(23. bejegyzés) Te pont így vagy tökéletes...

Felszabadultan nevetve sétáltunk vissza a házba, fél karjával engem ölelt, másik kezét a zsebébe rejtette.  A  bejárati ajtó úgy volt nyitva, ahogy én hagytam, ahogy feltűntünk a küszöbön, a többiek egyből felénk néztek, és amint meglátták, hogy Niall magához von, és egy csókot ad a homlokomra, eltorzult arckifejezésük megenyhült, és szelíden mosolyogtak ránk. Zavartan sütöttem le a fejem, amint elindultunk feléjük a konyhába. Niall egy percre sem engedett el, szorosan tartott maga mellett. Megálltunk a pult előtt, és óvatosan felemeltem  a fejem. Fürkésző tekintetek hadával találkoztam össze, Louis épp egy ásványvizes üveget húzott meg, Eleanor mellette kedvesen mosolygott, Liam bátorítóan biccentett egy aprót, Rickie a tűzhely felett görnyedt, de hátrafordult, majd rám kacsintott. Végül Harryre néztem, aki felhúzta magát a földről, kezeit megtörölte a nadrágjába, megrázta göndör fürtjeit, majd rám emelte tündöklő zöld szemeit, melyek bánatosan ragyogtak. Bűntudatot véltem bennük felfedezni, és nyugtalanságot, ujjait összefonta, majd óvatosan tett felém egy lépést. Zavartan helyezte testsúlyát egyik lábáról a másikra, miközben közeledett hozzám.
-Lizzie…ne haragudj rám, én nem akartalak megbántani. Idióta voltam túl lőttem a célon, sajnálom…és bocsánat.- kért bocsánatot, hangja szinte könyörgő volt. Pislogtam egyet, Niallre néztem, aki Harry arcát fürkészte. Visszafordultam a fürtöshöz és lassan elmosolyodtam.
-Nem haragszom…tényleg. Csak rosszul esett, de megbocsájtok.-bólintottam.-Gyere ide!-ragadtam meg a karját, majd magamhoz öleltem. Niall engedett szorításából, hagyta, hogy most Harryt öleljem. Harry felkapott a földről, és úgy szorongatott meg. Hirtelen nevetés tört ki belőlem, ahogy éreztem erős karjai szorítását.
-Köszönöm.-tett le végül.-Ígérem, többet nem csinálok ilyen hülye viccet.-emelte esküre a ezét.
-Azt megköszönném…halljátok, nem vagytok ám semmik.-nevettem el magam, majd a többiekre néztem.-Hogy tudtátok ezt úgy megcsinálni, hogy még csak sejtésünk se legyen? És a ruhák a földön, meg a nadrágom a lámpán…ez kész.-forgolódtam.-Meg a csikarások Niall mellkasán...ti nem vagytok normálisak!-ráztam a fejem vihogva.
-Hát a ruhákat nem volt nehéz szétdobálni..viszont a karmolásokat nem mi csináltuk.-röhögte el magár Harry, majd a fejét csóválva rám nézett. Abban a pillanatban lefagytam, egy gombóc akadt a torkomon kijelentése hatására. Elkerekedett szemekkel fordultam Niall felé, aki csak felvont szemöldökkel állt. Senki nem szólt egy szót se, csak mind egymásra néztünk, és egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.
-Na jó, ez kész. Mostmár fogalmam sincs, tényleg, hogy mi történt...-emeltem fel a kezem.
-Ugyan már, biztos akkor kerültek rám, amikor csókolóztunk...-itt egy pillanatra megállt, majd nyelt egyet-ne gondold túl. Biztosra veszem, hogy nem történt semmi.-lépett elém Niall, majd megfogta a kezem, és magához húzott. Szemeim önkénytelenül lecsukódtak, amint megértem kellemes illatát, és gyengéd érintését a bőrömön.
-Rendben. Többet nem hozom ezt fel.-jelentettem ki.-Viszont van egy rossz hírem.-billentettem oldalra a fejem, mire mindenki ijedten nézett rám.-Ezt a sok szemetet fel kell takarítanunk, még mielőtt nekünk vissza kell mennünk...Jesszus, Rickie! Mennyi időnk van még?-kaptam hirtelen a fejemhez. Rickie a zsebében kotorászott, majd megnézte a telefonját.
-Attól függ. Ha nem zavar egy kis késés, akkor egy óra, ha zavar, akkor fél.-válaszolt barátnőm a kávéját szürcsölgetve.
-Sosem szerettem a pontosságot.-léptem oda vigyorogva Rickie mellé, hogy töltsek magamnak kávét. Mindenki megitta a reggeli koffeinadagját, talán többet is, mint kellett volna, aztán nekiláttunk a takarításnak. Felkeltettük Zaynéket is, akik eddig békében szunyókáltak az egyik szobában, és bevontuk őket is a munkába. Először azt a temérdek szemetet szedtük össze, amit tegnap szétdobáltunk, üres üvegek mindenfelé, vagy öt nagy szemeteszsákot vittek ki a srácok, ám még nem végeztünk. Kiszellőztettünk, feltöröltünk, felporszívóztunk, és a ház csak úgy csillogott-villogott. Éppen az előszobában tevékenykedtem, az egyik zsákot küszködtem ki az ajtón, amikor Niall megjelent, és kézségesen átvette tőlem. Segítségét egy mosolllyal köszöntem meg, majd visszamentem a többi szemétért. Egyszer csak megszólalt Zayn telefonja. Felvette, majd vadul bólogatni kezdett miközben beszélt. Letette a mobilt, majd felénk fordult.
-Niall nem tudod, van már mindenkinek párja a bálra ?-kiáltotta, mire én értetlenül néztem rá.
-Milyen bál?-fordultam oda Niallhez. Letette az éppen kezében tartott szatyrot, és a szemembe nézett.
-Ne haragudj, el is felejtettem mondani. Szerdán lesz egy jótékonysági est, amire mind meg vagyunk hívva. Az bál jó cél érdekében rendeződik meg, az ottani bevételt a beteg gyerekek javára fordítják. Sok sztár fog megjelenni, minden egyes belépő árával támogatva a gyermekkórházat. És mindegyikőjünknek egy kísérővel kel érkeznie.-világosított fel.
-Jól hangzik. De milyen kísérővel?-kérdeztem vissza.
-Igen...és, én rád gondoltam.-villantotta fel legszebb mosolyát, mire a szemöldököm az egekbe szaladt.
-Hogy mi? Én és a bál? Hírességek? Fotósok? Báli ruha? Na nem, nagyon nem!-tiltakoztam.
-Lizzie, ez most más. Itt most nem az a fontos, hogy ki kivel jelenik meg, hanem hogy ott vagy, és jelenléteddel segítesz a beteg gyerekeken. Lizzie, kérlek.-tartott magával szemben.
Hosszan elgondolkoztam szavaim. Mindig is sajnáltam azokat az ártatlan gyermekeket, akiknek nem adatott meg, hogy egészségben éljenek. Ha most elmennék, segíteni tudnék rajtuk. Félre kell most tennem az önérzetemet, és az ő érdekeiket kell szem előtt tartani.
-Rendben, elmegyek veled.-adtam be a derekam, mire arca kivirult, és boldogan szorított magához.
-Te vagy a legjobb!-súgta a fülembe.-Igen! Nekem van már párom!-mutogatott hevesen rám Niall.
-Okés, ezt örömmel hallom...akkor lemegyek a többiekhez, megkérdezem őket is.-vigyorodott el Zayn, majd lesietett a dühöngőbe ahol a többiek pakolásztak.
-De állj...-toltam el egy kicsit magamtól.-nekem nincs báli ruhám, és még magassarkú se sokszor volt rajtam, bukdácsolni fogok, a lábaim akkorák mint egy mamuté, és úgy fogok kinézni, mint egy kötözött sonka. Biztos, hogy így is szeretnéd, hogy én legyek a kísérőd?-mosolyodtam el.
-Te pont így vagy tökéletes... Mellesleg imádom a mamutlábaidat, szerintem irtó szexik.-csípett bele egy kicsit csupasz combomba, melynek hatására megugrottam.
-Szemtelen.-csaptam vállba. Közelebb húzódott hozzám, testét az enyémhez nyomta, így nekilökődtem az előszoba falának. Meleg leheletét éreztem végigfutni az arcomon, hosszú ujjai a derekamba fúródtak. Tekintetünk összeolvadt, karomat átfontam a nyaka körül, az arcunk alig pár centire volt egymástól.
-Őrjítő, amikor egy lányt a saját ruhámban látok...-futtatta végig kezeit a pulcsiján. Érintése nyomán bőröm felforrósodott, hiába alig volt rajtam ruha, mégis úgy éreztem, mindjárt elégek.
-Valóban?-súgtam neki, majd megragadtam a pólóját, és még közelebb rántottam magamhoz.
Egy halk nyögés szaladt ki a száján, mire én is felmordultam. Ajkai a nyakamat súrolták, fejemet hátrafeszítettem, és még jobban belemélyesztettem körmeimet a hátába. Puha szája már az arcomon járt, gyengéd csókokkal töltötte be annak minden apró szegletét. Hirtelen egy halk krákogást hallottunk tőlünk nem messze. Ijedten ugrottunk szét, amikor megláttuk Rickiet és Liamet előttünk, akik lehajtott fejjel álltak. Megigazítottam magamon a pulcsit, hátravetettem hajamat, és kicsusszantam Niall karjai közül.
-Nem akarunk zavarni, de Lizzie, nekünk mennünk kell.-emlékeztetett Rickie.
-Ó, tényleg, el is felejtettem...hát akkor-köszörültem meg a torkom.-majd még találkozunk.-néztem Nialre, akinek szemei vágyakozóan csillogtak.
-Igen, mindenképp. A szerda részleteit még megbeszéljük. Jó legyél.-hajolt oda, hogy egy puszit adjon az arcomra.
-Mehetünk.-szóltam Rickienek.
-Ne vigyünk el titeket?-kérezte Liam.
-Nem kell, édes, inkább gyalogolunk...vagyis inkább futunk.-kuncogott Rickie.-Szia! Majd hívj!-adott egy búcsúcsókot Liamnek, majd megragadta a kezem, és kirángatott a házból.
Szívem még mindig hevesen dobogott, ahogy az előbb történtekre gondolok...fogalmam sincs, mi lett volna, ha Rikcieék nem jelennek meg. Annyira különleges érzések járták át a testem, pusztán csak attól, hogy közel volt hozzám, és érintkeztünk. Megmosolyogtatott, ahogyan felidéztem magamban a tegnap estét is, igaz nem sokra emlékszem, de elsöprő csókjai az emlékezetembe vésődtek. Talán igaza volt...talán nem bántam volna, ha megtörténik...sőt, talán még élveztem is volna. Gondolataim közül Rickie zökkentett ki, ahogyan szaladni kezdett, így én is utána eredtem.
-Lizzie, gyere siessünk! Tíz percünk van!-üvöltött.
-Megyek már!-kiáltottam vissza. Szerencsésen odaértünk indulásra, igaz kicsit furcsállták, hogy honnan jövünk, és miért nincs rajtam rendes ruha, de nem kerítettek nagy feneket neki, Bratt utasított minket, hogy öltözzünk át, és időben legyünk lent a hallban. Rég nem jártam már fent a szobámban, furcsa volt újra itt lenni. A szekrényemhez mentem, majd kivettem belőle egy farmert és egy felsőt. Felvettem a nadrágot, levettem Niall pulcsiját, majd meggondoltam magam, és inkább visszavettem. Az anyagba beleivódott jellegzetes illata, mélyen szippantottam belőle, majd amikor beteltem az illatával lesiettem a csoporthoz. Már Rickie is lent volt, feltételezni mertem, hogy csak rám vártak.
-Jó, tehát örömmel látom, hogy mindenki itt van. Rickie és Lizzie, szeretném, ha a közeljövőben megosztanátok velem, hogy hol töltitek az éjszakáitokat, mert én felelek értetek, bármi történjen is...ez esetben elnézem, mert időben, épen, egészségesen itt vagytok, de még egyszer ne forduljon elő. Tehát, amit mondani szeretnék. A mai nap, kicsit különbözni fog a többitől, ugyanis egyedül fogtok elmenni egy városnéző túrára délután. Délelőtt megtervezitek az utat, amit ti választotok meg.-vezette fel Bratt, mire mindenki örömujjongásban tört ki.-De az a feltétel, hogy mindenről be kell számolni, amit láttatok. Amennyiben valakinek nincs beszámolója, azt úgy veszem, hogy ellógta a programot, és a következő géppel hazaküldöm, ezt nagyon komolyan mondom.-próbált szigorú hangnembe váltani, de elnevette magát. Mind tudjuk, hogy Bratt a legjófejebb tanár, és sose tenne nekünk rosszat.
-Srácok, kérlek titeket, vegyétek komolyan, mert nekem mindennel el kell számolni majd otthon...és vigyázzatok magatokra. Jó szórakozást, mindenkinél legyen telefon, ne csináljatok semmi meggondolatlan dolgot, ha valami baj van azonnal hívjatok, egyedül nem mehet senki, és legkésőbb kilencre mindenki érjen vissza! -utasított minket, majd megfordult, és elindult a szobájába. Mindenki izgatottan nézett szét, tervezte a mai délutánját. Rickievel egymásra néztünk, és egy mosolyból tudtuk, hogy mind a ketten ugyanarra gondolunk. Hirtelen egy hangot hallottam meg a hátam mögött.
-Jó a pulcsid, Mrs. Horan.-vigyorgott Dan. Felvont szemöldökkel meredtem rá.
-Tessék?-kérdeztem meglepődve.
-Láttuk ám az újságot. Szép pár vagytok.-kacsintott rám.-Azt hiszem nem is kell mondanod semmit, hogy tudjuk hol voltatok az este.-röhögött össze a haverjaival. Egyből elvörösödtem és zavartam hajtottam le a fejem. Dan odapattant hozzám, kezét a vállamra tette és a fülembe suttogott:
-Na, és milyen volt? Hangos vagy halk?-tette fel perverz kérdését.
-Idióta vagy!-ütöttem hasba, majd Rickiere néztem, aki épp telefonált. Odasétáltam hozzá, és megböktem a vállát.
-Igen, itt van. Adom.-beszélt a telefonba, majd átnyújtotta a mobilt.
-Ki az?-kérdeztem, de nem válaszolt, csak a fülemhez nyomta a telefont.
-Igen?-szóltam bele.
-Rég beszéltünk.-szólalt meg lágy hangon, amitől egyből végigfutott a hideg a testemen.
-Szia.-köszöntem bele.
-Mi a mai programotok?-kíváncsiskodott.
-Egy városnéző túrára megyünk, egyedül, kísérő nélkül. És mi választjuk ki, hogy mit szeretnénk megnézni.-meséltem el neki.
-Ó, az nagyon jó.-válaszolt.
-Nincs valami ötleted, mit nézhetnénk meg?-kértem a segítségét, mire hosszas csend volt a vonal másik végén. -Haló, itt vagy?-szóltam bele kétségbeesetten.
-Igen. Egy órára legyetek készen, értetek megyünk Liammel, öltözzetek fel rendesen, legyen nálatok víz, és lehetőleg koszolható ruhában legyetek, olyan cipővel, ami kényelmes, és nem sajnáljátok nagyon.-sorolta.
-Oké, de miért? Hova megyünk?-faggatóztam, teljesen izgatott lettem, vajon hova akarnak minket vinni.
-Mindent a maga idejében, szépségem...legyetek készen, és ne késsetek! Puszi.-köszönt el, majd amikor válaszolni akartam, már csak az ütemes csipogást hallottam a telefonban. Bárgyú mosollyal az arcomon fordultam Rickie felé, aki kérdően nézett rám.
-Mit mondott?-kérdezte kíváncsian.
-Azt, hogy egy órára legyünk, készen, vegyünk fel koszolható ruhát, majd jönnek értünk.-válaszoltam izgatottan.
-Miért, merre megyünk?-csillant fel barátnőm szeme is.
-Fogalmam sincs...-ráztam meg a fejem, majd megindultunk fel a szobánkba. Teljesen mindegy hol vagyok,vagy az, hogy mikor, a lényeg, hogy vele lehessek...ez mindennél többet jelent...