(II./30.) Tévedtem, amikor azt hittem, minden zökkenőmentes lesz...

Sziasztok Drágák!
Először is, szeretném megköszönni, hogy a látogatók száma már túl lépte a 71 ezret(!!!!), ami elég szép szám. Hihetetlen, és nagyon boldog vagyok! :)
Most egy extra hosszú résszel jöttem, amit remélem, hogy nem bántok, mert ismét elkapott az ihlet, és kétszer olyan hosszú lett, mint amilyenre alapból terveztem. :)
Jó olvasást, puszillak titeket: Dóri :*
Ajánlott zene:Bruno Mars - Just the way you are

*Niall szemszöge*
Egy nagy,tompa puffanást éreztem meg az arcomon, mintha valami rám esett volna. Hunyorogva nyitottam ki a szemem, kezemmel eltakarva a nap reggeli, fájdalmasan tűző sugarait.
-Mi a fene?-morogtam, majd pislogtam párat, és így, félálomban elmosolyodtam. A nap fénye körülölelte hosszú, karcsú lábait, amiket a combjánál az én bő pólóm rejtett el. Dús, kócos haja két oldalt omlott a mellkasára, leérve majdnem a derekáig. Sejtelmesen vigyorgott, miközben kezében az egyik nagypárnát tartotta, és a huzatot markolászta. Nyöszörögve hunytam le újra a szemem, mire az előbb látott párna az arcomban landolt.
-Kelj fel!-parancsolt rám reggeli, még rekedtes hangján. Válaszul a fejemre húztam a takarót. Még egy csattanás.-Kelj fel!-ismételte meg, majd ütögetni kezdte a fejem, még a takarón keresztül is. Mély levegőt vettem, és egy hirtelen mozdulattal elkaptam a párna csücskét, majd lendületből megrántottam. Pillanatokkal később egy test landolt rajtam, durcásan hümmögve. Kibújtam a takaró alól, és rávigyorogtam. Keresztbe feküdt rajtam, hason, a feje lelógott az ágyról, lábai pedig szétterpesztve terültek el az ágy többi részén. Felemelte a fejét, szinte az összes haja az arcába lógott, amitől nem láttam dühös tekintetét, de tudtam, hogy engem néz. Végül unottan fújt egyet, és a haja a levegőbe emelkedett, majd hullott vissza az arcába. Lágyan túrtam bele szőkésbarna fürtjeibe, mire puffogott egyet, majd a mellkasomra hajtotta a fejét.
-Hol marad a reggeli szokásos, gyengéd ébresztés?-kérdeztem szelíden.-A katonákat ébresztik ilyen drasztikusan, de lehet, hogy még őket sem. Csak hümmögött egyet, majd megmozgatta a fejét.-Na, egy jó reggelt csókot sem kapok?-váltottam át kétségbeesett hangra, mire még egyszer hümmögött.-Puszi?-alkudoztam tovább. Lizzie rám emelte a tekintetét, pislogott párat, mire bevetettem az ártatlan kiskutya nézést.
-Na jó, azt talán.-enyhült meg, majd feljebb csúszva nyomott egy puszit a számra. Karjaimmal átfontam törékeny testét, és lecsúsztattam magam mellé. Csukott szemmel feküdt a karjaimban, majd mikor végigpusziltam a homloka vonalát, és egy nagy, cuppanós puszit adtam rá, kislányosan kacarászni kezdett. Annyira édes volt. Megnyugtató volt őt magamhoz ölelni, hallgatni, ahogy halkan szuszog, érezni finom illatát, végigsimítani selymes, puha bőrén. Szebb reggeleket el sem tudnék képzelni, mint azt, hogy egy ilyen csoda mellett ébredjek fel, az ő csókjával, az ő érintésével kezdjem a napot.
-Mit csinálunk majd?-szólalt fel hirtelen.
-Találkozunk pár barátommal, ha neked megfelel, és azt beszéltük, hogy elmegyünk a közeli parkhoz piknikezni, vagy valami ilyesmi. Beszélgetünk, lazulunk, jól érezzük magunkat.-mondtam. Tegnap felhívtam Luke-ot, aki örömmel fogadta, hogy itt vagyunk. Az ő ötlete volt, hogy összehívja pár barátom, és együtt menjünk ki a parkba, bár az esti buli jobban az ínyére lett volna, sajnos azt nem tudtuk elintézni, hiszen reggel mi már utazunk haza. -"Sebaj, jó lesz ez így is, a lényeg, hogy itt vagytok, találkozunk, és végre megismerhetjük a szerencsést, vagy a szerencsétlent, ki tudja?"-viccelődött, miközben beszéltünk.
-Az jó lesz, legalább én is megismerhetem a baráti körödet.-válaszolta kedvesen mosolyogva Lizzie.-És kik lesznek ott?
-Hát, azt nem tudom pontosan. Csak Luke-kal beszéltem, aki azt mondta, összehívja a csapatot. Azt nem tudom biztosra, kik tartoznak bele, de akit száz százalékra mondok, az Luke, a régi legjobb haverom, Natalie, a barátnője, jó fej csaj, kicsit szókimondó, de szeretni való. Aztán ott van még Peter, a mókamester, Simon, akit mindig strébereztünk, mert egész általánosba kitűnő volt, de amúgy nagyon bírjuk őt is, Grace, aki mostanában ráállt a cicababa stílusra, Sandy pedig a rock-os csaj. Furcsa, amiért Grace és Sandy legjobb barátnők, mégis teljesen más stílusúak. Azt hiszem, kapásból őket tudnám felsorolni, akik biztosan ott lesznek.-hadartam le gyorsan, akik hirtelenjében eszembe jutottak.-Nyugodj meg, tuti megfogod találni velük a közös hangot. Már várják, hogy megismerjenek.-mosolyogtam, miközben az arcát simogattam.
-Remélem igazad lesz.-sóhajtott egyet, majd adott egy puszit az államra, és elgördült mellőlem. Álmosan botorkált el az ajtóig, lábai reccsentek, miközben lépkedett. Megrázta a haját, ami így a hátára omlott, nagyot nyújtózkodott, pipiskedve. Jót kuncogtam rajta, hogy milyen slamposan dobálja a lábait így reggel, ám neki még ez is jól állt. A pólómba még vagy háromszor belefért volna, olyan nagy volt rá, az egyik válla teljesen kint volt a nyakrészénél, ezzel szexissé téve azt az elnyűtt göncöt rajta. Határozott kattanással csukta be maga mögött az ajtót. Legszívesebben visszarántanám ide az ágyba, és addig csókolnám, amíg csak bírom, de tudom, hogy ezt nem tehetem most meg, bármennyire is szeretném.
Hirtelen nyitódott az ajtó, és Lizzie dugta be rajta a fejét, teste köré egy törölközőt csavarva. Érdeklődve néztem rá, hogy mit csinál, mert a teste még nem volt vizes.
-Bent hagytam a bugyimat, na!-forgatta meg a szemét, majd mikor elnevettem magam, slattyogva visszaindult a fürdőbe. Az ajtónál még visszanézett rám, mire rámosolyogtam. Talán nem kellett volna, mert amikor visszafordult, hogy újból elinduljon, belerúgott az ajtóba, mezítláb. Hangosan felszisszent, majd bicegve továbbment. Óvatosan nevetve, a fejemet csóválva dőltem vissza a párnába, nagyot sóhajtva. Akármilyen szeleburdi, esetlen, még ezekkel együtt is ellenállhatatlan, és az enyém, csakis egyedül az enyém...

*Lizzie szemszöge*
-Niall, jössz már?-kiáltottam be a nyitott ajtón keresztül, miközben a korláton ülve egyensúlyoztam, hogy le ne essek. Niall az előszobában szöszmötölt valamit, ahogy megkapaszkodtam a vasban, és előrehajoltam, ha jól láttam, éppen a haját igazgatta.-Jól van, nagyon macsó vagy már, szerintem ideje indulni.-sürgettem, lábamat hirtelen szorosabban fontam a rácsok közé, mert egy pillanatra megingott az egyensúlyom, és nem igazán szerettem volna megkóstolni az aszfaltot pár perccel az indulás előtt, meg aztán a ruhámért is kár lett volna. A legújabb, rojtos szárú rövidnadrágom volt rajtam, a fekete harisnyámmal, meg a fekete conversemmel, felülre pedig az egyik kedvenc kötött pulcsimat vettem, alatta egy egyszerű, fehér pólóval. Nem túl kihívó, kényelmes, de mégis csinos összeállítás, szerintem. Alkalomhoz illő. A hajamat lazán befontam, majd engedtem, hogy a mellkasomra omoljon, és tessék, már is szalonképes állapotban vagyok, hogy megismerjem Niall barátait.
-Na, indulhatunk.-kocogott ki az előszobából, majd megállt előttem, és elégedett vigyorral az arcán futtatta végig rajtam a tekintetét.-Nagyon jól nézel ki.-biccentett, mire oldalra hajtottam a fejem, és egy puszit küldtem neki, majd a kezemmel kalimpálni kezdtem, hogy vegyen le a korlátról.
Az égnek emelve forgatta meg a szemeit, hitetlen mosollyal az arcán, majd odalépett, és ahogy az apuka felemeli a lányát, úgy emelt le a korlátról, és tett le a földre. Igaz, a lábam és a talaj között csupán fél méter ha volt, de nem baj, így kényelmesebb. Kéz a kézben indultunk el a közeli park felé, ahol a többiek már vártak ránk.
Út közben hatalmasakat nevettünk, ahogy Niall mesélt, mik történtek bizonyos helyeken, amik mellett elhaladtunk, kik laktak ott, milyen kapcsolatban voltak vele.
-Itt lakik például Mrs. Wilson. Imádott engem, amíg pici voltam, én is szerettem, mert mindig adott sütit, aztán egyszer megharagudott rám, amiért állítólag letapostam a virágait, és azóta nem beszéltünk.-konyult le az ajka, mire elnevettem magam, és arcát a kezeim közé fogva egy "fel a fejjel" puszit adtam az arcára.-Nem vicces, tényleg nem én tapostam le azokat a nyomorult virágokat. Még mindig azt gondolom, hogy Joe bácsi tette, aki igencsak sűrűn volt illuminált állapotban, és szerintem, amikor egyik hajnalban épp biciklizett haza, olyan részeg lehetett, hogy egyszerűen beledőlt a virágoskertbe.-boncolgatta magában a lehetséges eseményeket, amin szintén jót nevettem.
-Ó, ez a ház Margaret nénié volt.-mutatott egy takaros, két ablakos házra, ami előtt zömök kőkerítés húzódott.-Vele nagyon jó volt a kapcsolatom, sokszor látta el a sebeimet, amikor elestem biciklivel, és ha nem volt nálam esernyő, sosem engedte, hogy zuhogó esőben menjek haza. Mindig behívott magához, és főzött forró csokit, vagy nyáron csinált limonádét, és társasjátékoztunk, vagy bújócskáztunk. A második mamámnak tartottam, és úgy is szerettem. Aztán pár éve meghalt, rákbeteg volt.-lehajtotta a fejét, ahogy ezt kimondta. Láttam rajta, hogy megviselte ennek az emléknek a felidézése.-Amikor megtudtam, egy hétig alig ettem valamit, aztán végül anya helyrerázott, és elmagyarázta, hogy Margaret néni mindig velem lesz, a szívemben.-pillantott rám, félszegen mosolyogva. Azonnal megálltam, majd elé fordulva, elérzékenyülten csókoltam meg.
-Ez nagyon szép.-bólintottam, ahogy végigsimítottam az arcán.
-Igen...Na, gyerünk tovább, a srácok már biztos türelmetlenek.-sóhajtott fel, halványan elmosolyodott, majd újra összekulcsolta ujjainkat, és haladtunk a nyugodt utcákon, egészen a rétig, ahol a többiek voltak.
Már messziről láttam, ahogyan páran a fűben ülnek, és két srác labdát rugdosott. Ahogy közelebb értünk, mind felénk fordultak, és vadul integetni kezdtek, meg kiabálni.
-Niaaaaall!-üvöltötte egy terepszínű gatyát viselő srác. Barna, göndör haja volt, tincsei táncot jártak, ahogyan kocogni kezdett felénk. Felül egy fekete póló volt rajta, és egy pulcsi, amit útközben levett magáról, és visszadobta, egyenesen a másik srác arcába, majd felröhögött, és tovább jött felénk.
-Helló, Luke!-vigyorodott el Niall, amint a srác odaért hozzánk, és lendületből megölelte.-Jó újra látni.
-Téged is, haver! Vagyis, titeket...-pillantott rám, mire szégyenlős mosollyal az arcomon végigsimítottam a fonatomon.-Luke Hill.-nyújtott kezet barátságosan.
-Lizzie Grey.-mutatkoztam be én is.
-Örvendek a szerencsének. Már rengeteg jót hallottam rólad.-kacsintott, majd Niallre sandított, aki zavartan elmosolyodott, és a távolba meredt.
-Niall, már kezdek félni, miket mondtál te rólam mindenkinek?-néztem rá gyanakvóan.
-Semmit.-vágta rá hirtelen.
-Gyönyörű, kedves, szerény, imádni való, vicces,édes, bolondos.-sorolta Luke, mintha csak olvasná.
-Jó, elég lesz!-ugrott rá Niall, majd mindketten felnevettek.
-Ugyan, telefonba ódákat zengtél róla, élőben ne legyél már ilyen kis pirulós!-cukkolta tovább Niallt.
-Srácok, szerintem a többiek ránk várnak.-mutattam a távolabb ülő csapatra, akik érdeklődve figyeltek bennünket.
-Ez lehetséges.-értett egyet Niall, majd biccentett, és megindultunk a többiek felé. Luke egy pillanatra mellém csapódott, majd pimasz vigyorral az arcán azt suttogta a fülembe:
-És ez még a fele se volt annak, amiket mondott.-mondta, majd rám kacsintott.
Mikor odaértünk, mindenki egyszerre állt fel, mosolyogva ugrottak Niall nyakába, és üdvözölték rég nem látott barátjukat.
-Sziasztok, srácok! Bemutatom Lizziet, a barátnőmet. Lizzie, ők itt a barátaim. Kicsit retardáltak, de szeretni valóak!-mutatott be Niall minket egymásnak, mire Luke meglökte Niallt.
-Szia, Lizzie.-lépett oda hozzám, a hosszú, szőka hajú lány, aki Natalie lehetett, mert amikor Luke elment mellette, adott egy puszit a vállára, majd az arcára is.-Natalie vagyok.-mosolygott rám, miközben kezet fogtunk, mosolya azonban hirtelen grimasszá változott, amikor hátulról fejbe találta egy labda.-Idióták, előbb tanuljátok meg hogy kell, azután menőzzetek vele!-kiáltott rá két srácra, majd tiszta erőből belerúgott a labdába, úgy, hogy az átrepült a mező másik végébe. A két srác valószínűleg Simon és Peter lehettek, akik röhögve sétáltak felénk.
-Igaz ez a mondás, hogy nagy az Isten állatkertje, és túl alacsony a kerítés.-forgatta a szemét, majd mindketten elnevettük magunkat. Egy göndör, barna hajú, és vakítóan kék szemű lány lépett elém, valószínűleg Grace, akinek az öltözködése sokat elárult a stílusáról. Fekete tapadós nadrág, és mélyen dekoltált, türkizkék top, balerinacipővel. Igen, ő kétség kívül Grace volt.
-Szia, Lizzie vagyok.-nyújtottam a kezem.
-Ó, nem kell bemutatkoznod, annyit hallottam mostanában rólad, hogy szerintem fejből el tudnám mondani az életrajzodat. Amúgy Grace a nevem.-viccelődött, miközben nevetett, felvillant tökéletesen fehér fogsora.-Örülök, hogy megismerhetlek.
-Én is örülök.-bólintottam.
-Üdv, királylány!-vigyorodott el az egyik srác.-Peter vagyok.
-Királylány?-húztam fel a szemöldököm értetlenül.
-Igen. Azok alapján, amiket hallottam rólad, biztos, hogy az vagy. Furcsállom is, hogy hova rejtetted a hosszú uszályos ruhádat, meg a süvegedet?-hajtotta oldalra a fejét, majd végignézett rajtam, és felnevetett, majd elordította magát, hogy Luke passzolja neki oda a labdát.
-Basszus, már tényleg félek, Niall miket mondott rólam nektek.-hüledeztem. Fogalmam sem volt róla, hogy Niall ennyit áradozott rólam nemcsak a családjának, hanem a barátainak is.
-Csakis a legjobbakat.-mosolygott rám szelíden egy nálam vagy két fejjel nagyobb fiú.-Simon vagyok, örvendek.
-Szia, Simon.-köszöntem, és kicsit már elpirultam. Hirtelen valaki átkarolt hátulról, először megijedtem, de aztán megnyugodtam, amikor rájöttem, hogy ez csak Niall lehet.
-Na, túlélted?-suttogta a fülembe gonoszul.
-Igen, túl, és képzeld, jól érzem magam.-vágtam vissza.
-Ennek örülök.-engedett el, majd elém lépett, és úgy ölelt át.-Biztos nem feszélyez?
-Egyáltalán nem.-ráztam meg a fejem, miközben elvesztem mélykék tekintetében.
-Akkor jó. Ez esetben csatlakozzunk hozzájuk.-bökött a fejével a fa alatt kiterített, hatalmas kockás pokrócon ülő társaságra...
-Szerinted a piros, vagy a lila a jobb?-kérdezte Grace, aki épp a körmét festette, felénk mutatta mindkét kezét, hogy lássuk, és segítsünk neki a színválasztásban.
-Szerintem piros.-feleltem.
-Szerintem is.-értett egyet Sandy.-Csak tudnám miért olyan nagy ügy, milyen színű a körmöd. Nem mindegy? Másnap úgyis lemosod.-rázta a fejét hitetlenül Sandy, aki hason fekve figyelte Grace ténykedését.
-És tulajdonképpen miért a szabadban fested ki? Nem félsz, hogy elrontod?-kérdeztem érdeklődve, hátamat a fa törzsének támasztva. Grace jóízűen felkacagott, majd a lemosóért nyúlt.
-Tudod, nagy gyakorlatom van már benne. Szinte bármilyen körülmények között ki tudom festeni a körmöm, olyan színűre, ami épp tetszik.-lövellt egy éles pillantást Sandy felé.
-Nekem mindig borzalmas lesz.-nevettem fel elkeseredetten.
-Gyakorlat teszi a mester.-kacsintott, majd fújni kezdte a száradó lakkot.
Fejemet hátrahajtva néztem a nem messze focizó fiúkat, és Nataliet, aki csatlakozott hozzájuk. Csak mi hárman döntöttünk úgy, hogy inkább fetrengünk, és távolról nézzük az eseményeket. Grace azért, mert körmöt akart festeni, Sandynek nem volt kedve rohangálni, én pedig egyszerűen csak béna vagyok. Mialatt itt maradtunk, jókat beszélgettem a lányokkal. Hamar megtaláltuk a közös hangot, onnantól kezdve pedig minden úgy ment, mint a karikacsapás. Beszéltünk, hülyültünk, nevettünk, ettünk, ittunk, a többieket lestük. Sandy azzal szórakozott, hogy amikor Peter épp nagyon koncentrált, fütyült egy dobhártyaszaggatót, a szerencsétlen meg elvétette a lövést.
-Ez nem vicces, Sandy!-háborodott fel, majd hevesen gesztikulálva kért újabb lehetőséget a lövésre. A többiek csak kiröhögték, és tovább játszottak, Sandy pedig, mint aki jól végezte a dolgát, visszadőlt a pokrócra. Egy kis dőre lehunytam a szemem, és füleltem. Hallgattam, ahogy csicseregnek a madarak, a park távolabbi részében kergetőző gyerekek hangját, az autók motorjának bőgését, és a többiek kiáltásait. Minden olyan jó volt, és kellemes. Kicsit úgy éreztem magam, mintha visszarepültem volna az időben, és a gimis éveimbe csöppentem volna. Igaz, annyi más, hogy nálunk a fiúk mindig többen voltak, mint a lányok, de azért nagyjából hasonlított egy délutáni bandázásra a parkban. Hirtelen úgy halottam, mintha valaki közeledne felénk. Kinyitottam a szemem, előttem Sandy már nem a földön feküdt, hanem felült, két karjára támaszkodva, tekintetét egy pontra szegezve, mögém. Grace abbahagyta a festegetést, és ő is dermedten bámult egy pontra. Homlokomat ráncolva kukkantottam ki a vaskos törzs mögül, és a pillantásom megállapodott egy lányon. Bakancsot viselt szaggatott farmerrel, felül pedig egy bőrkabátot, alatta fehér pólóval, a nyakában pedig egy lánc fityegett, végén egy órával. Rövid, gesztenyebarna haja elöl hosszabb, hátul rövid fazonúra volt vágva, kiemelve kerekded arcát, és apró ajkait. Ekkor találkozott a tekintetünk. Van olyan, amikor valaki rád néz, és te ott helyben porrá tudnál égni...pont ilyen érzés volt, csak nem a jobb értelemben. Smaragdzöld tekintete szinte áthatolt rajtam, egészen a csontomig. Talán csak pár másodperc volt, ahogyan tekintetünk egymásba kapcsolódott, nekem mégis úgy tűnt, mintha hosszú ideig tartana fogva a nézésével. Volt benne valami vészjósló, valami, amitől úgy éreztem, nem vagyok jó helyen.
-Nem hittem, hogy eljön.-szólt meg halkan Grace.
-Hát én sem.-nézett rám Sandy, majd nehézkesen felállt, és leporolta magát. Úgy láttam jónak, ha én is felállok, és üdvözlöm, bárki is legyen ez a lány. Kimért, méltóságteljes léptekkel közeledett felénk, amikor pedig odaért, a levegőben tapintani lehetett a feszültséget.
-Szia, Brenda.-köszönt neki Sandy.-Há te, hogyhogy itt?
-Mégis úgy adódott, hogy el tudtam jönni.-válaszolt a lány, és halványan elmosolyodott.
-Ez nagyon jó.-bólogatott Grace. Időközben észre sem vettem, hogy a többiek, akik fociztak, egy időre félbe hagyták, és mind idejöttek. Azt nem tudom, hogy Brenda miatt, vagy csak azért mert kifáradtak.
-Á, Brenda.-intett Luke.-Jó, hogy mégis itt vagy.
-Hát, csak illetlenség lett volna nem köszönni, hiszen úgyis rég találkoztunk már.-rántott egyet a vállán, majd átnézett a vállam felett, mire én is megfordultam. Mögöttem Niall állt, aki akadozó léptekkel sétált el mellettem, majd állt meg Brendával szemben.
-Szia, Brenda.-köszönt mosolyogva neki.
-Szia, Niall. Régen láttalak.-biccentett, és ajkain mosoly jelent meg, de ez a mosoly koránt sem tűnt valódinak.
-Én is téged.-felelte Niall mereven.-Hadd mutassam be a barátnőmet, Lizziet.-kapta el a karom váratlanul, és maga mellé húzott. Zavartan mosolyogva nyújtottam ki a kezem, hogy kezet foghassunk.
-Szia, Lizzie vagyok, örülök, hogy megismerhetlek.-mondtam kedvesen.
-Brenda.-reagált le egyszerűen, sőt, mondhatni bunkó módon. Aprót rántva a szemöldökömön húztam vissza a kezem. Nekem így is jó. Ez után leültünk a plédre, és elővettük az ennivalókat, mert a srácok nagyon megéheztek a rohangálásban. Először senki sem szólalt meg, mindenki csendben, hangtalanul pakolászott, még Peter sem idétlenkedett. Brenda egyenes háttal ült le közénk, és kért ő is egy szendvicset.
-Hát persze, kapd el.-dobta oda neki Luke.
-Kösz.
-Hé, Luke add már ide a vizet!-nyújtózkodott Simon.
-Gyere ide érte!-incselkedett Luke, és még távolabb tette az üveget.
-De szemét vagy.-rázta a fejét Simon, majd segélykérőn nézett rám. Megesett rajta a szívem, és végül odadobtam neki az üveget.-Na látod, léteznek még értelmes emberek, akiknek van szívük.-szólta le Luke-ot, ezzel engem megdicsérve.
-Az igen...-szólalt fel hirtelen Brenda, miközben a telefonján pötyögött.
-Mi az?-kérdezte Luke.
-Semmi, semmi...-terelte a témát, majd tovább telefonozott.
-Lizzie, te nagyon jól tudsz táncolni, ugye?-kérdezte Natalie.
-Hát, valamit tudok...-válaszoltam mosolyogva.
-Ne szerénykedj már, nyugodtan elmondhatod nekik, hogy egy tánciskola tanárai közé tartoztál régebben.-bökött oldalba Niall.
-Komolyan?-kerekedett el Natalie szeme.-Az de király! Akkor taníthatnál pár mozdulatot, amit még az én botlábaimmal is meg tudok csinálni.
-Hát, igazából a tánc az vagy benne van az ember vérében, vagy nem, de idővel elsajátítható.-vontam meg a vállam, mire Natalie felnevetett.
-Szóval ha az embernek nincs benne a vérében a megfelelő gén, akkor szar táncos marad amíg csak él, kivéve, ha tanul.-jegyezte meg rosszmájúan Brenda, mire meg kellet köszörülnöm a torkomat.
-Én nem ezt mondtam.-védtem meg magam.
-Értem én, hogy mit mondtál.-nézett rám, a tekintete pedig veszélyes volt.
-Brenda...-szólalt meg lágy hangon Grace.
-Minden oké.-vágta rá Brenda hirtelen, és levette a tekintetét rólam. Nem tudom csak én éreztem-e úgy, de a szívem majd kiugrott a mellkasomból, olyan intenzíven kalapált, a pulzusom pedig tuti, hogy az egeket verdeste. A többieken is látszott, hogy valami nincsen rendben. Egy kis ideig hatásszünet volt, majd újra éledni kezdett a társaság. Peter és Simon Nataliet ugratták, aki rájuk üvöltött, majd Peter hasába ütött, Luke pedig büszkén húzta ki magát barátnője mellett. Grace és Sandy Niallt faggatták a közelendő turnéról, a beszélgetésbe pedig én is beszálltam. Brenda törökülésben ült, és hallgatta, ahogy Natalie egyre idegesebb lesz. Úgy döntöttem, nem fogok többé beszélgetést kezdeményezni vele. Nem tudom, ki ő, de ha a többiek barátja, akkor nem küldhetik el, én pedig megtanultam uralkodni magamon, nem fogok vitába keveredni vele. Most azért vagyok itt, hogy jól érezzem magam, és nem fogja egy ilyen világfájdalmas képű csaj tönkretenni.
Egy kis pihenő után a srácok úgy döntöttek, ideje játszani egy meccset. Mindenki felállt a pályára, kivéve engem, és Brendát, aki csak úgy állt a fa alatt, karba tett kézzel.
-Most nincs kedvem hozzá, inkább csak nézlek titeket.-legyintett, amikor hívták, hogy menjen.
-Lizzie, akkor legalább te gyere már, nem nehéz, csak rúgni kell!-biztatott Luke.
-Igen, ezt még én is tudom!-kontrázott rá Grace, egy kedves mosoly kíséretében.
-De szörnyen béna vagyok.-húztam el a számat.
-Kit érdekel? Gyere, majd segítek, velem leszel.-jött oda hozzám Niall, majd kézen fogva maga után rángatott a pályára.-Na, kezdhetjük!-tapsolt egyet, mire Simon belerúgott a labdába.
Ott toporogtam egy helyben, és ügyeltem arra, hogy mikor lövik nekem a labdát, vagy, hogy merre kell lőnöm, és ki van velem.
-Lizzie, megy!-kiáltotta Peter, majd suhant a labda, és pedig megfeszültem, és futni kezdtem, majd rúgtam egyet, és sikerült! Eltaláltam a labdát, és ki se ment a pályáról, hanem szép ívben landolt Niall lába előtt.
-Ügyes vagy, édes!-küldött puszit Niall, mire elmosolyodtam.
-Szép lövés volt.-kacsintott Peter, majd a többiek is intéztek pár kedves szót hozzám.
-Haha, de bájos...szerintem szobrot neki, amiért elrúgta a labdát.-hallottam meg Brenda hangját, és a pillanat egy töredékébe telt, mire lefékeztem, és kétkedően fordultam felé.
-Brenda, most már állj le!-emelte fel a hangját Luke, és észrevettem, hogy mindenki megállt, és Brendát nézte.
-Azt hiszem, én most megyek. További jó játékot.-intett lenézőn, majd megfordult, és távozni készült. Ekkor, legnagyobb meglepetésemre Niall megmozdult, és utána futott. Értetlenül fordultam a többiek felé, akik mind elhúzott szájjal néztek Niall után.
-Mi volt ez?-kérdeztem idegesen, mert rettentően zavart, hogy van valami, ami úgy érzem, velem kapcsolatos, csak én nem tudok róla. Luke sóhajtva lépett mellém, kezét a vállamra tette.
-Brenda és Niall ötödikben egy osztályba kerültek, azóta ismerik egymást. Jó volt a kapcsoltuk, de sajnos nem mindkét fél számára.-mesélte, mire lehunytam a szemem, mert sejtettem, mi fog következni.-Brenda mindig is többet szeretett volna, mint barátság, de Niall soha nem érzett többet. Megígérte, hogy normális marad, ha továbbra is barátok lesznek. Niall elfogadta, de mindig is bántotta a helyzet, Brendát szintén...-Luke nagy levegőt vett, és tudtam most következik az, amit egyáltalán nem akarok hallani.-Brenda azóta szerelmes Niallbe, hogy megismerte, de reménytelenül. Nem bírja elviselni, hogy valaki más oldalán lássa, aki nem ő. Ezért volt veled olyan undok, és ezért lepődtünk meg, hogy mégis idejött.-fejezte be, mire én is nagyot sóhajtottam. Ez már abszurd, hogy bárhol legyünk is, valami mindig beárnyékolja a boldogságunkat. Tévedtem, amikor azt hittem, minden zökkenőmentes lesz.
Nem sokkal később, Niall egyedül tért vissza. Nem sikerült maradásra bírnia Brendát. Lehangoltan ültünk le a plédre, és valahogy elment a kedvünk mindentől. Csak ültünk, és halkan beszélgettünk, néha-néha felnevettünk, és ennyi. Ezzel a délután tönkre lett vágva. Miért van az, hogy ha valami nincs rendben, annak én vagyok az oka? Mindig ez van, és ez már kezd kellemetlen lenni. Azért jöttünk ide, hogy jól érezzük magunkat, én is, meg Niall is, ehelyett itt gubbasztunk azokkal, akiket most egy darabig nem fogunk látni, és ahelyett, hogy nevetnénk, élveznénk az együtt töltött időt, csak ülünk, és nézünk ki a fejünkből.
Hirtelen azt hallottuk, hogy valaki megköszörülni a torkát, mire hátrafordultam, és Brendát láttam meg mögöttem állni. Összefont ujjakkal, lehajtott fejjel állt, lábával egy fűcsomót birizgált. Nem tudom miért, akaratomon kívül felálltam, és tettem egy lépést felé óvatosan. Nem tudtam miért csinálom, minden mozdulat ösztönösen követte a másikat. Másodpercekkel később végre felnézett rám, tekintete most kevésbé volt gyilkos, mint amikor először láttam. Úgy látszott, mondani akar valamit.
-Figyelj, Lizzie...Sajnálom az előbbit.-bökte ki hirtelen.-Én, én sajnálom, és nem akartalak megbántani, és tudd, nem rád irányult, amit mondtam, és...kezdhetnénk újra ezt a bemutatkozást?-emelte rám reménykedő tekintetét, és bár nem ismertem, valahogy éreztem, hogy őszintén beszél. Egy pillanatig haboztam, majd szélesen elmosolyodtam, és felé nyújtottam a kezem.
-Lizzie Grey.
-Brenda Steel.-mosolyodott el ő is, mikor kezet ráztunk.
-Na, valaki egy meccset?-ajánlotta Peter, mire mindenki üdvrivalgásban tört ki, és újult erővel feltöltődve rohantunk ki a pályára, jókedvűen, feszültség mentesen...
Nevetve léptünk be az ajtón, kint már alkonyodott, a lemenő nap fénye halványan világította meg a távolban levő fákat, házakat, melyek sötét alakokként rajzolódtak ki előttem. Az egész délutánt a parkban töltöttük, és leszámítva azt a kisebb incidenst az elején, fantasztikusan éreztem magam.
-Na, mit gondolsz a mai napról?-kíváncsiskodott Niall.
-Rég éreztem magam ilyen jól. Szabad voltam, szálltam, akár a madár.-csapkodtam a karjaimmal, mintha szárnyaim lennének. Niall aranyosan felnevetett, majd megfogta a kezem, és magához húzott.
-Akkor mutatok neked valamit, amitől még szabadabban érezheted magad.-suttogta homlokát az enyémnek döntve, majd mielőtt bármit is mondhattam volna, elindult a hátsó ajtó felé.
A kertbe érkeztünk. Egészséges, zöld pázsit terült szét a talajon, az udvar egyik sarkában egy napernyő alatt három kényelmes, kerti szék pihent, és egy nyugágy, tele párnákkal, közöttük pedig egy kis kerti asztal, rajta újságokkal, és egy üvegpohárral. Először azt hittem, Niallel ide fogunk kiülni, azonban tovább húzott maga után, egyenesen a kert végében levő fa törzséhez. Amikor odaértünk a fa tövébe, lentről láttam, hogy a terebélyes lombkorona levelei között széles, vaskos ágak kanyarognak.
-Fel tudsz mászni?-fordult felém Niall, mire bólintottam, majd felkapaszkodott az egyik ágra, és felhúzta magát, pillanatokon belül pedig fent ült a fán. Biztatóan kinyújtotta felém a kezét. Próbáltam követni a példáját, és igaz nyöszörögve, de sikerült felhúzódzkodnom. Hirtelen azonban megcsúszott a lábam, és csak centiken múlott, hogy nem zúgtam le, mert Niall hirtelen elkapta a kezem, és megtartott.
-Huh...-fújtam ki a levegőt, ahogy végre biztonságban dőltem neki az ágnak.
-Gyere, ez még nem minden!-biccentett a fejével, és egyre feljebb kezdett mászni. Óvatosan, megfontolt léptekkel haladt ágról-ágra, ellenőrizte, hogy biztos nem fog-e letörni. Én, mint egy hűséges kiskutya követtem őt, kíváncsian fürkészve, vajon milyen magasra mászik fel. Egyszer csak megállt, és elégedetten mosolyogva nézett ki a lombok közül, majd nekidőlt a mögötte levő ágnak. Rám nézett, és kinyújtotta a ezét, amit én azonnal el is fogadtam. Lassan maga elé húzott, egyik karjával a derekamat ölelte át, erősen tartva, másikkal pedig kapaszkodott, hogy le ne essünk. Ekkor láttam csak meg, Niall miért mászott ide. A levelek, és gallyak ezen a részen ritkábbak voltak, és teljes panorámában láthattuk a naplementét, meg a távolban tornyosuló hegyeket, erdőket. A látvány lenyűgöző volt. A nap utolsó sugarai narancssárgás-vörösesre festették az ég alját, hosszú, keskeny felhők tarkították a végeláthatatlan égboltot. Elkerekedett szemmel csodáltam, amit látok.
-Ez gyönyörű.-mondtam áhítattal a hangomban.
-Tudom.-felelte, majd megszorított, állát pedig a vállam és a nyakam közötti részbe támasztotta.-Kisgyerekként sokat jártam fel ide, ha egyedül akartam lenni, vagy ha gondolkozni akartam az élet dolgain.-sóhajtotta a nyakamba.
-Tényleg?
-Nem.-válaszolt, mire elnevettük magunkat.-Csak ez olyan filmbelien hangzott. Amúgy tényleg jártam fel ide, legtöbbször a naplementét nézni. Megnyugtatott.
-Azt elhiszem.-bólintottam egyetértőn.-Niall, kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Hogy lehet az, hogy sosem jártál Brendával?-böktem ki, amire már délután óta kíváncsi voltam. Brenda jó fej lány volt, azt a kellemetlen bemutatkozás leszámítva, értelmes, és nem kifejezetten egy csúnya, szürke egér. Hogy lehetett az, hogy Niallnek nem tudta elnyerni a tetszését évek alatt? Niall halkan nevetve sóhajtott egyet, majd egy puszit adott a fülem mögé.
-Sosem volt az esetem. Ő olyan...vad volt hozzám. Túlságosan is. Nem éreztem, hogy összeillenénk.-mondta, mire bólintottam.-Bár, az azért egy kicsit kínos, hogy még évek múltán sem tudott elfelejteni.-borzongott meg, felidézve Brenda szavait, amiket délután mondott neki. Azt mondta, ő még mindig szereti, de nem haragszik rá, amiért nem szereti viszont, és ne aggódjon, idő kérdése, és túl teszi magát rajta.
-Hát, valahol megértem a lányt...beléd nehéz nem szerelmesnek lenni.-mosolyodtam el szerényen, mire Niall óvatosan szembe fordított magával, és lágyan megcsókolt. Puha ajkainak érintése egy pillanatra elfeledtette velem azt, hogy hol is vagyunk éppen. Beletúrtam a hajába, miközben fél kézzel folyamatosan a testéhez szorítva tartott.
-Köszönöm, hogy eljöttél velem. El sem hinnéd, mekkora öröm ez nekem.-mondta hálálkodva.
-Én köszönöm, hogy bemutattál nekik.-mosolyogtam rá, majd gyengéden érintettem meg a száját az enyémmel.
-Lizzie, te remegsz!-tolt el kicsit magától Niall. Valóban kirázott a hideg, amikor a szél feltámadt, és behatolt a ruháim alá, hűvös érintésétől libabőrös lettem.-Itt az ideje, hogy lemenjünk!
-Nem!-tiltakoztam egyből.-Szeretném még nézni a naplementét.-simítottam végig az arcán, kérlelően pillantva rá.
-Rendben.-felelte némi habozás után.-De akkor lemegyek neked egy pulcsiért!-ajánlotta, mire elégedetten elmosolyodtam, és bólintottam egyet. Mielőtt Niall elindult volna lefelé, búcsúzóul egy csókot adott a számra.
-Mindjárt itt vagyok! Addig vigyázz, el ne vigyenek a madarak!-figyelmeztetett, mire elnevettem magam, és újra a nap felé fordítottam a tekintetem...

*Niall szemszöge*
Repülni tudnék, olyan leírhatatlanul boldog vagyok. Minden, ami miatt aggódtam, végül jól sült el. Tudtam, hogy Lizzie egyből közel kerül majd mind anya, mind a barátaim szívéhez, ez nem is lehetett máshogy. Őt nem lehet nem szeretni. Úgy vettem észre, hogy nem csak nekem, hanem neki is felüdülés volt ez a hétvége, hiszen együtt lehettünk, és egy kicsit kiszakadtunk a mindennapok mókuskerekéből. Anya nemrég azt mondta, hogy jól választottam.
-Szerencsés vagy, amiért egy ilyen lányt tudhatsz magad mellett.-mondta anya tegnap este, teljesen őszintén.-Remélem, minden rendben lesz köztetek, mert nagy kár lenne értetek. Ja, és ha megbántod a kislányt, részesülhetsz az anyai szigorból, mert megrángatom a füled, ha fájdalmat okozol neki!-fenyegetett meg anya, de mindkettők tudta, hogy erre semmi szükség.
-Sosem bántanám meg.-ráztam a fejem határozottan.
-Tudom, kisfiam, tudom.-simogatta meg a vállam, majd felállt az ágyamról, és elment aludni.
Igazából nem tartottam tőle, hogy anya nem fogja kedvelni Lizziet, csak Lizzie-ről ragadt át néha rám is a pánikolás, de nem tartott tovább pár másodpercnél. Rendszerint mindig nekem kell megnyugtatnom, amit legtöbbször élvezek is. Jó látni, ahogy a karjaim között lel békére.
A mai délután pedig az utazásunk csúcspontját jelentette, számomra legalábbis mindenképpen. Iszonyatosan jó érzés volt újra látni a régi arcokat, úgy beszélgetni, és hülyülni, ahogyan mindig is tettük. Hiányzott már ez a társaság, és amint láttam, ők is megkedvelték Lizziet. Ó, bár ne lett volna az a kis affér Brendával, és akkor tényleg tökéletes lett volna minden. Álmomban sem gondoltam volna, hogy Brenda még mindig érez irántam valamit, így több, mint öt év múltán is. Jézusom, ez nagyon durva...én sosem akartam őt megbántani, de tudtam, hogy nem tehetném boldoggá, hiszen én sosem szerettem őt úgy, mint engem. Délután azzal váltunk el, hogy megölelt, már nem volt ideges, és megígérte, hogy találni fog magának valakit. Említett is egy srácot, aki talán szóba jöhetne.
-Akkor hajrá!-mosolyogtam rá bátorítóan, mire ő is visszamosolygott, majd még egyszer megölelt, és Lizzievel visszaindultunk hozzánk.
Mindent összevetve, kellemes nap volt, talán többször is megismételhetnénk.
Sietve kocogtam fel a szobámba, hogy keressek valami meleg ruhát az én kis fázósomnak. Egy bő, szürke pulcsi akadt a kezembe, gondoltam, ez pont megfelel. Miközben lefelé mentem a lépcsőn, nem tudtam levakarni az arcomról a vigyort. Anya a nappaliban ült, és tévézett, amikor elkocogtam mellette.
-Hova-hova?-állított meg.
-Csak pulcsit viszek ki Lizzienek.-böktem az ajtóra.
-Fára másztatok?-vonta fel fél szemöldökét, ajkán pedig barátságos mosoly jelent meg.
-Igen.
-Holnap reggel megy a gépetek, ugye?
-Ahan.-bólogattam.
-Ó, akkor addig még van időtök. Nem mentek este bulizni?-csillant fel anya szeme.
-Nem, mert akkor holnap le fogjuk késni a gépet, ha sokáig bulizunk.-feleltem.
-Á, értem. Ez esetben jó szórakozást.-kacsintott, majd hátradőlt, és tovább nézte a műsort.
Mosollyal az arcomon lépkedtem tovább az ajtóhoz, fejemben már az esti programot tervezgettem. Felnevettem az ötletemen, ahogy elképzeltem. Egy rántással eltoltam az ajtót, és ahogy kiléptem, ledermedtem. A vér megfagyott az ereimben, és a pulcsi kicsúszott a kezemből, majd a földre esett. A szívem a torkomba ugrott, ahogy megláttam Lizziet a földön, törékeny teste összekuporodott, vállai remegtek. Lábaim maguktól indultak meg alattam, rohanni kezdtem, egyenesen felé.
-Jézusom, Lizzie!...Anya! Anya, hívd a mentőket, anya!-üvöltöttem torkom szakadtából, kétségbeesetten, miközben egyre csak futottam, zilálva, levegő után kapkodva, hogy a karjaimban tarthassam, és védelmet nyújthassak neki...