz érés úgy vágott mellkason, mintha egy követ dobtak volna hozzám, kis híján leszédültem a pultról. Hirtelen mintha fejbe ütöttek volna, szédülni kezdtem, muszáj voltam megkapaszkodni a vágólap szélébe. Mély levegőt véve pislogtam párat, mire végre Rickie felnézett rám, egyenesen a szemembe.
-D-de, hogyan?-dadogtam lesokkolva, mert még nem volt erőm feldolgozni az előbb hallottakat.
-Már régebben kezdődött...azzal, hogy szakítottunk Liammel.-mondta, mire az állam szó szerint leesett, noha sejtetem, hogy valami ilyesmi lehet a dologban, az ő szájából hallva ez elég mellbevágóan hangzott.
-De...akkor hogyhogy itt vagy még?-ráztam meg a fejem értetlenül.
-Liammel nem haragban váltunk el, egyszerűen csak beláttuk, hogy ennek hossz távon nem lesz értelme. Én nem bírom a távolságot, és ő is nehezen viselte volna, ráadásul a munka miatt már nem is volt annyi időnk egymásra, mint kellett volna. Rájöttünk, hogy ez így nem működne.-mesélte látszólag úgy, mintha nem bántaná a dolog, úgy, mintha már túl tette volna magát rajta, csak sajnos már elég jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, mellébeszél. Ahogy mozdul, miközben beszél, elárulja, hogy minden egyes kimondott szó tüskés gombócként vánszorog ki belőle, ráadásul a felső ajka is rángatózik, ami csak akkor szokott, ha nagyon ideges, vagy már a sírás határán áll. Ez esetben inkább a második.
-Akkor most mi lesz?-kérdeztem halkan, együtt érzően, miközben a kezemet a térdére tettem.
-Nincs tovább értelme itt maradnom. Nem találom a helyem, és őszintén szólva hiányzik az otthon, hiányoznak anyáék is, meg minden.-mondta, miközben a kezével hadonászott.-Lizzie, én annyira sajnálom...-szegte le a fejét hirtelen, sütött róla, hogy majd megszakad a szíve.
-Rickie, akkor miért nem mentél már el? Miért engeded, hogy szenvedj?-kérdeztem aggodalmasan.-Mi tart vissza?
-Te...-bukott ki belőle.
-Én?-húztam fel a szemöldököm.-Miért én?
-Mert annó megfogadtuk, hogy bármi is lesz, mi ott leszünk egymásnak...és ha itt hagynálak, azzal megszegném ezt az ígéretet. Nekem te vagy a legjobb barátom, és nem akarlak magadra hagyni, Lizzie. Ha bármi baj történik, nem leszek itt, hogy segítsek, és sosem bocsátanám meg magamnak, ha e miatt olyan helyzetbe kerülnél, amit nem szeretnél.-nézett a szemembe kétségbeesetten, engem pedig a sírás kerülgetett. Éreztem, ahogy a torkomban a gombóc egyre csak növekszik, megfosztva engem a levegőtől, és pillanatokon belül pedig győzött. Az első sós könnycsepp legördült az arcomon, aztán szép sorban követte a többi. Zokogva borultam Rickie nyakába, és ennek hatására barátnőm sem tudta tovább türtőztetni magát. A nyakába fúrtam az arcom, és úgy sírtunk, mind a ketten. Még sosem kerültünk ilyen helyzetbe ezelőtt. Eddig akármi történt is, mi együtt voltunk, ha baj volt, ha öröm. Már kicsi korunk óta szinte összenőttünk, és annyi időt töltöttünk külön csupán, ha valamelyikünk nyaralni ment a szüleivel, és huzamosabb ideig nem volt otthon. Olyanok vagyunk, akár a testvérek. Való igaz, hogy Rickie nélkül nem tudnám már elképzelni az életem, mert ő is a részévé vált, és ugyanúgy hozzá tartozik akár apa, Melanie, vagy Niall. Ha ő nincs ott bizonyos helyzetekben, akkor most valószínű, hogy én sem itt lennék. Ő akkor is megbocsátott nekem, amikor eldobtam magamtól, és ezt amíg élek nem tudom elégszer megköszönni neki, hogy ő akkor is hitt bennem, és bár kockázatos volt, velem maradt...Rickie kétségkívül a legjobb ember, akit ismerek.
Hüppögve ültünk a pulton összeölelkezve még percek múltán is. Nem tudtuk, mit mondjunk, tulajdonképpen nem is akartunk semmit mondani, mert minden benne volt abban a hosszan tartó, szoros ölelésben. Végül nehézkesen, de elengedtük egymást, és a szemünket törölgetve néztünk a másikra, és igen, egy ilyen szentimentális helyzetben is csak mi vagyunk képesek arra, hogy egyszerre nevessünk fel azon, hogy a másiknak milyen vörös a feje, és mennyire brutálisan csapzott a haja.
-Nem áll jól neked a sírás, hallod.-rázta a fejét Rickie, mire keserédesen felnevettem.
-Hát, neked szintén. Olyan vagy, mint aki nekifejelt a vasalódeszkának.-ugrattam, mire újból felnevettünk, szaggatottan, egyre nehezedő súllyal rajtunk. Egy darabig néma csönd állt be, mindketten vártunk, hogy összeszedjük magunkat az újabb megszólalásra.
-Mikorra tervezted, hogy hazamész?-kérdeztem rekedtes hangon, a mellkasomban pedig egyre nagyobb lett a nyomás.
-Eredetileg szerdán mentem volna. De nem akarlak most magadra hagyni.-csóválta meg a fejét, majd még mielőtt magyarázkodni kezdhetett volna, a szavába vágtam.
-Rickie, miattam nem kell maradnod.-jelentettem ki a szemébe nézve.-Figyelj, az, hogy történt velem ez a kis baleset, nem azt jelenti, hogy napi 24 órás felügyeletet igénylek.-tártam szét a kezem.
-De..
-Nincs de!-emeltem fel az ujjamat, mire barátnőm meghökkent arckifejezésére kicsit megenyhültem, és elmosolyodtam.-Rickie...-hunytam le a szemem egy pillanatra, majd a kezeim közé vettem az ő kezét.-Bárhogy alakuljon a jövő, te mindig az én szívem közepe leszel, és a legjobb barátnőm. Ez már nem változhat meg. Tudod, hogy szükségem van rád, és neked is rám, de úgy érzem, neked most a családodra nagyobb szükséged van. Tudom, hogy ők a mindened. Én nem azt mondom, hogy ezek után megszakad majd minden kapcsolatunk,-még csak az kéne, akkor rúgnám szét a segged-tettem hozzá mellékesen-csak annyi, hogy egy időre különválunk, de nem örökre. Fogunk találkozni, jössz te is, én is megyek majd, te megvalósítod az álmaidat, és én is, aztán, ha minden jól megy, újból összefutnak az útjaink.-soroltam mosolyogva, mialatt Rickie arcára is boldogság ült ki, megkönnyebbüléssel keverve.-Ígérd meg nekem, hogy beiratkozol a fősulira!-néztem a szemébe könyörgően, hiszen tudtam, hogy ez volt az egyik álma, hogy fősulira menjen.-Miattam pedig ne aggódj, az a tervem, hogy a turné idejére iderángatom apáékat, szóval nem leszek egyedül. Niall pedig vigyázni fog rám.-simítottam meg a kezét megnyugtatóan.
-Ebben teljesen biztos vagyok.-bólintott egyetértően, majd sóhajtva a plafonra nézett. Vadul kalapáló szívvel vártam, mikor mond végre valamit.
-Lizzie...-kezdte.-Ígérd meg, hogy minden nap beszélünk majd.-mondta, mire azonnal a nyakába ugrottam, úgy, hogy majdnem feldőltünk. Öleltem, ahogy csak tudtam, miközben elöntött a fájdalmas boldogság. Tudom, hogy jól döntött, hiszen így kellett döntenie.
-De!-tolt el magától, és szigorúan rám meredt, mire nagyot nyeltem.-Csak jövő hét hétfőn vagyok hajlandó elmenni, amikor a fiúk is indulnak. Kizárt, hogy előbb induljak.-makacskodott a fejét rázva, mire felkacagtam, és újból magamhoz öleltem.
-Hiányozni fogsz, te értetlen...-súgta a fülembe a maga megszokott stílusába. Jó jel, hogy kezd visszatérni a normális énje.
-Te is, nagymami.-poénkodtam, mire beleharapott a vállamba, majd hangos kiáltással váltunk szét, ami átcsapott önfeledt nevetésbe. A vállamat simogattam, amikor összeakadt a tekintetünk, és egyszerre láttam benne büszkeséget, magányt, boldogságot, és mérhetetlen szeretetet.
Lassan emelte fel a kisujját az arcom elé, és elmosolyodott.
-A végtelenbe...?-kérdezte átható tekintettel, mire újból rám tört az a szorító, görcsös érzés a torkomban, de ezúttal sikerült legyőznöm. Nagy levegőt véve, aprót bólintva emeltem fel én is az ujjamat, és összeakasztottuk, úgy, ahogy kiskorunkban tettük mindig.
-A végtelenbe...és tovább.-fejeztem be a mondatot, és éreztem, amint Rickie magához ránt, hogy még egyszer a karjaiba zárjon...