(31. bejegyzés) Ne merjen hozzá érni...

-Maradj velem...-suttogta remegő hangon.
Szívem hatalmasat dobbant szavaira. Ujjaimmal meggyűrtem a hátán a zakóját, arcomat válla és nyaka közé fúrtam. Ettől féltem.
-Maradj itt velem, Lizzie.-súgta újra, mire én egy nagy levegővétel kíséretében nyomtam a nyakához a fejem.-Ne menj el.-vont közelebb magához, majd várt a válaszomra. Lehunyt szemmel léptem távolabb tőle.
-Elmegyek a mosdóba.-mondtam, majd meg sem várva mit reagál, sarkon fordultam, és az ajtó felé vettem az irányt. Fátyolos tekintetemtől megvakulva ütköztem neki pár embernek, akiktől elhaló hangon kértem bocsánatot, egyre jobban nyomódott a mellkason, úgy éreztem megfulladok a torkomban dobogó szívemtől, a helységet egyszerre zsúfoltnak éreztem, mintha a falak megindultak volna egymás felé, kétségbeesetten próbáltam áttörni a táncoló párok között, majd amikor az ajtóhoz értem szinte kitéptem azt a helyéről, kilépve rajta erőtlenül dőltem neki. Kint hűvösebb volt, bentről nevetés és zene szűrődött ki. Próbáltam szabályozni a légzésem, a folyosón lézengett pár ember, akik mind felkapták fejüket heves érkezésemre, ezért inkább úgy döntöttem a mosdóban nyugszok meg. Befordultam az egyik folyosóra, aminek a végén ott világított a "Női mosdó" felirat. Esetlen léptekkel haladtam előre, amikor megbicsaklott a lábam, és a falnak estem. Remegő kezekkel rángattam le magamról a cipőmet, majd a kezembe véve őket mentem tovább. Így viszont a ruhám a földig ért, húztam magam után, a lábam belegabalyodott, muszáj voltam felgyűrni az alját, és azt is magam előtt tartani. A másik oldalon levő férfi vécé ajtaja nyitódott, és kilépett rajta az a férfi, aki fel akart kérni táncolni, meg mögötte még ketten, és engem kezdtek el vizslatni. Könnyekkel telítődött szemeimet a földre szegeztem, felgyorsítottam a lépteimet, és szinte betörtem a mosdóba. A cipőm és a ruhám alja kihullott a kezemből, felcsaptam a villanyt, és a hideg csempének dőltem, majd lecsúsztam a földre. Fejemet a térdemre hajtottam, arcomat a finom anyagba fúrtam. Mélyeket lélegeztem, miközben Niall szavai jártak a fejemben. Azt akarja, hogy maradjak itt vele. Nem szeretné, ha elmennék. Nem tudom, mit csináljak. Apának most van rám a legnagyobb szüksége, a családunk éppen szétesőben van, nem hagyhatom cserben azt az embert, aki minden erejét beleadva próbálja nekem megadni a legjobbat, anya halála óta kitartóan nevel, és mindig mellettem áll. Akkor is segített, amikor életem legsötétebb korszakát éltem, nem fordult ellenem. Még be kell fejeznem az iskolát, ott van a családom, a barátaim, az egész életem. Ott, Kaliforniában. Viszont itt van ő. Nála csodálatosabb emberrel még életemben nem találkoztam, és soha nem is fogok. Benne megleltem egy olyan kincset, mely csak a legszerencsésebbeknek adatik meg. Barátot, aki felvillanyozza a szürke hétköznapjaidat, testvért, akivel van, hogy összevesztek, de ugyanúgy szeretitek egymást, szülőt, aki aggódik érted és félt, valamint a társat, aki miatt érdemes felkelni minden nap ebben a nyomorult életben. Eszembe jutnak az együtt töltött pillanatok, a találkozásunk pillanata, amikor ott talált a zuhogó esőben sírva, és nem hagyott magamra, hanem bevitt, vigasztalt. Már attól a perctől szimpatikus volt nekem. Vagy mikor a szökőkútban vandálkodtunk, és kimentett egy kínos helyzetből, pedig nem is ismert. Aztán volt a vidámpark. A nevetés, az ott készült képek, melyek a mai napig ott lapulnak a pénztárcámban. Vagy amikor Daviddel és vele voltam...hogy harcoltak már a kegyeimért, hogy törték már magukat, csak hogy imponáljanak nekem. Erre visszagondolva kicsit elmosolyodok. És végül amikor el kellett mennie..és én utána mentem, ezzel feladva az addigi kapcsolatomat. A szívem megszakadt, amikor el kellett engednem. És az érzés, hogy itt újra találkoztunk...leírhatatlan. Életem legjobb szakaszai közé sorolom ezt a három hetet. Amikor megszöktetett, a táncteremben töltött boldog órák, az újságcikk, vagy az a fergeteges buli, ahol majdnem közelebb kerültünk egymáshoz. Azok a felejthetetlen csókok melyeket lopva adtunk egymásnak. Az ajkaim bizseregni kezdnek, ha a barlangi birkózásunkra, vagy a tánctermi csókra gondolok. Az érintései, a mosolya, a ragyogó kék szemei melyek teljesen elvarázsoltak. Ábrándozásom közben azt veszem észre, hogy a ruhámon egy nagy tócsa éktelenkedik, és az arcom tűzforró a rajta leömlő könnyáradattól. Hát ennyire komolyan éreznék iránta? Ennyire a rabjává váltam? Egy olyan érzés kerített hatalmába, melyet még ezelőtt nem éreztem...Erőt vettem magamon, és felálltam a hideg kőről, azzal a céllal, hogy rendbe szedem magam. Felhúztam magam a mosdókagylót fogva, majd két kézzel megtámaszkodtam rajta, és a tükörbe néztem. A látvány megrémisztett. Lángvörös, bedagadt szemek, elfolyt szemfesték csapzott tincsek rátapadva könnytől áztatott arcomra. Vettem pár mély levegőt, majd egy papírtörlőért nyúltam, amit bevizeztem, és tisztogatni kezdtem az arcom. Megnyitottam a csapot, a víz egyenletesen folyt belőle. A mosdókagyló mellett festékkel itatott papírtörlők tornya állt, amit egy határozott mozdulattal a kukába sepertem. Tenyeremet megtöltöttem vízzel, majd belemártottam az arcom. Ezt a mozdulatot egymás után megismételtem vagy százszor, egészen addig míg a vörösség el nem múlt. Megigazítottam magamon a ruhámat, felitattam a rajta levő foltot, kezembe vettem a magassarkúmat, megborzoltam a hajam. Megálltam a tükörrel szemben, a mostani kép jobban tetszett, mint a negyed órával ezelőtti. Kicsit piros volt még az arcom, de csak a hideg víz miatt. Egy erős, magabiztos lány nézett vissza rám, akiről az sugárzik, hogy minden rendben. De a látszat csal.  A felszín alatt egy összetört, tanácstalan lány bújkál, akinek fogalma sincs, hogyan tovább. Ismét vettem pár mély levegőt, ittam egy kis vizet. Lassan vissza kellene mennem, ám képtelen voltam megmozdulni. Legszívesebben örökre bezárkóznék ide, vagy csak elbújnék minden elől, és várnám, amíg maguktól megoldódnak a problémák, és az összes kérdésre választ kapok. Ám tudom, hogy ez korántsem így van. Nem lehetek gyáva, ez nem én vagyok. Még egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre, és egy bólintással nyugtáztam, hogy készen állok. Lecsaptam a villanyt, megragadtam a kilincset, és talán a kelleténél is nagyobb lendülettel rántottam ki az ajtót, de fő, hogy megtettem, és kint vagyok. Azonban a folyosón nem várt vendégekkel találom szembe magam. A három ismeretlen pasas a falnak dőlve állnak, és jöttömre felkapják a fejüket. Megtorpanok, óvatosan húzom be magam után az ajtót. Végignézek rajtuk, majd elkapom a fejem, és elindulnék innen, de az egyik elém sétál, ezzel elállva az utat előlem. A szívem a torkomba ugrik, lábaim remegni kezdenek, amint megáll előttem, és a falnak dőlve önelégült mosolyra húzza a száját. Nem szabad, hogy lássa, rajtam, hogy félek. Pedig nagyon is félek. Nyelek egyet, majd kihúzom magam és a szemébe nézek.
-Segíthetek valamiben?-kérdezem olyan határozottan, ahogy csak tudom.
A pasas a többiekre néz, majd megvillantja hófehér fogsorát. A másik kettő szintén vigyorogni kezd, majd egy lépést közelebb tesznek hozzám. Riadtan nézek körül a folyosón, ám pechemre senki nincs épp ott. Az előttem álló férfire nézek, majd megkísérlek egy lépést oldalra, de az már egyből ott is terem, és belé ütközök.
-Hova ilyen sietősen, kisasszony?-kérdezi, miközben közelebb lép hozzám.
-Engedjenek innen.-mondtam parancsoló hangon.
-Ugyan már. Ezt maga se gondolja komolyan.-nevetett fel, majd egyik ujjával egy előre lógó hajtincsemet kezdte el csavargatni. Dühösen csaptam hátra a hajam.
-Engedjenek.-mondtam újra.
-Mi olyan sürgős? Ne siessen úgy, rengeteg időnk van.-húzódott közelebb hozzám, egyből megéreztem a belőle áradó alkohol szagát, majd reflexből egy lépést tettem hátra, de egy testnek üköztem, így a hapsi ijesztően közel került hozzám. Kilátástalan helyzetben voltam, balra tőlem a fal, jobbra ez egyik, hátam mögött a másik, előttem pedig a harmadik  állt.
-A java még csak ez után jön.-hajolt a fülemhez, majd egyik kezét a dekoltázsomra tette, amire én azonnal rávágtam egyet.
-Vegye le rólam a kezét!-kiáltottam a képébe, amikor hirtelen meglökött, a mögöttem lévő ember ellépett onnan, így a hátam mögött lévő falnak ütköztem. Az ájulás szélén voltam, amikor a férfi erősen megszorította a nyakam, másik kezével pedig hátranyúlt, és belemarkolt a fenekembe. Kétségbeesetten kezdtem el kapálózni, de hiábavaló volt, a falnak nyomott, a folyosó üres volt, és a legutolsó lámpa is kialudt felettünk, így homály borult ránk. Egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon, rettegtem attól hogy mi fog következni. Tehetetlenségemben segítségért kiáltottam, de betapasztotta a szám, és kárörvendően vigyorogni kezdett.
-Azt hiszem mégis jobb lett volna, ha táncol velem. De maga tudja, nekem így is jó. Ezt biztos jobban fogom élvezni.-mondta, mocskos szavaitól azonnal felfordult a gyomrom. Nem tudtam menekülni, egyedül abban reménykedtem, hogy valaki arra jár, és észrevesz. Bele akadtam rúgni a hasába, de a ruhám szélén állt, a karomat pedig a falnak nyomta, így azokat sem tudtam mozdítani. Kiszolgáltatott helyzetben voltam, csak remegtem, és sírni tudtam. Minden erőmmel azon voltam, hogy eltaszítsam magamtól, de az egyre csak közelebb húzódott hozzám. Sikítani akartam, de akkor befogta a szám, amikor pedig ütni akartam, vállát a karomnak nyomta. A másik két férfi egyszer csak odajönnek felénk, és háttal álltak, mintha takarni próbálnának. Eljött az idő, hogy megkíséreljek egy újabb sikítást, amikor ismét tenyerét éreztem a számon.
-Ne merjen hozzá érni...-hallottam az ismerős hangot, mely most a kelleténél mélyebb, és szigorúbb volt, visszhangozta a sivár folyosó.
-Nem hallották? Azonnal takarodjanak innen!-hallottam meg lábai dobogását, amint egyre közelebb ér. A férfi egy pillanatra megtorpant, majd lemászott rólam, ezzel levegőhöz juttatva engem. Reszketve löktem el magam a faltól, amikor megláttam Niallt, zihálva léptem át a férfiak között, majd felé nyújtottam a kezemet, amit ő megfogott, mielőtt teljesen összeesnék. Szemei szikrákat szórtak, tekintete rólam ismét a részeg emberekre váltott. Mert ez volt az igazság, mind a hárman be voltak rúgva mocsok módon. Kezeit ökölbe szorította, majd egy lépést tett a zaklató felé.
-Mi van taknyos, nem tán veled van?-kérdezte felröhögve. Niall nem válaszolt, csak egyre közelebb ment hozzá.
-Ugyan már, ne húzd így fel magad, mi csak szórakoztunk egy kicsit. Igaz?-nézett rám, ám én csak lehajtott fejjel álltam Niall mögött.
-Ha még egyszer hozzá mer érni, az volt az utolsó tette az életben. Világos?-parancsolt rá, hangjából érezhető volt a mérhetetlen düh.
-Miért, mit csinálsz kölyök? A pofámba énekelsz? Ne röhögtess már.-csapott a hasára, majd a többiekre nézett, akik már Niall háta mögött álltak. Önelégülten röhögött fel, amikor az történt, hogy Niall bemosott neki egy hatalmasat ököllel. Egyensúlyát vesztve csapódott a falnak, megérintette az orrát, amiből vér ugyan nem folyt, de egyből vörös lett. A pasas hirtelen hasba térdelte Niallt, aki fájdalmasan rogyott össze, majd megint felegyenesedett, és egy újabbat húzott be neki. Ütlegelni kezdték egymást, nem fogták vissza magukat. Ijedtemben a szám elé kaptam a kezem, majd Niallhez ugrottam.
-Niall, ne!!! Fejezzétek be!-üvöltöttem, miközben próbáltam lefogni a karját, de másik lökött rajtam egyet, így a földre kerültem. A két férfi elfutott, meg sem próbálva szétválasztani őket. Feltápászkodtam a földről, egyre azon voltam, hogy leállítsam Niallt, aki a falnak nyomta a férfit, és folyamatosan ütötte. De nem hagyta abba. Kínomban ordítottam egyet, amikor hirtelen lábdobogást hallottam meg magam mögül, hátrafordultam, és fotósok hadával találtam magam szemben, élükön a két ismeretlen zaklatóval, így a helyzet még súlyosabb lett. Azonban a vakuk mögött megláttam Zaynt és Liamet akik a paparazzikon áttörve rohannak hozzánk, majd fogják meg Niallt, és ráncigálják el onnan. A férfi sokkal erősebb és nagyobb nála, még is a végkifejlet az volt, hogy az ő orrából folyt a vér, a ruháján lyukak voltak, a szeme be volt dagadva, erőtlenül dőlt neki a falnak, tekintetét még mindig Niallre szegezve. A két másik ember mellé állt, és őt fogta le. Niall ruhája szintén el volt szaggatva, az arcán kisebb zúzódások voltak, szemében még mindig perzselően égett a düh. Ha a srácok nem fognák két oldalról, biztos, hogy újra nekimenne. Közben az összes fotós már körülöttünk toporgott, Louisék is megérkeztek, akik értetlenül bámultak ránk.
-Mi történt?-kérdezte aggódva Rickie.
Nem tudtam válaszolni, csak a fejemet ráztam, és össze-vissza mutogattam. Hitelen Harry pattant mellén, idegesen nézett.
-Lizzie, muszáj innen elmennetek, különben szétszednek titeket.-ragadta meg a karom, és határozottan utasított. Egyetértően bólogattam, bár még mindig hatás alatt voltam.
-Hívj egy taxit.-erőlködtem ki magamból ennyit, mire Harry bólintott, és intett a srácoknak, hogy jöjjenek, és hozzák Niallt is aki még mindig a robbanás szélén állt...