(29. bejegyzés) Rajtad múlik, hogy döntesz.

Szótlanul ültünk a terem közepén, egymással szemben, a csendet csupán a kintről beszűrődő autók morajlása törte meg. Szétnéztem magam körül, és arra jöttem rá, hogy ez a terem a régi tánciskolámra emlékeztet. Gondterhelten felsóhajtottam, Niall arcán egyből megjelentek a ráncok, amik az aggodalmát tükrözték.
-Hiányzik a tánc...-mondtam halkan.-amíg táncoltam, minden olyan más volt...teljes volt az életem.-hajtottam le a fejem.
-Akkor folytasd!-tette kezét a térdemre, szemei most bátorítóan csillogtak, érintése meleg volt, és gondoskodó.
-Nem tudom...-csóváltam meg a fejem.-Amikor a zűrös korszakom volt, összevesztem a barátaimmal, és kiléptem tőlük. Nemsoká ők is feladták, és az iskola bezárt. Örökre. A nulláról kezdhetném az egészet, és egyedül nem menne. Segítőm pedig nincs. Amikor mi bezártunk, a konkurensünk örömében pezsgőt bontott, mert az összes diákunk átment hozzá. Semmi esélyem nem lenne, és az igazat megvallva, nem akarom újra átélni azt a megaláztatást és szánalmat, amit akkor kaptam. Csalódtak bennem, elvesztettem a bizalmukat. Bele kell törődnöm, hogy ez az álmom nem fog valóra válni...pedig már olyan közel voltam hozzá, szinte csak egy karnyújtásnyira volt...de mindent elrontottam.-öntöttem ki a szívem, miközben a padlót kapargattam a körmeimmel.
-Lizzie...-szólalt meg kellemes hangján-én tudom, hogy képes lennél rá. Óriási akaraterőd van, elszánt vagy és magabiztos. Mind ezek mellett okos és céltudatos. Mindened megvan hozzá, hogy újrakezd.-nyúlt a kezemért, apró kézfejem elveszett nagy tenyerei között. Biztatóan cirógatta a bőröm, miközben folyamatos mosolyával tartotta bennem a lelket. Eszméletlenül jól esett, hogy így törődik velem. Szavai a szívemig hatoltak, ám tudtam, hogy bármennyire is szeretnék hinni neki, nem fog menni.
-Niall, egymagam kevés vagyok. Apámtól nem kérhetek pénzt, helyem sincs, és egyedül kevés vagyok tanárnak.Hiába vagyok tehetséges táncos, ha nincs eszközöm kibontakozni. Kérlek, ne beszéljünk erről többet, mert nem akarom elrontani a hangulatot.-zártam le a témát, még mielőtt jobban belemerültünk volna.-meg amúgy se vagyok olyan jó táncos, vannak nálam ezerszer ügyesebbek is.-húztam el a szám.-Emlékszem arra, amikor a Dirty Dancing-es mozdulatot próbáltuk, és csak nekem meg Chrisnek nem sikerült.-nevettem fel kínomban.-Mi voltunk az egyetlen pár, aki képtelen volt rá. Chris megpróbálta Jennyvel, és vele meg sikerült. Nagyon kínos volt...-szomorodtam el, majd Niallre néztem. Szemében felvillant egy szikra, arcára sejtelmes mosoly ült ki. Mielőtt rákérdezhettem volna, felpattant a helyéről, megragadta a kezem, és felhúzott. Átkocogott a terem végébe, felém fordult, és összecsapta a tenyerét, majd ujjával maga felé invitált.
-Gyere, majd én felemellek. Úgy mint a Dirty Dancing-ben. Gyere, fuss ide!-szólt vigyorogva.
-Te meghibbantál. Az előbb meséltem, hogy képtelen vagyok rá.-háborodtam fel.
-Kérlek, csak próbáljuk ki. Én bízok benned.
-Niall, ez nem jó ötlet. Fájni fog, ha elesünk.-tiltakoztam.
-Vállalom a kockázatot. Na, hajrá, gyere!-biztatott. Csípőre vágtam a kezem, megforgattam a szemeim, majd egy kis habozás után erőt vettem magamon, és megindultam felé. Ahogy közeledtem egyre szélesebb lett a mosoly az arcán, már készenlétbe állt, hogy a levegőbe emelhessen, amikor hirtelen megtorpantam, kezemmel a mellkasának támaszkodtam, és dühösen dobbantottam egyet.
-Mondtam, hogy nem fog menni.-fordultam meg mérgesen, de ujjai a csuklóm köré fonódtak, és visszahúzott magához.
-Semmi baj. Még egyszer. Érzem, hogy most sikerülni fog.-suttogta lágyan a fülembe.
Sóhajtottam egy nagyot, majd visszasétáltam az eredeti helyemre.
-Rajta!-biccentett.
Vettem egy mély levegőt, majd lassan kifújtam, és újult erővel indultam neki. Egyre gyorsultam, szinte mágnesként vonzott magához. Adrenalin szintem az egekbe szökött, szaporábban szedtem a lábaim, csak őt néztem, tekintetünk összekapcsolódott, úgy futottam, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy megérintsem.
Lehunyt szemmel rugaszkodtam el, lábam elvált a talajtól, két erős kéz tartotta a derekam, egész testem megfeszült, csak arra eszméltem fel, hogy a levegőben fekszem, pont úgy, mint a filmben. Ragyogó tekintetével találtam szembe magam, vállai megfeszültek, kirajzolódtak szabályos izmai. Magabiztosan tartott, úgy éreztem, mintha szárnyalnék. Önfeledten nevettem el magam, amikor a tükörbe néztem. Hát mégis képes vagyok rá! Lassan engedett le, derekamat még mindig fogta, mellkasunk összesimult, arcunk alig pár centire volt egymástól. Boldogan szorítottam magamhoz, ölelgettem, örömömben ugrálni kezdtem.
-Na, mit mondtam?!-kérdezte vigyorogva.
-Jó, igazad volt.-adtam meg magam.-Fogalmam sincs, hogy csináltuk.-ráztam meg a fejem elképedve.
-Az az igazság, hogy ezt csak azzal tudod megcsinálni, akiben igazán bízol.-mondta komoly arccal.
-Ebben lehet valami...-gondolkoztam el.-Chrissel sosem voltunk egy hullámhosszon.-emlékeztem vissza.
-Na látod. Ha még egyszer azt hallom, hogy nem vagy tehetséges, fenékbe billentelek. Értve vagyok?-dőltötte homlokát az enyémnek.
-Igen.-válaszoltam érthetően.-Nem gondolod, hogy ideje lenne mennünk? Elég késő van, holnap délelőtt megyünk Rickievel ruhát nézni, szóval arra még lelkileg fel kell készülnöm, meg már éhes is vagyok.-tettem kezemet az éppen felmorduló gyomromra.
-Mit szólnál egy Nando's-hoz? Én fizetek.-jelentette ki.
-Remek ötlet.-bólintottam, majd a cipőmért mentem, összeszedtük a cuccainkat, leoltottuk a lámpát, és kiléptünk a sötét utcára...
***
A tegnap este nagyon jól telt, Niallel felzabáltuk az egész Nando's-t, rengeteget nevettünk. Megbeszéltük, hogy ma este értünk jönnek fél nyolcra, úgy megyünk a bálba. Rickievel elkéredzkedtünk Bratt-től délelőttre és estére. Először kikerekedett szemekkel reagált, de kislányos bájunkkal sikerült meggyőzni.
Barátnőmmel éppen az egyik ruhaszalon felé tartunk, ahol már Eleanor és Perrie várnak ránk. Nagy nehezen idetaláltunk, de az a sok bolyongás nem volt hiábavaló. Még ennyi gyönyörű ruhát én életemben nem láttam. Káprázatosak voltak, különlegesebbnél különlegesebb színekben pompáztak, mind másmilyen volt, ám ugyanolyan lenyűgöző.
-Húha...-ennyit tudtam kinyögni üdvözlésképpen.
-Mennyország.-ámuldozott mellettem Rickie.
-Örülök, hogy itt vagytok végre.-állt fel Elenaor, majd odajött, és megölelt minket.
-Gyertek beljebb!-szólt a háttérből Perrie. Kábultan csoszogtunk befelé, a ruhák mennyisége egyre csak nőtt.
-Szóval, ki milyen ruhát szeretne?-csapta össze a tenyerét Eleanor.
-Hol az eladó? Nem kéne szólni neki, hogy itt vagyunk?-kérdeztem bizonytalanul, mire Eleanor elnevette magát.
-Én vagyok az eladó.-itt leesett az állam.-Enyém ez a butik.-mondta kedvesen.
-Na ne.-kábultam el teljesen.-Ez csúcs!-villanyozódtam fel.
-Természetesen a ruha csak kölcsönbe lesz, de nem kell érte fizetnetek. Vegyétek ezt egy baráti ajándéknak. Bármelyiket választhatjátok, amelyik csak tetszik.-fordult körbe.
-Te észvesztő vagy. Köszönjük!-ölelte meg Rickie.
Elindultunk körbenézni, azt se tudtuk merre kezdjük. Perrie és Eleanor már választottak, Perrie egy visszafogott, egyszerű fehér földig érő estélyit, félvállas pánttal, a mell alatti résznél pedig szűkítve volt. Eleanor valamelyest merészebb darabot választott, kék színű, hátul majdnem a derekáig kivágott, szintén földig érő, elől egyik oldalt  térdéig hasított. Nagyon csinosak voltak benne mindketten. Rickie harmadik próbálásra talált rá álmai ruhájára, amely egy vörös, térd alá érő, testhez simuló, elég mély dekoltázsú elegáns darab. Istenien állt rajta. Egyedül én szerencsétlenkedtem, egyszerűen egyikben sem éreztem magam jól. A lányok már össze-vissza rohangáltak, hozták be nekem a próbafülkébe a ruhákat.
-Ebben úgy nézek ki, mint egy habos, mázos süti, vagy mint egy szülinapi torta.-mutattam végig a rózsaszín fodros ruhán.
-Nem, ez nem a te stílusod.-rázta a fejét Perrie.-Menj be, mindjárt hozok neked valamit!-tessékelt vissza.
Meggyötört arccal battyogtam vissza, tekintetem a csodás ruhaköltemények között kapkodtam. Hirtelen megakadt a szemem egy darabon. Odaléptem a fogashoz, és kihúztam a többi közül. Ahogy megláttam, egyből tudtam, hogy ez az, amit én keresek. Barna, pánt nélküli, a mellrészét apró kis gyöngyök díszítik, derékban egy selyemszalaggal volt összehúzva, körülbelül olyan lábszárig érő lehet, az alja kicsit fordos, legfelső rétegben csillogós anyag borítja, mely csak akkor látszódik, ha úgy süt rá a fény. Boldogan fordultam a többiek felé, akik egytől egyik a sorokat bújták, majd felkiáltottam:
-Lányok! Megtaláltam!-hangomra mind felém néztek, sietve odaszaladtak hozzám, majd betuszkoltak az öltözőbe. Lehámoztam magamról a rózsaszín borzalmat, és felvettem az általam talált ruhát. Úgy illett hozzám, mintha rám öntötték volna, kezemmel végigsimítottam rajta, és végre fellélegeztem. Ez a tökéletes ruha. Kiléptem az ajtón, barátnőim hangos sikításban és tapsban törtek ki, amint megláttak.
-Ez igeeen!-bólogatott Eleanor.
-Lizzie, ez bámulatos!-mosolygott Perrie.
-Nagyon jól nézel ki, csajszi. Furcsa, hogy végre látok rajtad egy ilyet is, nem csak a szokásos farmergatya, tornacsuka, ejtett póló kombinációt. Mindenképp ez legyen.-jelentette ki Rickie. Már csak cipőt kell találnunk hozzá.-fordult a többiek felé. Hirtelen eszembe jutott valami, a táskámhoz futottam és tárcsáztam Niall számát.
-Szia! Megvan még az a cipő, amivel tegnap este kínoztál? Nagyon jó! Akkor ha jöttök este, hozd már el. Majd meglátod...Igen, azért kell. Nem mondom meg. Nem, képet se küldök, majd este meglátod. El ne felejtsd hozni, mert megnyakallak. Okés, te is.-tettem le a készüléket, majd a lányokra néztem.
-Cipő megoldva.-tártam szét a kezeimet, majd levágtam magam a kanapéra a többiek közé. Kérdések ezrei fogócskáztak a fejemben. Mi van, ha Niallnek nem fog tetszeni a ruha? Biztos, hogy ez a megfelelő? Mi van, ha meglát, és ijedtében elszalad? Vajon felkészült arra, hogy engem estélyiben lásson? Tulajdonképpen még én magam sem készültem fel rá. Fotósok hada lesz ott, milliónyi képet csinálnak majd, és az sem kizárt, hogy belekerülünk az újságba is. Nem akarom még egyszer, hogy rajtunk csámcsogjon a média. Rengeteg híresség lesz ott még rajtunk kívül, nem szabad szégyent hoznom rá. Muszáj, hogy jól mutassak mellette. Hirtelen nyitódott az ajtó, Louis és Harry lépett be rajta. Lefordultam a kanapéról, és az öltöző felé vettem az irányt, miután köszöntem nekik. Pont nyitottam volna ki az ajtót, amikor egy kezet éreztem hozzám érni. Megfordultam, és a fürtössel találtam magam szemben.
-Nagyon csini.-nézett végig rajtam.
-Köszi.-mondtam, majd léptem volna be, amikor visszarántott.
-Valami baj van, Lizzie?-kérdezte aggódó tekintettel.
Leültem a mellettem levő székre, és a tenyerembe temettem az arcom.
-Félek...-nyögtem ki. Harry leguggolt velem szembe, kezét a térdemre rakta.
-Mitől?-kérdezte értetlenül.
-Ettől az egésztől. Nem vagyok híres, nem vagyok szép, sőt, még csak nem is itt lakom. Hogy fogok én mutatni Niall mellett?-néztem a szemébe szomorúan.-A média úgy kezel, mint aki csak el akarja rabolni Niall szívét, semmit sem tudnak rólunk, azt hiszik csak ki akarom használni, pedig ez nem így van, én tényleg sz...fontos nekem.-hadartam.-Nem akarok neki csalódást okozni, azt akarom, hogy boldog legyen.-fejeztem be.
-Lizzie...-szólalt meg Harry mély hangján.-elhiszed nekem, hogy Niall még soha életében nem volt ilyen boldog, mint most?-nézett a szemembe.
-Tényleg?-kérdeztem kicsit elmosolyodva.
-Igen, nekem elhiheted. Minden második szava az, hogy Lizzie. Jaj, mennem kell, mert Lizzie vár, jaj Lizzie hív telefonon, jaj, fel kéne hívnom Lizziet. Ritka pillanat, amikor nem rólad beszél. Fontos vagy neki. Én úgy látom, hogy nagyon a szívéhez nőttél.-mondta nyugtatóan.
-Már csak négy napig vagyok itt.-emlékeztettem őt, és saját magamat is.
-Nem feltétlenül.-válaszolt, amire felkaptam a fejem.
-Ezt hogy érted?
-Nézd más szemmel... tisztában vagy magaddal, és az érzéseiddel?-kérdezte, mire csak megráztam a fejem bizonytalanul.-Akkor még van négy napod, hogy eldöntsd, hogy mit szeretnél. Tudom, hogy rá fogsz jönni magadtól, mire gondoltam az előbb. Rajtad múlik, hogy döntesz.-mondta bársonyos hangon, majd elmosolyodott és felállt, de mielőtt elment volna letett mellém egy dobozt.
-Ezt ő küldi!-mosolygott, majd elsétált. A cipőm volt benne, egy kis cetlivel a tetején. "Már alig várom az estét, és hogy lássalak." Elgondolkozva néztem utána. Tudtam, hogy mit akart ezzel mondani. Bennem is megfordult már ez az ötlet, de valahogy sosem hoztam felszínre ezt a lehetőséget. Valahogy lehetetlennek éreztem. Ledöbbentett, hogy Harry, mint kívülálló, ennyire átlátja a helyzetet. Még kell egy kis idő, hogy teljesen tisztán lássak...