(27. bejegyzés) Ez az én saját harcom, melyben önmagamat kell legyőznöm.

*Niall szemszöge*
Lizzie szavai villámcsapásként sújtottak le rám. Én tényleg, azt hittem, hogy többet érez irántam, mert akármit is mondott, tettei ellene beszélte. Akkor miért engedte, hogy megcsókoljam a barlangban, ha csak barátként tekint rám? Látom rajta, hogy igenis élvezi ha megölelem, nem vagyok vak, azt is észreveszem, hogy akármikor hozzáérek, beleremeg érintésembe. Felforrósodik a bőre, szemeit lehunyja, boldogsággal tölt el, hogy ilyen hatással vagyok rá. És a tánctermi csók...na igen. Arra mindig emlékezni fogok. A magabiztossága, ahogy hirtelen felindulásból, gondolkodás nélkül a falnak nyomott, és epekedve várta, hogy megcsókoljam. Talán az lett volna a legjobb, ha nem engedek a csábításnak, de annyira megőrjített, hogy muszáj voltam eleget tenni kérésének, muszáj volt megcsókolnom. Amikor hozzám ér, az egész testem bizseregni kezd gyengéd tapintása alatt, finom vanília illata megbabonáz, hosszú, dús haja fátyolként omlik vállaira, és a szeme...a szeme, ami igazán ellenállhatatlanná teszi őt, elragadó mosolya mellett. Ezeken kívül intelligens, jó a humora, okos és optimista. Akár a Nap, úgy ragyogja be az ember életét. Hozzá hasonlóval még sosem találkoztam. A jelenlétében minden olyan egyszerűnek, és gondtalannak tűnik. Szabadnak érzem magam, amikor vele vagyok. Minden apró kis dolga egyedivé teszi őt, a furcsa szokásai, és az, hogy nem tudja magáról milyen csodálatos is ő valójában. Ez az, ami őt gyönyörűvé teszi. Sok mindent tudok már róla, de fogadni mernék, hogy akad még olyan, amit nem mondott el nekem. A tánc iránti szenvedélyéről sem tudnék, ha nem láttam volna meg. És az a fantasztikus mozgás! Olyan könnyedén, szívből táncol gátlások nélkül. Annyi meglepetést okozott már nekem, titokzatossága az, ami még jobban vonz engem. Nem tudhatom, mikor mond igazat, vagy mikor hallgat el valamit. Vajon hányszor húzhatott már a csőbe? Bele se merek gondolni. Igaz, egyszer én sem voltam vele őszinte, de jobb így neki, hogy nem tudja az igazságot. Azon a bulin esett nekem másodjára, ám sokkal erőszakosabban, mint a táncteremben. Ahogy széttépte rajtam az ingemet, és összekarmolta a mellkasom, miközben telhetetlenül falta ajkaimat...a hideg kiráz, ha visszagondolok mi lett volna, ha én is totál részeg vagyok,és nem állítom le. Kihasználhattam volna az alkalmat, hisz olyan régóta vágytam már erre, de nem...csak az alkohol irányította, nem önszántából cselekedett. Nem tehettem meg vele...annál ő sokkal többet jelent nekem. Bár azért azt megjegyzem, hogy nagyon szexi az erőszakos énje. Mindenesetre úgy néz ki, ki kell várnom az alkalmat, amikor józanul, tiszta fejjel akar majd engem...ha egyáltalán lesz ilyen. Ha két hét alatt nem tudtam meggyőzni, miért az utolsó napokban sikerülne? Talán őszinte volt, és csak a barátom akar lenni...talán csak velem pótolta azt az űrt, amit David hagyott maga...talán csak arra vágyott, hogy valaki törődjön vele.
Amikor azt kellett hazudnom, hogy én sem akarok semmi többet, a Föld legnyomorultabb emberének éreztem magam, ám a helyzet ezt mondatta velem. Az lenne a legjobb, ha távol maradnék tőle...ami egyenesen lehetetlen. Ha vele vagyok, nem bírom ki, hogy ne öleljem át, ne érjek hozzá, ne árasszam el csókok hadával...ha vele vagyok, akkor érzem igazán, hogy élek. De meg kell tennem...miatta. Ez az én saját harcom, melyben önmagamat kell legyőznöm...és a bennem tomboló érzéseket. Ha ő ezt akarja, hát legyen. Inkább visszafogom magam, minthogy elveszítsem.
****
Már csak azt vártam, hogy vége legyen ennek a napnak, és Niallel lehessek. Egész éjszaka azon agyaltam, hogy mi a francot kellene csinálnom?! Szavai visszhangoztak a fejemben, reakciója az emlékezetembe vésődött. Magam sem vagyok tisztában az érzéseimmel. Sajnos túlságosan is vágyom rá, képtelen vagyok teljesen eltaszítani. Annyira nehéz azt játszani, hogy nem akarok többet, miközben képes volnék meghalni egyetlen érintéséért. De miatta muszáj lesz, hogy erős legyek. Nem akarom összetörni a szívét, meg ha ő nem akar többet, felesleges törnöm magam. Az egész délelőtti programot végig unatkoztam, oda sem figyeltem, csak az járt az eszemben, hogy mikor lesz már este? Bemutatót tartottunk a tegnap meglátogatott helyekről, Bratt kíváncsian méregetett minket, amikor bejelentettük, hogy mi az erdőben voltunk. Meséltünk az ottani élővilágról, a növényekről, belecsempésztünk egy kis környezetvédelmet is, és Brattnek szó szerint leesett az álla. Megdicsért minket, amiért ilyen ötletesek vagyunk, és büszke volt ránk, hogy ez eszünkbe jutott. Halkan megjegyezte, hogy tőlünk nem ezt várta, valami sokkal rosszabbra számított, de megleptük, ezért kellemeset csalódott bennünk. Rickievel tudtuk, hogy ez nem a mi érdemünk, hanem a srácoké. Álmosan ültem végig a bemutatókat, kultúráltan unatkoztam. Nagy nehezen, de vége lett a délelőtti programnak, mindenki elmehetett enni. Már azt hittem kilyukad a gyomrom, olyan éhes voltam. Megrohamoztuk az étkezőt, mindenki rendelt valamit, majd elfogyasztotta. Éppen a sült krumplit tömtem magamba, amikor megjelent Bratt, arcán fájdalmas kifejezéssel. Mindannyian ijedten néztünk rá, azt hittük komoly baj van.
-Srácok, az a helyzet, hogy a ma délutáni programot le kell mondanunk. Annyira restellem, amiért úgy el voltam foglalva. Az a helyzet, hogy elfelejtettem előre megrendelni a jegyeket, és már nem lehet kapni az előadásra, mind elfogyott. Kérlek, ne haragudjatok rám. Persze mindenki azt csinál helyette délután amit akar, én nem helyrehozom a hibám, és megpróbálok csütörtökre jegyeket szerezni. Így megfelel?-kérdezte félve, mire elmosolyodtunk megbocsátóan.
-Ne aggódj, senki sem haragszik. Legalább lesz egy szabad délutánunk.-nevette el magát Dan, majd összepacsizott a többiekkel. Mi is bólintottunk.
-Semmi baj, Bratt. Intézd el, amit el kell intézned, mi megleszünk.-válaszoltam őszintén, és láttam rajta, hogy egy nagy kő esik le a szívéről.
-Mindig is tudtam, hogy ti vagytok a legjobbak.-kacsintott ránk.-Viszont, ha most nem haragszotok, el is kezdem az adminisztrációt, meg a szervezést. Ha valakinek kellek, a szobámban leszek. Vigyázzatok magatokra, és időben visszajönni! Egyénként jó étvágyat.-sorolta el a szokásos mondókáját, majd sarkon fordult és elindult fel. Elpusztítottam az ebédem, majd jóllakottan felcsörtettem a szobámba, és levágtam magam a kanapéra. Rickie jött utánam, a telefonját nyomkodva. Lábamat feltettem a támlára, kezeimet a fejem alá csúsztattam, és megkezdtem az ebéd utáni pihenést. Estéig még bőven van időm, valószínűleg aludni fogok. Barátnőm toporgását hallottam magam körül, érdeklődve figyeltem, mit csinál.
-Lizzie, neked megvan már a ruhád a jótékonysági bálra?-kérdezte hirtelen.
-Honnan lenne? Még sehol sem voltam, egyáltalán még az sem biztos, hogy van kedvem menni a bálra.-válaszoltam hetykén.
-Rossz válasz. Ez esetben holnap délelőtt eljössz velem, és együtt keresünk ruhát, meg cipőt, meg kiegészítőket. És nem, ez nem kérdés volt.-reagált le, amikor elutasítóan elkezdtem rázni a fejem.
-Rickie, el tudsz engem képzelni estélyiben, magassarkúban apró kis szütyővel a kezemben?-mutattam végig magamon, a szakadt rövidnadrágomon, az elnyűtt tornacipőmön, és a laza felsőmön. Barátnőm oldalra hajtotta a fejét, majd elmosolyodott, és odajött hozzám. Végigsimított a hajamon, majd kedves arccal válaszolt:
-Téged bármiben el tudlak képzelni. Tudom, ez a te stílusod, nem a ruhák, de erre a bálra nem jöhetsz lezser cuccokban, bármennyire is jól állnak neked. Muszáj lesz egyszer felvenned egy elegánsabb ruhát, és a gyűlölt magassarkút is. Hidd el, nem olyan borzalmasak. Meg szerintem nem csak nekem tetszene a kinézeted.-mosolygott sokat sejtetően. Megforgattam a szemem, majd felültem a kanapén.
-Tehát...nem vállalok felelősséget a ruha épségéért, sem a sajátomért, mert biztosra veszem, hogy kitöröm a bokám abban az istenverte magassarkúban, és még életemben nem viseltem elegáns göncöket, de legyen...elmegyek szerdán ruhát nézni...és magassarkút is.-mondtam ki egy szuszra, Rickie már ugrott volna a nyakamba, de még egy utolsó szóra felemeltem az ujjam.-De a nyaklánc, és a karkötőm az marad, és nem fogok úgy kinézni, mint egy barbie-baba. Semmi csilli-villi, semmi túldíszítettség, csak egy egyszerű estélyi. A cipő sarka meg elfogadható méretű legyen.-soroltam a feltételeimet, amiken Rickie jókat nevetett.
-Minden úgy lesz, ahogyan te szeretnéd.-ölelt meg mosolyogva.-Viszont ne haragudj, de nekem mennem kell.-pattant fel mellőlem.
-Ne már, itt hagysz egész délutánra? Hova mész? Muszáj menned?-kérdezősködtem.
-Liammel megyünk moziba, meg vásárolni. Segítek neki öltönyt keresni szerdára, mert egyedül képtelen találni.-mondta Rickie fejét csóválva.
-Akkor jók legyetek, üdvözlöm Liamet!-kiáltottam utána, majd intett, és becsapta maga után az ajtót.
Nyögve dőltem vissza a kanapéra, és a plafont bámultam. Mit fogok én itt csinálni egész délután? Egy lehetőségem maradt, fetrengeni. Kínlódva helyezkedtem el, magamra húztam egy plédet, és lehunytam a szemem. Már majdnem sikerült elaludnom, amikor megcsörrent a telefonom. Idegesen nyúltam érte, egy számomra ismeretlen számot mutatott a kijelző.
-Igen?-szóltam bele rekedt hangon.
-Szép jó reggelt, hercegnő.-hallottam az ismerős hangot a vonal másik végéről, amire egyből felugrottam.-Nem gondolod, hogy kicsit késő van már az alváshoz?-kérdezte játékosan.
-A hercegnő már túl van egy délelőttnyi szenvedésen, és egy nagy adag ebéden, ezért úgy döntött, kipiheni a mai nap fáradalmait, mielőtt kiszökik éjnek idején.-válaszoltam nevetve, miközben az ablakhoz sétáltam, és felültem a párkányra.
-Nem lesz délutáni programotok?-váltott vissza rendes beszélgetésre.
-Nem, Bratt elfelejtett jegyet rendelni, szóval szabad vagyok egész délután.-válaszoltam unottan.
-Akkor találkozzunk hamarabb.-mondta.
-Biztos jó ötlet ez? Mi van ha észrevesznek?-aggódva haraptam bele az egyik ujjamba.
-És mi van, ha nem érdekel?-kérdezte.
-És mi van, ha mégis van délutánra programom?-füllentettem egy kicsit.
-És mi van, ha azt mondom fordulj meg?-kérdezte egyszerűen, mire nagyot nyeltem. Óvatosan hátranéztem, a szívem egyből bedobbant, amikor megláttam ott állni a járdán, napszemüvegben, fehér pólóban, és egy sima farmerben, kezében egy szatyrot tartva, és nekem integet.
-Akkor az van, hogy lemegyek.-mondtam elpirulva. Látva mosolyomat, letette a telefonját, és kezével intett, hogy menjek. Ujjaimmal mutattam, hogy öt perc, és lent vagyok, mire felmutatta a hüvelykujját, és az órájára bökött, hogy siessek. Válaszul egy puszit dobtam neki, majd a szekrényemhez rohantam, és felvettem egy piros pólót, egy fekete rövidnadrágot, a fekete tornacipőmet, és az oldaltáskámat. Gyorsan fogat mostam, kifésültem a hajam, felkötöttem a fejem búbjára, megtöröltem a szemüvegem, feltettem egy kis púdert meg szájfényt, és leszáguldottam a lépcsőn. A szőkeség amikor meglátott, egy édes mosollyal az arcán indult el felém, majd megölelt, és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Niall, biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? Bárki megláthat.-mondtam görcsösen, mire csak átfogta a vállam, feltolta a napszemüvegét, és az eget kémlelte.
-Igazán nem érdekelnek mások. Nyugi, nem az utcán leszünk. Tudod, táncórát beszéltünk meg.-súgta a fülembe.
-Oda nem este megyünk csak?-értetlenkedtem.
-Hát ha már így alakult mehetünk hamarabb is, nem?-kérdezte.
-Végül is. Igazad van, jó lesz, legalább több idő marad a táncra, mert már előre tudom, hogy a felét el fogod hülyéskedni, a másik felében meg nyűglődni fogsz, hogy nem tudod megcsinálni.-borzoltam össze a haját, mire haragosan rám nézett, ám szája szélén ott ült jellegzetes mosolya.
-Nincs igazad, én igenis mindent megteszek azért, hogy jól táncoljak, meg azt hallottam, hogy a tánctól izmosodni lehet, ha valami rendszeresen mozog.-osztotta meg velem ezt a csodálatos felfedezést.
-Na ne mondd. Hát, akkor azt hiszem örök életedre punnyadt leszel, mert te sosem fogsz rendszeresen táncolni.-ráztam meg a fejem, majd ujjammal nyomkodni kezdtem a karját, amit meg kell hagyni, koránt sem volt puha, sokkal inkább izmos. Nem válaszolt, csak egyszerűen lehajolt, és a karjaiba kapott, majd a vállára dobott, úgy vitt végig az utcán. Lábammal rugdostam, kapálóztam, de nem tett le.
-Szóval, még mindig punnyadtnak gondolsz?-kérdezte, miután már egy jó ideje cipelt.
-Neeeem, csak tegyél már le! Légy szíves!-könyörögtem neki, mert már kicsit kínos volt, ahogyan megbámultak az utcán. Megkegyelmezett, és végül újra éreztem a szilárd talajt a lábam alatt. A hajam összekócolódott, a fejem vörös volt az erőlködéstől, a pólóm is félrecsúszott rajtam a sok mozgolódástól. Szórakozottan nézte, ahogy igazgatom magam dühös fejjel, majd mikor újra hozzám akart érni, elhúzódtam, és elindultam tovább, kihúzva a hátamat, kecsesen. Nem hallottam, hogy követett volna, ezért hátrafordultam. Ott állt a hirdetőtáblának támaszkodva, még mindig engem vizslatva.
-Mi van?Nem jössz?-böktem oda flegmán, mire csak felröhögött.
-Hát azt nem tudom, hogy te hova mész, én személy szerint a táncterembe indulok, ami erre van.-mutatott jobbra, fejét lehajtva. Zavartan néztem körbe, majd sértődötten dobogtam vissza hozzá, már alig bírta visszatartani a röhögést, kezét a szája elé tette. Hümmögtem egyet, majd hajamat felé csapva megindultam a jó irányba. Egy halk nevetést hallottam magam mögül, aztán hirtelen egy kezet éreztem meg a derekamon.
-Imádom, amikor durcás vagy.-suttogta a fülembe, hangjára megremegett a testem, érintésére egy hosszút pislogtam, és muszáj volt vennem egy mély levegőt. Hirtelen megszólalt bennem a vészjelző, már megint túl közel voltunk egymáshoz. Kezét levettem a derekamról, majd lábujjhegyre álltam, és a füléhez hajoltam.
-Akkor élvezd is ki rendesen.-mondtam, majd mögé sétáltam, kezemet a vállára tettem, és egy határozott ugrással a hátán termettem. Reakciója gyors volt, egyből elkapta a combom, kezeit összekulcsolta maga előtt, kicsit fentebb dobott, és ment tovább. Így talán elviselhetőbb volt a közelsége, mintha ő ölelne át. Nem nyöszörgött, nem is jajgatott, csak vitt a hátán, mintha nem is lenne súlyom.
-Amúgy messze vagyunk még?-kérdeztem, mert már aggódtam, hogy sérvet kap, olyan hosszú ideje voltam a hátán.
-Nem foglak letenni. És nem, nem vagyunk messze.-válaszolt nevetve.
-Nem vagyok nehéz?-érdeklődtem.
-Könnyű vagy, akár egy üres nejlonzacskó.-mondta költőien.
-Bolond vagy.-fújtam bele nyakába nevetve.-Tényleg, ha már zacskóról van szó, mi van abban a szatyorban ami a karodon van?-kíváncsiskodtam.
-Aki kíváncsi, hamar megöregszik.-mondta komoly arccal.
-Na jó, elég volt már mára a bölcsességekből. Mondd már el mi van benne!-türelmetlenül pattogni kezdtem a hátán, így kizökkentve őt a sétából, dőlöngélni kezdett, majd belecsípett a lábamba, hogy lenyugodjak.
-Majd megtudod, ha odaértünk a terembe.-válaszolta oldalra fordított fejjel, egy édes mosoly kíséretében.-Addig is türelem, mert ha még egyszer pattogni kezdesz, beledoblak az első bokorba, nem viccelek.-fenyegetőzött. Továbbra is a szatyrot vizslattam, próbáltam leugrani a hátáról, mindennel idegesítettem, harapdáltam, fújkáltam, de nem tett le. Kénytelen voltam várni az út végéig, pedig már fúrta az oldalamat a kíváncsiság, fogalmam sincs, mi lehet benne...