(25. bejegyzés) Te vagy a gyengém...

Reszketve bújtam oda hozzá, a szívem minden egyes durranásnál kihagyott egy ütemet, szinte már úgy éreztem, hogy mindjárt a hátamba fúródik a fegyver, és engem fog eltalálni. Egyre több és több lövés dördült el, fokozatosan nőtt az ereje, már alig kaptam levegőt, annyira ziháltam, nyeltem a könnyeimet, melyek folyamként szántották végig arcomat, egész testem remegett, már fulladoztam a köhögéstől. Iszonyatosan féltem. Az egyetlen biztos pont ebben a rémálomban az, hogy itt van mellettem, és már azt se tudja, hogy szorítson magához, hogy nyugtasson meg. Kezeimmel a pólóját szaggattam, testemet teljesen az övének nyomtam, könnyeim sokaságától már nedves volt a bőre. Védelmezően átkarolt, folyamatosan csókolta az arcomat, és ringatott, mint egy csecsemőt. Csitítgatott, simogatta a hátam, lehunyt szemmel a homlokát az enyémhez nyomta, úgy suttogott:
-Kérlek, Lizzie, nyugodj le...kérlek. Ne csináld ezt velem, ne sírj.-könyörgött.-Nem lesz semmi baj, itt vagyok, megvédelek. Biztonságban vagy.-vont még közelebb magához,így elvesztem karjaiban. Hirtelen lábdobogást hallottunk, falevelek ropogását, gallyak reccsenését. Átfutott rajtam egy érzés, remény vesztve dőltem neki Niall mellkasának, és felkészültem a legrosszabbra. Megszorítottam a kezét, és vártam, mi fog történni. Egyszerre két ismerős alak huppant le mellénk, csapzottan, rémülten, egymás kezét szorongatva. Rögtön Rickie nyakába ugrottan, annyira féltem, hogy valami bajuk esett. Barátnőm ajkai remegtek, szemében mérhetetlen nagy ijedtség látszódott. Liamre néztem, aki Niallel szemben guggolt, valamit beszélgettek. Rickie visszapattant Liamhez, és a karjaiba borult. Niall felém fordult, odacsúszott hozzám, és szorosan megölelt.
-Maradjatok itt.-súgta a fülembe, majd állt volna fel, de megragadtam a karját, és visszarántottam.
-Eszedbe ne jusson kimenni innen.-parancsoltam rá, ám hangom inkább volt könyörgő, mint határozott. Kezei közé vette az arcom, gyengéden simított végig rajta, és egy puszit adott a homlokomra.
-Ne aggódj, nem lesz semmi baj. De nektek muszáj itt maradnotok, jó?-kérte remegő hangon. Aggódva fogtam meg a kezét, majd egy csókot adtam rá.
-Óvatosak legyetek...és siessetek vissza.-mondtam elhaló hangon, mire bólintott, majd Liammel együtt felálltak, és kiszaladtak a barlangból. Rickievel riadtan bújtunk össze, szemünket leszorítottuk, fülünket befogtunk, és vártunk... Egyszer csak elhalt a puska hangja, nem hallottuk többet. Az erdő újra csendbe burkolózott, csak a patak csobogása és a szél fúvása visszhangzott. Kinyitottuk szemünket, a szorítástól elzsibbadt ujjainkat elvettük a fülünk elől, elgémberedett végtagjainkat kinyújtóztattuk. Négykézláb elmásztam a barlang bejáratához, térdemet horzsolta a sok kőtörmelék, melyek a barlang feletti sziklákból váltak le, majd óvatosan kidugtam a fejem, és szétnéztem. Sehol egy árva lélek, csak a madarak repkedtek egyik ágról a másikra, és a fák hajlongtak a szél fújásától. Teljesen nyugodt volt minden. Feltápászkodtam, és lassan lépkedtem ki a a rejtekhelyről. Elővigyázatosan sétáltam előre, olykor egy-egy fa mögé is bebújtam, tekintetemmel szüntelenül a szőkeséget kerestem. Nem mertem kiabálni a nevét, mert már így is megszegtem az ígértem, hisz nem maradtam odabent. Oladról hirtelen motoszkálást hallottam, ijedtemben összegörnyedtem, és már futásnak eredtem volna, amikor megláttam alakját közeledni felém, Liamet pedig mögötte. Megkönnyebbülve szaladtam elé, majd erőteljesen a nyakába ugrottam, és magamhoz szorítottam.
-Nem azt mondtam, hogy maradj bent?-förmedt rám.
-Féltettelek.-válaszoltam.
-De akkor is azt mondtam, hogy ne gyere ki, bajod eshetett volna.-emelte fel a hangját ingerülten.
-Neked is.-mondtam nyugtalan arckifejezéssel.
-Tudok magamra vigyázni.-válaszolt határozottan.
-Azt látom.-emeltem fel a karját, amin egy óriási csikarás éktelenkedett.-Niall, mi történt? Ki lövöldözött?-kérdeztem kétségbeesetten. Vett egy mély levegőt, majd magához vont, és átölelt.
-A helyi vadász volt, és nem minket akart lelőni. Egy szarvast látott befutni az erdőbe, azt üldözte. Ezért is lepődött meg, amikor Liammel elé álltunk, feltartott kezekkel. Elmagyaráztuk neki, hogy túrázók vagyunk,és nagyon megijedtünk a lövések hallatán. Sűrűn elnézést kért, majd eltette a fegyverét, és elment. Ennyi történt. Nem mi kellettünk neki.-emelte fel az állam, így a szemébe néztem. Elmondhatatlanul nagy kő esett le a szívemről, elszállt minden félelmen, boldogan szorongattam meg az én kis hősömet. Örültem neki, hogy nem kell mitől tartanunk, nyugodtan folytathatjuk tovább az erdei sétánkat. Liam és Rickie jelentek meg kéz a kézben, mosolyogva intettek, hogy mehetünk tovább. Felszabadultan indultunk el, amikor éreztem valami hideget rácseppenni az arcomra. Felnéztem, és láttam, hogy csúnya felhők gyűltek össze az égen. Pillanatokon belül zuhogni kezdett az eső, még így a fák takarásában is csurom vizesek lettünk volna, ha továbbmegyünk. Egymásra néztünk, majd visszarohantunk az előző búvóhelyünkre, hogy ott megvárjuk, míg eláll a zivatar. A ruhám kicsit vizes lett, és fáztam is, egészen addig, amíg Niall át nem karolt, ás rakta rám a pulcsiját. Édes mosollyal az arcán hámozta le magáról a felsőjét, néhány vizes tincs a homlokára tapadt, szemei pedig ragyogtak. Felcipzároztam magamon a jó pár számmal nagyobb pulcsit, majd hozzábújtam meleg testéhez. Tekintetem Rickiere és Liamre emeltem, akik a barlang másik végében bújtak össze szerelmesen. Odakint az esőcseppek vadul kopogtak a fák levelein, idebent Niall szívének a dobogása volt az egyetlen dolog, amire a figyelmem irányult. Mellkasa minden egyes levegővételnél megemelkedett, hátát nekitámasztotta a falnak, fejét az én fejemre hajtotta, ami az ő felsőtestén pihent. Ujjaink összefonódtak, másik kezével a derekamat cirógatta, apró köröcskéket rajzolva a bőrömbe. Teljesen megnyugodtam, minden olyan tökéletes volt. Elmúlt a veszély, mindenki biztonságban van, az eső ugyan esik, de mégis olyan romantikus ez a helyzet. Szemhéjaim elnehezedtek, egyre kevesebbet pislogtam, míg végül álomba merültem...Valami irritálta az orrom, idegesen csaptam oda. Egy kis idő múlva újra éreztem, hogy valami csikiz. Ingerülten sepertem végi az arcomon. Mikor megint éreztem, hogy valami végigszánt az orrom előtt, kinyitottam a szemem, és Niallel találtam magam szemben, aki csintalanul vigyorgott, kezében pedig egy madártollat tartott, azzal piszkált engem. Körbenéztem, Liam és Rickie sehol.
-Jó reggelt, Csipkerózsika, csakhogy felébredtél 100 éves álmodból.-vágódott le mellém, majd puszilt volna meg, de én durcásan elfordítottam a fejem,amit egy halk nevetéssel nyugtázott.
-Ahan, szóval így állunk.-bólogatott, majd hirtelen felém magasodott, és a földre terített, kezeimet a földre szorította, úgy próbált puszit adni. Vadul rángattam a fejem, kitértem szája elől, ám nem sokáig bírtam tiltakozni, hiszen sokkal erősebb volt nálam. Feltoltam a mellkasomat, fejemet odébb húztam, így csókja arcom helyett a nyakamra ért. Ajka csikizni kezdtek, kacagva húztam fel a vállaim, de már késő volt, rájött, hol a gyenge pontom. Szórakozottan cirógatta a nyakam, puha ajkai végigszántottak rajta, én meg már alig bírtam. Amikor már azt hitte, teljesen megsemmisültem, erőt vettem magamon, és beleharaptam a vállába. Harapásom meglepte, egy aprót nyögött, majd a szemembe nézett. Kihasználtam a pillanatot, gyorsan átfordítottam a hátára, így most én szorítottam őt a földhöz. Hajam előrelógott, a vége Niall mellkasán terült szét, ahogyan lehajoltam hozzá, és a fülébe suttogtam:
-Szóval, neked mi a gyengéd?-kérdeztem pimaszul, miközben a hasán ültem, körmeimet pedig a kezébe fúrtam, így nem tudott mozdulni. Megéreztem forró leheletét a nyakamon, egyik kezét kiszabadította karmaim körül, és végighúzta a karomon, egészen a kulcscsontomig. Hajamat a fülem mögé tette, ujjaival végigsimított állam vonalán, majd az ajkaimon. Szemeim önkénytelenül lecsukódtak, testem elgyengült, egyszerre járt át a hideg és a meleg. Niall kihasználva a pillanatot, ismét átfordított, így megint én feküdtem a földön. Szúrósan néztem rá, egészen addig, amíg oda nem hajolt az arcomhoz, és nem éreztem meg kellemes illatát.
-Te vagy a gyengém...-suttogta alig hallhatóan. Szavaira kinyitottam a szemem, szaggatottan vettem a levegőt, amint szemébe néztem, és láttam benne a vágy apró szikráit fellobbanni. Arca egyre közelebb volt az enyémhez, egy halk sóhaj hagyta el a számat, amikor megéreztem puha száját az enyémen. Felforrósodott a bőröm, ajkaim bizseregni kezdtek, ahogyan visszacsókoltam. Hirtelen lépéseket hallottunk, és egy halk nevetést.
-Na jó, ezt most már én nem bírom. Tényleg, akárhol vagyunk, akárhova megyünk, a vége mindig ugyan az.-vigyorgott Liam, miközben keresztbe fonta  a karjait, és minket bámult.-Niall, az Isten szerelmére, összenyomod.-mutatott rám, mert szaggatottan lélegeztem, ám az korántsem Niall súlya miatt volt.
-Mindjárt megyünk.-intette le Niall Liamet, aki csak megfordult és mosolyogva kiment a barlangból. Niall lemászott rólam, segített felülni. Beletúrtam összeállt hajamba, megdörzsöltem a szemeimet, és Niallre néztem, aki előttem ült engem vizslatva, apró mosollyal a szája szélén. Vettem egy mély levegőt, majd odacsúsztam elé, és kezemet az arcára tettem. Belefúrta arcát a tenyerembe, majd végigsimított a kezemen. Térdre álltam, majd felé hajoltam, és egy halvány csókot leheltem az orcájára. Másik kezével elkapta a hátam, és erőteljesen magához vont, így az ölébe estem. Bőre tűzforró volt, ajkai remegtek. Beletúrtam a hajába, homlokomat az övének támasztottam.
-Menjünk, Niall, már várnak ránk.-súgtam a fülébe, ám akkor se engedett szorításából.-Niall, kérlek.-kérleltem, bár az én szívem is egyre hevesebben kezdett dobogni, ahogy kezeit a csípőmre csúsztatta. Lélegzetvételei lassulni kezdtek, kezei szorítása gyengült, mellkasa elvált az enyémtől. Még egy utolsó csókot adott az arcomra, majd felállt, megfogta a kezem, és kivezetett az alkonyatba...