(28. bejegyzés) Van olyan dolog az életedben, amit megbántál?

Fejemet izmos vállain pihentettem, kezeimet összekulcsoltam a mellkasán, testem nekifeszült a hátának, miközben ő erősen markolta a combom, hogy még csak esélyem se legyen leszállni a hátáról. Egészen a táncterem ajtajáig cipelt, a zsebében kezdett el kotorászni, előszedte a kulcsait, nagy nehezen beletalált a kulcslyukba, majd egy határozott mozdulattal belökte az ajtót, úgy, hogy majdnem elestünk.
-Most már igazán letehetsz, itt vagyunk.-figyelmeztettem, ám válaszul csak fentebb dobott a hátán.
-Majd leteszlek, ha ahhoz lesz kedvem.-mondta szórakozottan. Mosolyogva döntöttem fejemet a tarkójának, beszívtam kellemes, férfias illatát, türelmesen vártam a pillanatra, amikor végre elenged. Kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat, megrázogattam a lábfejemet, hátha újra megindul benne a vérkeringés. Teljesen lezsibbadtam. Niall a terem másik végébe sétált, és a magnóval babrált. Szembefordultam régi, jó barátommal, a tükörrel. Megigazítottam a ruhámat, felkötöttem a hajam. A tükörből észrevettem, hogy szőke barátom az asztalka előtt guggolt, idegesen csapkodta az asztallapot, és őrizetlenül hagyta a szatyrot. Pimasz vigyorral az arcomon osontam oda érte, pont a kezembe vettem, és már húztam volna elő a benne levő dobozt, amikor két kéz hirtelen a derekamra tapadt, lábam elvált a talajtól, és ismét a levegőben voltam. Ijedtemben felsikítottam, a doboz kiesett a kezeim közül amint megpörgetett, izmos karjai körém fonódtak, és gyengéden beleharapott a fülembe.
-A kis kíváncsi.-búgta a fülembe, amikor letett. Forgott velem a terem, szédülten estem neki mellkasának, amin ő jót nevetett.
-Szemét!-ütöttem volna vállba, de annyira nem volt egyensúlyom, hogy kezem elsiklott karja mellett, így ütésem a levegőbe talált. Jobbnak láttam, ha leülök, amíg újra rendbe nem jövök. Lehuppant mellém, vigyorogva nézte, ahogyan hosszan pislogok, és masszírozom a fejem. Mikor már tudatomnál voltam, kiöltöttem rá a nyelvem, amire egy kacsintással és egy hangos nevetéssel válaszolt.
-Szóval, elmondod végre mi van a szatyorban, vagy még előtte teljesen a padlóra küldesz?-kérdeztem tőle félig mérgesen, félig vidáman. Arcán most is ott ült jellegzetes mosolya, amitől mindig elolvadok.
-Nem is rossz ötlet.-húzódott közelebb hozzám, ujját végighúzta arcomon. Egy hosszabb szemkontaktus után zavartan sütöttem le a fejem, majd kicsit távolabb csúsztam tőle. Megköszörülte a torkát, felállt, és a dobozért ment. Törökülésbe ültem, kíváncsian figyeltem mit szed ki belőle. Szemmel láthatólag egy cipős doboz volt. Érdeklődve húztam fel a szemöldökön, amikor leemelte a tetejét, és a dobozból előkerült egy...magassarkú?! Elfintorodtam, amint megláttam a barna, lekerekített orrú, nem éppen lapos talpú cipőt.
-Ne nézz már rá így, csak egy cipő.-adta a kezembe.
-De milyen!? Ez legalább 10 centis.-forgattam a barna cipellőt, egyáltalán nem voltam vele kibékülve.
-Mint tudod, a bálban muszáj lesz felvenned, mert egy szép estélyihez nem illik a tornacsuka.-világosított fel.
-Tudom. De csak menni kell benne, azt meg valahogy kibírom.-mondtam erőszakosan.
-Lizzie, az az igazság, hogy nem csak állni kell..ugyanis lesz ott élőzene, ami azt jelenti, hogy táncolnunk is kell. Ezért hívtalak, hogy segíts...mert nem tudok lassúzni se. Szeretném, ha segítenél nekem.-emelte rám kérlelő tekintetét, szeme bánatosan csillogott, ajkait lebiggyesztette. Tudja, hogy ez mindig beválik.
-De utállak...-álltam fel mérgesen.-Legyen, segítek. De ezt a borzalmat muszáj felvenni?-hisztiztem, ám válaszul csak odajött, felsegített a földről, és hevesen bólogatott. Nemtetszésemet egy nyögéssel fejeztem ki. Leültem az egyik székre, ráérősen fűztem ki a tornacipőmet, levettem a zoknimat, majd belebújtam a barna magassarkúba. Bizonytalanul vizsgáltam lábaimat benne, megpróbáltam felállni, de visszahuppantam a székre. Niall észrevette kínlódásomat, és azonnal a segítségemre sietett. Megragadta a kezem, majd egy biztató mosolyt küldött felém, és felsegített. Lábaim azonnal remegni kezdtek, ahogyan teljes testsúlyommal álltam, tettem egy lépést előre. Majd még egyet. Egyre biztosabban lépkedtem, mosolyogva néztem Niallre, aki még mindig fogta a karom, és ő is mosolygott. Ekkor hirtelen kibicsaklott a bokám, és majdnem elzúgtam, de szerencsére a megmentőm rögtön kapcsolt, és elkapott, mielőtt a földön landoltam volna.
-Huh, ez közel volt.-fújta ki a levegőt Niall, miközben újra lábra állított.-Fog menni egyedül?-kérdezte.
-Talán.-válaszoltam bizonytalanul, majd elengedtem a kezét, és egyedül lépkedtem tovább. Tettem egy pár kört, néhányszor pörögtem egyet, nem sok idő telt bele, egyre jobban kezdtem érezni magam. Niall a falnak dőlve nézett, végig mosolygott. Egyszer csak megperdültem, és szenvedélyes pillantást küldtem felé.
-Na ugye, hogy nem is olyan rossz?-indult el felém.
-Na jó, tényleg elviselhető. De ez csak egyszeri alkalom lesz, még mielőtt teljesen beleéled magad. És amúgy is, honnan tudsz te arról, hogy nem vagyok kibékülve a magassarkúkkal?-kérdeztem, miközben a cipőm dobogásával szórakoztam.
-Talán onnan, hogy még soha az életben nem láttam a lábadon...meg vannak jó forrásaim.-válaszolt vigyorogva, miközben a magnót léptette.
-Rickie...-jutott eszembe.-Ti tényleg szövetkeztek ellenem.-ráztam nevetve a fejem.
-Nem ellened, hanem érted.-fordult hátra, majd felállt, és odajött hozzám.
-Szóval, akkor mivel kezdjük?-tértem a tárgyra, szembefordultam a tükörrel, amiben megláttam magunkat. Még így is magasabb volt nálam.
-Megtanítasz valami laza táncra? Tudod, amiket az ilyen bálokon szokás táncolni.-rugdosta cipője orrával a földet, kezeit zsebre tette, fullcapje oldalra fordítva a fején, aztán rám nézett. Egy pillanatra elgondolkoztam, majd amikor rájöttem mire is gondol, elé álltam. Alakja felém magasodott, ajkai mosolyra húzódtak,gyönyörű, kék szemei izgatottan csillogtak.
-Tehát, az alapbeállás. Emeld fel a jobb kezedet, engedd hogy a tenyeredbe tegyem az én kezemet. Másik kezedet tedd a derekamra, és húzz magadhoz kicsit közelebb.-adtam az instrukciókat, amiket engedelmesen teljesített. Talán egy kicsit közelebb is húzott magához, mint kellett volna, de nem számít.
-Így jó?-kérdezte félve.
-Igen. A tánc maga annyi, hogy jobbra, balra lépkedsz, néha megpörgeted a partnered. Ez igazából ilyen lazulás, úgy mozogsz, ahogy éppen jól esik.-magyaráztam.
-Értem. Akkor ez oké. És a lassúzás?-húzta fel egyik szemöldökét, hangja elhalkult.
-Ne félj tőle, nem nehéz.-simítottam végig a karján, látszólag nagyon meg volt ijedve.-Tehát. Az alapfelállás ugyan az, mint az előbbinél.-helyezkedtem vissza az előző pozícióba, kihúztam magam, és a szemébe néztem.-Egyenesedj ki. És nézz a szemembe.-kértem mosolyogva, majd elkezdtem lépkedni.-Előre...hátra...előre...hátra...-suttogtam halkan. Úgy tűnt, megy neki, ám valami miatt lenézett a lábára, így a keze a derekamról a fenekemre csúszott. Zavartam kapta fel a fejét, tisztára elvörösödött. Nem akartam még kellemetlenebb helyzetbe hozni, így csak óvatosan elmosolyodtam, és biztatótan néztem rá.
-És próbáld a kezed az eredeti helyen tartani...-mondtam kedvesen, mire csak halkan felnevetett.-Niall, nézz rám. Ha a padlót nézed megint kizökkensz.-szóltam rá. Bólintott egyet, vett egy nagy levegőt, majd tekintetét összekapcsolta az enyémmel, és engedte, hogy vezessem. Végig a szemembe nézett, így egyszer sem rontott.
-Na látod, hogy megy ez!-engedtem el a kezét, amikor már úgy éreztem biztos a dolgában, nem kell tanítgatni.
-Köszönöm. Akkor most jöhet valami gyorsabb? Esetleg a múltkori?-kérdezte miután nagyot kortyolt az ásványvízből.
-Levehetem ezt a borzalmat?-mutattam a cipőmre.
-Le. De akkor megtanítod azt a táncot, amit már mutattál!-bökött felém a mutatóujjával.
-Adta Isten!-ültem le a padlóra, majd lerángattam magamról. Lábaimnak felüdülés volt megszabadulni a kényelmetlen darabtól. Mezítláb szökkentem oda a magnóhoz, elindítottam rajta a kedvenc zenémet. Visszapattantam a tükör elé, visszaszámoltam, és elkezdtem táncolni. Legnagyobb meglepődésemre Niall tudta a mozdulatokat, amiket már megmutattam neki. Elismerően néztem rá, majd újra elkezdtem. Egyre jobban belejöttünk a táncba, Niall elég gyorsan tanul, ha akar. Közben folyamatosan nevettünk, mert például amikor nem figyeltem egy pillanatra, akkor Niall vicces fejeket vágott, vagy amikor elrontotta a koreográfiát, nem hagyta abba, hanem rögtönzött. Kezeivel csápolt, körbe-körbe forgott, rázta a fenekét, kevert a csípőjével, rángatta a vállát. A koreográfusok rémálma az a különszám, amit ő előadott akkor. Egyszer meg csak úgy elkezdte táncolni a macarenát, amibe én is beszálltam. Már folyt a könnyem a röhögéstől, kezemet az oldalamra nyomtam, ami már iszonyatosan szúródott.
-Hu, szerintem tartsunk egy kis szünetet.-mondtam szaggatottan, majd lerogytam a parkettára. A levegő párás volt körülöttünk, mind a ketten leizzadtunk, arcunk szinte égett, olyan vörös volt. Hátamra feküdtem, kezemmel odébb túrtam egy vizes tincsemet, próbáltam szabályozni a légzésem. Niallre néztem, aki háttal állt nekem, és egyszer csak lehúzta magáról a felsőjét. Nyelnem kellett egy nagyot, ahogyan megláttam kirajzolódni az izmokat a hátán, és széles vállait. A látványt csak fokozta a fekete Calvin Kleines boxeralsója, aminek széle kilátszódott a nadrág felett. Hevesen dobogó szívvel feküdtem vissza a földre, próbáltam kontrollálni a bennem felébredt érzéseket. Hirtelen Niall terült el mellettem, ő is szaporábban vette a levegőt. Keze hozzáért az enyémhez, azonnal megéreztem forró bőrét. Ujjai az enyéim mellett táncoltak, éreztem, ahogyan meg akarja fogni a kezem, de aztán mégsem teszi. Gondolkodás nélkül nyúltam keze után, és összefontam ujjainkat. Tudom, hogy ezt nem lenne szabad. De muszáj...egyszerűen szükségem van rá. Ez még nem olyan nagy bűn. Oldalra fordítottam a fejem, és egy tündöklő szempárral találkoztam össze. Hosszan néztük egymást, mosolyogva, fáradtan.
-Játsszunk kérdezz-feleleket.-mondta hirtelen.
-Okés, játsszunk.-válaszoltam.-Kérdezz te először!-néztem újra felé. Tekintetét a plafonra emelte, homlokán verejtékcseppek csillogtak, mellkasa le-fel emelkedett.
-Van olyan dolog az életedben, amit megbántál?-kérdezte a szemembe nézve. Szemeim lecsukódtak, fejem automatikusan elfordult, egyből előtörtek a régi emlékek, amikre nem szívesen gondolok vissza. Sóhajtottam egyet, majd nehezen, de válaszoltam.
-Egy éve volt... Nem vagyok büszke arra az időre... Rossz társaságba keveredtem, minden nap buliztam, cigiztem, és ittam.... Sodródtam az árral, amit én nem vettem észre, a családommal rosszul bántam, elhanyagoltam a barátaim... Egy falat építettem magam köré, nem hallgattam meg szeretteim tanácsait, akik folyton azt mondták, hogy szálljak ki ebből amíg nem késő. De nem hallgattam rájuk, csak az érdekelt, hogy jól érezzem magam, az újdonsült barátaimmal mindig jó kedvem volt, belevittek balhékba, amik akkor jó bulinak tűntek, nem is számoltam a lehetséges következményekkel. Egyszer végül addig fajult ez az egész, hogy a rendőrségen kötöttünk ki...részegen majdnem felgyújtottunk egy házat. Csakis Davidnek köszönhetem, hogy most itt vagyok, és nem a börtönben. Nem én okoztam a tüzet, mégis a srácok rám fogták... David viszont nem volt részeg, így ő elmondta az igazságot a rendőröknek, így megúsztam...-egy könnycsepp szökött a szemebe, ahogyan visszaemlékeztem, amint ott ülök a kihalt folyosón, és várom anyát, hogy jöjjön értem.-Mindenkit eltaszítottam magamtól...utána levő este volt a koncert...akkor halt meg anya.-itt elcsuklott a hangom.-Élete utolsó napjaiban úgy viselkedtem vele, ahogyan sosem érdemelte. Soha nem bocsájtom meg magamnak..-fejeztem be, majd felültem, fejemet a térdemre hajtottam, és úgy sírtam. Ölelő kezeket éreztem meg magam körül, egy meleg testet a hátamnak nyomódni. Könnyes szemmel néztem rá, aki mögöttem ült, és aggódva nézett. Letöröltem a könnyeimet, és egy mosolyt erőltettem magamra.
-Ne haragudj, Lizzie, én erről nem tudtam...-kért bocsánatot a fejét rázva.
-Semmi baj, tényleg nem tudhattad..de most már tudod. Ezért akadtam ki annyira azután a buli után. Féltem, hogy részegen megint elkövettem valamit, amire nem is emlékszek-vallottam be neki.-De ne is beszéljünk többet erről. Most én kérdezek.-húztam ki magam, majd szembefordultam vele. Szóval..van olyan álmod, amibe ha belegebedsz is, de valóra váltod?-kérdeztem. Szavaim hallatán elmosolyodott, majd egy kis idő után rám nézett.
-De még mennyire, hogy van...-válaszolt nevetve.-és őszintén remélem, hogy sikerül valóra váltanom...