(II./28.) Csak add önmagad, és minden rendben lesz...

Sziasztok Drágák!
Ismét itt az új rész. Köszönöm a kommenteket, a díjakat, immáron 40-el büszkélkedhetek, és azt hogy a látogatók száma egyre csak növekszik. :) Örülök, hogy ennyien szeretitek, ám még boldogabb lehetnék, ha a kommentek, és a pipák száma is felfelé araszolna. :) Higgyétek el, nagyon sokat jelentenek nekem a vélemények, főleg, ha pozitívat kapok. Nem is dumálok tovább, következzen a rész, remélem olvasni is olyan élvezetes lesz, mint írni.
Puszi: Dóri :*
Ajánlott zene: Bruno Mars - Treasure

Hűvös fuvallat szántotta végig a testem. Borsódzni kezdett a bőröm, majd összekuporogva próbáltam óvni magam a hidegtől. Szemhéjaim maguktól nyitódtak ki, abban a tudatban voltam, hogy új nap virradt. Azonban a nap reggeli sugarai helyett homályos sötétséget észleltem, ezüstös fényt, ami az ablak felől sütött, pont rám. Összeszűkült szemmel, kótyagos fejjel emeltem fel a fejem a puha párnák közül, és akkor láttam, hogy a takaróm az ágy másik végében volt egy gombócba gyűrve, a fagyos érzés pedig a nyitott ablakon beáramló, hajnali szellő érintése volt. Félálomban könyököltem fel, tekintetem az ablakban ülő alakra tévedt, aki majdnem görnyedt háttal ült a párkányon, egyik lábát felhúzva, másikon támaszkodva, kezét a térdén pihentette, fejét pedig a hold felé fordította. Szemei csukva voltak, mellkasa ütemesen emelkedett, és süppedt be, mélyeket lélegzett, ám nem mozdult, egy tapodtat se. Ott ült, arcát oldalról világította meg a hold fénye, kiemelve férfias vonásait, a szobában vaksötét volt, egyedül őt láttam csak tisztán. Úgy festett, akár egy angyal, szárnyak nélkül. Bámulatosan nézett ki, kidolgozott mellizmainak vonalai tökéletesen domborodtak ki a tapadós pólója alatt, bőre fehér volt, akár a hó. Sehol egy apró hiba, vagy seb. Abban a tudatban voltam, hogy álmodok, egészen addig, míg meg nem mozdította a fejét, és nézett egyenesen a szemembe. Tekintete mély volt, úgy csillogott az éjszaka fényében, akár a gyémánt. Ellenállhatatlanul vonzott magához, akár a mágnes. Lassú mozdulatokkal keltem fel az ágyból, magam köré csavarva egy lepedőt, miközben nem engedtem el a tekintetét. Meztelen talpam a selymes szőnyeghez ért, csoszogva, erőtlen léptekkel haladtam felé.
-Gyere ide.-nyújtotta felém a kezét, amikor megálltam előtte, majd megragadva a kezemet gyengéden magához húzott, combjaim érintették az ő belső combjait. Bőre jéghideg volt, éreztem, ahogy meleg testem az övéhez ért. Egy lágy csókot adtam a vállára, ő pedig karjait körém kulcsolva ölelt át, szorosan, védelmezőn.
-Miért nem alszol?-kérdeztem suttogva, már félig éberen, de még képtelen voltam a hangos beszédre.
-Nagyon melegem volt.-felelte, majd végigsimított a hátamon, és megfordított, hátam a mellkasának döntöttem, karjai pedig összefonódtak a hasamon.
-Sosem szokott meleged lenni.-mondtam lehunyt szemekkel.
-Most az volt. Talán a holnap miatt.-válaszolta, hüvelykujjával cirógatta a bőrömet.
-Izgulsz?
-Egy kicsit...Rég nem láttam már őket, remélem örülni fognak nekem.
-Hát, neked biztosan. Annak lehet, hogy kevésbé, akit magaddal viszel.-húztam el a számat rosszallóan.
-Ne butáskodj.-rázta meg a fejét, orrával megdörgölve a hajamat.-Szívesen fognak látni. Már nagyon szeretnének megismerni azt a lányt, aki képes volt ennyire elcsavarni a fiuk fejét.-erre elmosolyodtam, és egy nagyot sóhajtottam.
-Legyen igazad.-súgtam, majd pár pislogás után lehunytam a szemeim, elengedve magam támaszkodtam a szőkeségnek. Éreztem, ahogy a szél egyre hűti le meleg arcomat, és testemet kezdi végigjárni a libabőr. Az egyetlen dolog, amiért nem fáztam, az Niall volt. Ölelésében nem éreztem a hideget, szívének dobogása, és szuszogása nem engedte kihűlni a testemet. Halk nevetést hallottam. A következő pillanatban Niall megmozdult mögöttem, arcomat oldalra fordítva próbáltam kitalálni, miért.
-Ideje ágyba menni, gyönyörűm, még mielőtt elnyom az álom az ölemben.-suttogta a fülembe lágyan, majd még mielőtt bármit is mondhattam, vagy tehettem volna, a karjaiba kapott, és megfontolt, nyugodt léptekkel az ágyhoz cipelt. Nyöszörögve kapaszkodtam a nyakába, nem voltam hajlandó elereszteni, még akkor sem, amikor letett a matracra.
-Nem megyek el.-nyugtatott meg, majd szelíd mosollyal az arcán, gondosan betakargatott, és bebújt mellém a takaró alá. Teste úgy illeszkedett az enyémhez, akár a kirakós két darabja. Hihetetlen nyugalom árasztott el, mikor újból átölelt, és magához húzva éreztem puha bőrét az enyémhez érni. Ujjaival kisimított pár tincset az arcomból, a fülem mögé rejtette. Nedves ajkát éreztem meg a vállamon, ahogyan egy lágy csókot ad rá, majd lassan, ráérősen halad felfelé, kihasználva minden egyes másodpercet, amíg megteheti. Már kicsit elbóbiskoltam.
-Szép álmokat.-duruzsolta, szája a fülemet súrolta, én pedig teljesen elgyengültem fizikailag, de lelkileg is is közel álltam ahhoz, hogy megadjam magam. Teljesen ellazultam, a tudatom kiürült, engedtem, hogy álomba ringasson érzéki csókjaival, és gyengéd, törődő érintéseivel...
Magamat láttam. A hátamon feküdtem, egy fehér szaténruhában, a bőröm hamvas volt, a hajam pedig lágy fürtökben omlott a vállamra. Szemeimet lehunyva tartottam. Van az a jelenet a filmekben, amikor a lány csukott szemmel fekszik, és a kamera egyre csak közelít felé, majd amikor elég közel van a lány arcához, a szemei egyszer csak kinyitódnak, és a lány felébred egy őt ért trauma után, a kómából, vagy esetleg visszatér a halálból.
Velem csupán annyi történt, hogy amint közeledtem a saját arcom felé, és kinyitottam a szemeimet, a valóságban is felébredtem. Nem éreztem azt a szokásos fáradtságot, olyan volt, mintha már órák óta csak pihentem volna, csukott szemmel. Eddig nem sokszor fordult elő velem, hogy kirobbanó energiával kezdjem a napot, pedig még kávét sem ittam. Furcsálltam, amiért a szokásos tíz perces vergődésemhez sem volt kedvem, ami már hozzá tartozott a reggeli rutinhoz. Egyszerűen csak lerúgtam magamról a takarót, szó szerint legurultam az ágyról, majd felpattanva megráztam magam, és mosolyogva indultam el az ajtó felé. Tudtam, hogy Niall nem lesz itthon, mire felébredek, de most valahogy jól esett kicsit egyedül lenni. Délután úgy is látom, hogy aztán együtt induljunk el egy mindkettőnk számára nagyon fontos útra. Igaz, a gyomrom görcsbe ugrik, ha arra gondolok, hogy ma először fogok találkozni Niall családjával, akikről eddig csak képeket láttam, és annyit tudok róluk, amennyit Niall elmesélt. Azok alapján szimpatikusnak tűnnek, és remélem, hogy tényleg azok is. Bár, akiknek ilyen fiuk van, azok nem lehetnek rossz szülők. Az anyukájához megyünk, de állítólag az apukája, és a bátyja is ott lesz a feleségével. Az egész család. Édes Istenem, csak nehogy valami hülyeséget mondjak, vagy csináljak! Az biztos, hogy ha itt nem keltek jó benyomást, az megpecsételi a közös jövőnket, márpedig nem hiányzik most egy elmérgesedett viszony a párom családjával. Az mindenkinek kellemetlen lenne, főleg Niallnek.
Nagy levegőt vettem, majd kifújtam azt, ezzel kiengedve minden rosszat. Nem, ma nem fogok pánikolni, nem játszom a vészmadarat, hiszen még el sem indultunk. Ráérek akkor félni, ha odaértünk, addig meg még maradt egy fél napom, rengeteg elintéznivalóval. Többek között össze kell pakolnom, és ki kell választanom a ruhát, amiben megyek, beszélnem kell apuval a lakberendezőről, át kéne futni az állásajánlatokat, és a többi...
Egy újabb furcsaságként ért, hogy már ébredés után zenék mentek a fejemben, és azokat dúdolgatva táncoltam el a fürdőig. A tükör előtt bohóckodtam, miközben az arcomat mostam, éppen az egyik Bruno Mars szám ment a fejemben, amikor a hajamba túrva igazítottam meg kócos loboncomat. Egy mosollyal nyugtáztam, hogy a kinézetem alig hasonlított egy élőhalottéra, nem voltak karikák a szemem alatt, és a bőröm sem volt nyúzott, sokkal inkább kisimult. A tükörben kacsintottam egyet, majd széles vigyorral az arcomon vonaglottam ki a folyosóra. Még sosem csináltam olyat, hogy a korlátra ülve csúsztam volna le a földszintig, így gondoltam, ideje kipróbálni, úgyis jó hangulatomban voltam. A hideg fémre felülve megpróbáltam nem leesni, majd sikítva csúsztam végig rajta, egészen az aljáig. Hisztérikusan röhögve ugrottam le róla, épp csak egy hajszálnyi hiányzott, hogy orra bukjak. Fejemet hátravetve nevettem, miközben teli torokból énekeltem, kezemet széttárva, forogva.
-Give me your, give me your, give me your attent...Jézusom!-kiáltotta fel, miután megfordultam, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. A levegőm bent rekedt, és a korlátba kapaszkodva tartottam meg az egyensúlyom. Éreztem, hogy az arcom kezd vörösödni, és égni, nem csak az előbbi produkcióm miatt, hanem a miatt is, hogy egy aprócska sorton és egy csipkés topon kívül mást nem viseltem.
-Pálinkás jó reggelt.-köszönt oda mély, dörmögő hangon, komoly arckifejezéssel, mint aki semmit nem látott az előbbi magánszámomból. A fotel karfáján ült, kezében a telefonját nyomkodta, göndör tincsei az arcába hulltak, mikor felnézett, ujjaival hátrasimította azokat.
-Hát te miért vagy itthon?-kérdeztem, zavaromban pedig a karomat összefontam a testem előtt.
-Itthon hagytam a telefonom.-válaszolt, mintha ez egyértelmű lenne, felemelve a készüléket. Arcán szórakozott vigyor jelent meg, amikor fel akartam csúszni a lépcsőre, viszont a felsőm beleakadt a korlát szélébe, így konkrétan felnyársaltam magam.
-Minden reggel így kezdesz? Mert ha igen, szólok Niallnek, hogy ne lépjen már le hamar, egy ilyen előadást biztosan élvezne.-mondta szemtelenül, mire lehajtottam a fejem, és zavaromban a topom pántját húzogattam feljebb. Ez az, égess még, Harry! Hallottam, ahogy felnevet, majd a bőr nyikorogni kezdett alatta, ahogy felállt, és felém sétált.
-Egyébként ne aggódj, nem jövök zavarba az öltözeted miatt. Biztosítalak róla, hogy semmi kétes nem fordult meg a fejemben.-lépett oda elém, mire felnéztem rá.-Nem kockáztatnám a barátságomat Niallel, és veled sem...No meg az arcomra is épen van szükségem, másképp nem tudnám meghódítani szívem hölgyét.-poénkodta el a végét, mire felnevettem, és a szemébe néztem.-Jó legyél, Lizzie, jó utat Mullingarba, ha esetleg már nem találkoznánk.-mondta, majd fél kézzel magához ölelt.-Ja, és ha lehet, ezt a mozdulatot ne sűrűn csináld, még a végén a sürgősségin kötsz ki.-súgta a fülembe, mire jókorát belebokszoltam a karjába, sértődött arckifejezéssel. Harry elnevette magát, majd megfordult, és intett, mielőtt kilépett az ajtón.
Egy pár pillanat erejéig még mozdulatlanul álltam ott, a lépcső alján, földbe gyökerezett lábakkal, majd mint a villámcsapás, olyan gyorsasággal ugrottam le a padlóra, és tovább énekelve, lábamat dobálva sasszéztam be a konyhába, felhőtlen jókedvvel.
Harry nem olyan, mint ahogy azt a legtöbben gondolják. A média egy hamis képet festett a szemünk elé róla, mai napig sem tudom, hogy miért. Persze, ő is férfiből van, a banda legfiatalabb tagja, nem egy elvont személyiség, szereti élni az életet, bulizni, ismerkedni, ahogy a többi vele egykorú. Minden a helyén van, erős, kidolgozott test, férfias vonások, varázslatos tekintet, bámulatos hang, egyedi stílus, ellenállhatatlan, göndör fürtök. Lányok, nők milliói őrülnek meg érte, és hülye lenne, ha nem használná ki valamilyen szinten. Nem egy magának való teremtés, ezért természetes dolog, hogy szokott csajozni is. Na de az azért már túlzás, hogy fél Londont megjárta, meg hogy minden másnap más nővel kavar, sőt olyat is olvastam már, hogy egyszerre többet is szédít. Harryt London casanova-jának tituálták, miközben fogalmuk sincs róla, mi is igaz belőle. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ezek aljas rágalmazások csak, aminek aligha van valóságalapja. Neki is kijár, hogy boldog legyen, boldogságot pedig úgy találsz, ha nyitott vagy az újdonságokra, és nem rejtőzöl burokba. Ha a göndörke valóban ilyen lenne, nem így reagált volna a mostani estere sem. Elhiszem neki, amit mondott. Nemcsak azért, mert megbízok benne, hanem mert láttam, hogy semmi olyasfajta csillogás nem volt a szemében, mint amilyet Niall szemében szoktam felfedezni. Harry az én szememben egy majdnem-úriember, a majdnem pedig a pimasz stílusa miatt van csak ott. Mindent egybevéve, leszámítva a néha csípős megjegyzéseit, és azt, hogy imád legéetni, nagyon szeretem, és közel áll a szívemhez. Sosem felejtem el, hogy ő volt az, aki összeszedett az utcán, amikor teljesen elvesztettem önmagam, és akkor is velem volt, amikor Rachel miatt voltam a padlón. Ki tudja, ha ő nincs, talán ma már nem vagyunk együtt Niallel...
Gondterhelten vágtam le magam az ágyra, majd egy reményvesztett sóhaj kíséretében nyomtam bele a fejem a párnába. Az egész napom abból állt, hogy fel-alá rohangáltam, pakolásztam, ügyeket intéztem, állást kerestem, apával beszéltem telefonon. A végeredmény kielégítő, a bőröndöm be van pakolva, útra készen, megjártam a postát is, bevásároltam itthonra, néztem pár állásajánlatot, bár egyik sem tűnik túl biztosnak, de ha hétfőn hazaérek, felhívom őket, hiszen nem tudhatom mi sül ki belőle, ha meg sem próbálom. Beszéltem apuval, akinek elmondása szerint feldobtam a napját ezzel a pár perces beszélgetéssel. Bár kerülte a témát, a hangjából azonnal tudtam, hogy odahaza még mindig nagy a káosz. Melanie lázad, nem akar költözni, hiába a brit főváros hívogató szava, ő nem akar ide jönni. Neki ott van az iskolája, az otthona, a barátai, egyszóval, az élete. Minden oda köti, és szeret ott lenni, esze ágában sincs feladni mindezt az ismeretlenért.
-Még az sem érdekli, hogy a nővére annak a bandának az egyik tagjával van együtt, akiért nemrég még képes lett volna meghalni. Nem érdekli, egyáltalán, hiába győzködöm, hajthatatlan.-panaszkodott apa, és annyira sajnáltam, amiért nem tudok mit tenni, nemcsak a köztünk lévő távolság miatt, hanem azért sem, mert eléggé kihűlt a húgommal való viszonyom. Nem tudom, hogyan reagálna, ha leállnék papolni neki az élet nehézségeiről. Még csak 13 éves, most van a lázadó korszaka, amikor utál mindent és mindenkit. Talán, ha már itt lesznek, lesz alkalmam kicsit beszélni a fejével, és jobb útra téríteni. Értelmes lány, vagyis, amikor utoljára láttam, még az volt. Ki tudja, mi változott azóta. Egy biztos, Melanie megszelídítése egy külön küldetés, de most nem az a legfontosabb...
A lakberendezőről annyit tudok, hogy Marcus a neve, és elég ismert a szakmában. Ezen kívül abszolúte semmit. Apa átküldte a számát, és ha hazaértünk, majd felhívom, és egyeztetünk időpontot. Hátam közepére nem kívánok most egy rigolyás pasast, remélem, meg tudunk majd egyezni, mert ha nem, egyedül fogom berendezni a lakást, úgyhogy ajánlom neki, hogy ne a mi házunkon élje ki a berendezői vágyait.
Fáradtan, gondterhelt sóhajjal terültem el az ágyon, akár egy krumplis zsák. Fejemet a párnába nyomtam, és belesikítva kiadtam a bennem levő feszültséget. Máris jobb érzés volt. Ha azt hittem, hogy ez a nap gördülékenyen fog menni, semmi akadállyal, hát tévedtem. Igaz, elrendeztem mindent, amit előre megterveztem, ám egy valamivel mégsem számoltam, ami máskor általános, jelentéktelen dolognak tűnik, most viszont különösen nagy jelentőséget tulajdonítottam neki. Mit vegyek fel a nagy találkozásra?
Niall szülei kifinomult emberek, csak nem mehetek úgy oda, mint akit az út széléről szalasztottak.
A szekrényem kitárt szárnyai előtt állva, arra az elhatározásra jutottam, hogy erre a kis időre száműzöm a tornacipő-szaggatott farmer-laza top összeállítást, és valami alkalomhoz illőt öltök magamra. A szekrényben túrkálva nem egyszer elkapott a kísértés, ahogy a kezembe akadt egy-egy tank top, vagy ing, a rojtos szárú farmerokról nem is beszélve. Ám még mielőtt engedtem volna nekik, határozottan megráztam a fejem, és az összeset a földre dobtam. Fájt a szívem, amikor a kedvenc kék ingemet, és fehér nadrágomat hajítottam el, de nem tehettem mást. Megfogadtam, hogy most az egyszer úgy fogok felöltözni, mint egy igazi nő.
Ajtócsapódást hallottam. Jött valaki.
-Lizzie, hahó, fent vagy?-szólalt meg Niall, hangját halkan hallottam csak, de tudtam, hogy ő az. A hangokból ítélve feldobogott a lépcsőn, és a szoba felé tartott. Pillanatokkal később mozdult a kilincs, és az ajtó kitárult, Niall pedig lefagyott, megdermedve állt az ajtóban, mintha csak megnyomtam volna a Pause gombot. Fél keze még a kilincsen volt, szája kisebb o-alakot formált, ahogyan ott állt az ajtóban, tekintetét a földön heverő ruhakupacok, és közöttem ingatta.
-Na, mit szólsz?-szólaltam meg óvatosan, vállamat megemelve. Niall még egy pillantást vetett az öltözékemre, majd a szemembe nézve válaszolt.
-Lizzie, te hova készülsz?-kérdezte lassan, tagoltan.
-Hát, oda, ahova te.-válaszoltam bizonytalanul.
-Javíts ki, ha tévedek, de én úgy tudom, hogy hazamegyünk, hozzánk, és nem a királynőhöz megyünk vendégségbe.-válaszolt, majd fél szemöldökét felvonva elindult felém.
-Öhm, hát igen...hozzátok megyünk.-hebegtem, lányos zavaromban pedig a szoknyám szélét húzogattam.
-Minek öltöztél ki, drága csillagom?-lépett oda hozzám, amikor is hátat fordítottam neki. Halkan felnevetett, és ahelyett, hogy megsértődött volna, gyengéden átkarolta a derekam, és magához húzott, állát pedig a vállamra támasztotta.
-Jó benyomást akartam kelteni.-motyogtam durcásan, égővörös fejjel.
-Jó benyomást?-kérdezte Niall.-Figyelj, Mullingar kis város, ahol az emberek nem kosztümben és magassarkú cipőben járnak éjjel-nappal. Tényleg, honnan szedtél te magassarkút?-lepődött meg hirtelen.
-Rickietől vettem kölcsön.-vallottam be, most már minden mindegy alapon.
-Egyébként nagyon csinos vagy, sőt, szívdöglesztő, és ha most valamilyen köznépi eseményre mennénk, biztos, hogy nem engednélek el magam mellől, mert tuti, hogy egyből lenne udvarlód.-fordított szembe magával, mikor már kicsit megenyhültem.-Tényleg gyönyörű vagy ebben az elegáns ruhában.-dicsért meg még egyszer, lágyan végigsimítva pipacsvörös arcomon. Halvány mosollyal az arcomon néztem fel rá, egyenesen a szemébe.
-Akkor szerinted mit vegyek fel, hogy anyukádék megkedveljenek?-kérdeztem reménykedve.
-Lizzie, ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy milyen ruha van rajtad. Csak add önmagad, és minden rendben lesz. Add azt a Lizziet, akibe beleszerettem.-mondta szelíd mosollyal, mire zavartan lesütöttem a szemem.-Az a Lizzie pedig nem viselt ilyet a hajában soha-húzta ki a hajamból a cicomás csatot, amivel össze volt fogva.-Nem hordott ilyet a nyakában, sem a karján.-szedte le rólam a nehéz kristályokkal kirakott nyakláncot, és karkötőt-és mindig is gyűlölte ezeket.-hajolt le, hogy kibújtasson a cipőmből is. Felegyenesedett, és azonnal magasabb lett, mint én, újból csak az orráig értem. Fejét oldalra billentve igazgatta el a hajamat a vállamon, kisöpört a szememből néhány tincset, majd ujjait végighúzva a karomon távolabb lépett tőlem.
-Mindjárt más.-bólintott elégedetten.-De még mindig nem teljes.-tette hozzá, majd leguggolt a ruhakupac elé, és kutatni kezdett benne.-Igen, ez az. Ha ezt felveszed, úgy már tényleg az én Lizziem leszel.-nyújtotta felém a kedvenc kék ingemet, és a fehér vászonnadrágomat. Elmosolyodtam, ahogy átvettem tőle a ruhákat. Mielőtt azonban elengedhette volna őket, a ruhákkal együtt megragadtam a kezét, és magamhoz rántva csókoltam meg. Belemosolyogtam a csókunkba, amikor Niall lehúzta hátul a szoknyám cipzárját.
-Na, megyek akkor öltözni.-jelentettem ki, majd sarkon fordultam, ám mielőtt elindulhattam volna, egy kéz megállított, ahogyan a derekamat megfogva húzott vissza magához. Meleg leheletét éreztem meg a nyakamon, valamint azt, ahogy a tenyere elöl a combomra csúszott.
-Mellesleg hozzátenném, hogy őrjítően kívánatosak a lábaid ebben a szoknyában. Talán többször hordhatnád.-suttogta a fülembe kajánul, mire felkuncogtam, ahogy belefújt a nyakamba.
-Akkor élvezd ki, mert a közeljövőben nem fogsz ebben látni.-vontam meg a vállam, majd lefejtettem magamról a kezeit, és az ajtó felé indultam. Még egy pillanatra visszanéztem Niallre, aki a szekrénynek dőlve, zsebre csúsztatott kézzel mért végig tetőtől talpig. Hirtelen gondolattól vezérelve kibújtam a blézeremből, ami alatt csupán egy fehér top volt, majd azt levéve, az ujjamon pörgetve indultam el a fürdőbe.
-Kegyetlen vagy, tudod?-hallottam meg sértődött hangját, mire felnevettem, és hátrafordulva rákacsintottam, majd becsuktam magam után az ajtót, a szívem pedig hatalmas dobbanással tudatta velem, hogy még mindig odáig vagyok ezért a szőkeségért...