(22. bejegyzés) Többet nem akartam ebbe a hibába esni...

Sajgó fejem most gondolatokkal volt teli, szinte majd szétrobbant a tegnap esti zsivajtól. Görcsösen próbáltam felidézni magamban a történteket, de akár hogyan erőlködtem, semmire sem emlékeztem.  Mindig ott ért véget, amikor csókolóztunk, de aztán semmi. Azt se tudom, hogy kerültem ide a szobába, miért nincs rajtam a ruhám, mit keres itt mellettem Niall, és legfőképpen hogy mi történt közöttünk. A ruhák szétdobálva a szobában, az ingem az állólámpa tetején csüng, a nadrágom és Niall cuccai az ajtó előtt egy rakáson, italos üvegek szerte széjjel. Felhúztam a térdem, átkulcsoltam rajta a karom, és szédülten hajtottam rá a fejem. Sajnos a szoba látványa mind azt sugallja, hogy a sejtésem igaz...de nem akartam belenyugodni, egyszerűen nem történhetett meg! Hirtelen mocorgást hallottam magam mellől, oldalra fordítottam a fejem, hogy láthassam. A mellettem fekvő szőkeség ráérősen fordult a hátára, majd lustán kinyújtózott, és felnyitotta mélykék szemeit, melyek már korán reggel is úgy ragyogtak, mint a gyémánt. Rám emelte tekintetét, majd pislogott egyet, aztán még egyet, végül teljesen kinyitotta szemét és ártatlan mosollyal az arcán nézett rám. Ahogy lejjebb szökött a tekintete, az ártatlan mosoly egyszerre lefagyott arcáról, és helyette a meglepődés tükröződött rajta. Óvatosan könyökére támaszkodott, majd a fejéhez kapott, és nyögött egy fájdalmasat. Na igen, azt hiszem ő is ugyanígy érez. Magam köré tekertem a takarót, felálltam, és az ablakhoz lépkedtem. Kint a nap gyéren sütött, az eső nem esett, ám komor hangulatú volt minden. Csoszogást hallottam a hátam mögül, majd egy kezet éreztem a vállamon. Leszegtem fejemet, ahogy a kéz egyre erősebben húzott magához, végül teljesen bekebelezett ölelése. Szembe fordultam vele, és aggódóan néztem a szemébe. Haja kuszán állt, meztelen felsőtestén néhány karmolás éktelenkedett. Könnyes szemmel borultam neki, a fejemet csóválva, de eltolt magától, hogy pontosan a szemembe nézhessen.
-Te emlékszel valamire?-kérdezte rekedtes hangon. Válaszul a fejemet ingattam, miközben ujjaimat végighúztam a karmolások mentén.
-Az a baj, hogy én se. És borzasztóan fáj a fejem is.-jelentette ki.
-Az enyém is...-válaszoltam nem rá nézve. Ekkor ellkapta a karom, és kényszerített, hogy rá nézzek.
-Lizzie, én nem tudom mi történt kettőnk közt az este, mindketten részegek voltunk, és lehet, hogy elkövettünk olyat is, amit nem kellett volna. De...
-Niall, én annyira szégyellem magam.-vágtam közbe hirtelen.- Felelőtlenségből a sárga föld alá ittam magam, öntudatlan voltam, és lehet...lehet, hogy lefeküdtem veled.-tört ki belőlem.
-Lizzie, felejtsük el. Vagyis, nincs mit elfelejteni, mert egyikünk sem emlékszik semmire, de hé..-emelte fel a fejem, majd mosolyogva folytatta.-kezeljük úgy, mintha meg sem történt volna, jó? Hidd el, nekem is elég kínos ez az egész...-vallotta be.
-Elhiszem... de én nem tudok úgy tenni, mintha semmi se történt volna. Nem megy.- tiltakoztam.
-Próbáld meg, kérlek...kettőnk érdekében. Soha nem fogom felemlegetni, megígérem.-kulcsolta össze kezét az enyémmel, miközben könyörgően nézett rám. Egy sóhaj szakadt fel belőlem, tudtam, hogy nincs más választásom.
-Legyen.-egyeztem bele végül.-De én most felöltözök, azt hiszem.-löktem el magam a párkánytól, és a takarót magam után húzva lépkedtem el a ruhámig. Összeszedtem a nadrágom, a melltartóm, ám amikor az ingemhez nyúltam elhúzódott a szám...teljesen szét volt szaggatva. Niallre néztem, aki zavartan nézett vissza, majd a szekrényéhez lépett, és előhúzott egy pulcsit.
-Az lesz a legjobb, ha ezt veszed fel.-nyújtotta át a szürke kapucnis felsőt. Kínosan bólintottam, majd eltántorogtam a fürdőbe. A tükörből mintha egy élőhalott nézett volna vissza rám, beesett szemek, sápadt bőr, kócos haj. Igazán nem volt szép látvány. Megmostam az arcom, felöltöztem, kifésültem a hajam az ott talált fésűvel, néhányszor arcon csaptam magam, hátha lesz egy kis színem. A terv bevált, az arcom kipirult, szemeim elől eltűnt az a fátyol, ami miatt eddig homályosan láttam, és egy fokkal jobban néztem már ki, bár a fejembe még mindig szüntelenül hasított a fájdalom. Niall pulcsija a térdem fölé ért, ezzel eltakarva rövidnadrágomat, és úgy néztem ki, mint akin nincs más ruhadarab. Sebaj, ennél rosszabb már nem is lehetne. Kimentem a fürdőszobából, Niall az ágyon ült, felöltözve.
-Mindjárt más.-mosolyodott el, ahogy meglátott.
-Köszi. De tudnál adni fejfájás csillapítót? Vagy kávét? Szétrobban a fejem.-kérdeztem miközben a fejemet masszíroztam.
-Hát az rám is rám férne...gyerünk le a konyhába, ott vannak a gyógyszerek.-világosított fel, majd megindultunk az ajtó felé. Lassan, bukdácsolva lépkedtünk, óvatosan szedtük a lépcsőfokokat, nehogy elessünk. A házban is ugyan olyan látvány fogadott minket, mint a szobában. Üres üvegek mindenhol, virágok felborítva, szeméthegyek, a szőnyegbe beletaposott kajamaradékok. Szörnyülködve néztünk szét, tudtuk, hogy nagy buli volt, de hogy ennyire?! A konyhába lépve ott találtuk Harryt, Rickiet, Liamet és Louisékat. Közülük Rickie épp kávét főzött, Harry és Louis a konyhapult előtt ültek, és a fejüket fogták, a többiek pedig kómásan támaszkodtak neki a szekrénynek. Csak egy intéssel tudattuk velük, hogy mi is megérkeztünk, és ugyanazt érezzük, mint ők. Körbenéztem, és azt vettem észre, hogy amint meglátnak minket felcsillan a szemük, és kaján vigyorgásba kezdenek. Niall felé fordultam, aki szintén észlelte a többiek furcsaságát.
-Na, milyen volt az éjszakátok?-tette fel az első kérdést Louis.
-Öhm...nem emlékszem semmire.-vakartam meg a tarkóm.
-Azt elhiszem, amilyen vadul kezdődött, és még ki tudja, hogy végződött?-kontrázott Harry. Éreztem, ahogy elvörösödök, szívem egyből gyorsabban kezdett dobolni.
-Ezt meg hogy érted?-kérdeztem vissza.
-Hááááát...-röhögte el magát-annyira jól éreztétek magatokat, hogy már azt hittük szét se lehet titeket választani. Igazán nem zavartattátok magatokat, mi csak addig voltunk szemtanúi ennek a vad csókcsatának, amíg el nem tűntetek, onnantól nektek kell tudni, mi is történt.-fejezte be hatalmas vigyorral az arcán. A többiekre néztem, akik mind kuncogtak. Abban a pillanatban ha Niall nem áll mögém, biztosan ott helyben összeesek. Remegő kézzel kapaszkodtam bele, majd szaggatott levegővételeket véve ráztam meg a fejem. Ránéztem, és láttam, hogy ő is sokk közeli állapotban van. Szótlanul álltunk, ledöbbenve...hát mégis igaz. Hirtelen halk nevetést hallottam, mire Harry felé kaptam a fejem. Vállai rázkódtak, végül felemelte a fejét, és a hasát fogva dőlt el. Mindenki más nevetni kezdett, és ránk néztek. Min nevetnek? Gyanakvóan sétáltam oda Harry elé, aki feltápászkodott a földről, és még mindig röhögve, de megpróbált rám figyelni.
-Harry, mi ez az egész?-kérdeztem értetlenül, ám a fürtös nem hagyta abba a nevetést, már a könnye is kicsordult.
-Jaj, ha láttátok volna az arcotokat...-nyögte ki alig érthetően.
-Mi?-emeltem fel a hangom.
-Jaj, Istenem, ezt meg kell ismételni, de kár, hogy nem vettük fel.-mondta szaggatottan.
-Harry...-ragadtam meg idegesen a karját.-Mi folyik itt?-néztem dühösen a szemébe, és egyre erősebben mélyesztettem körmeimet a felkarjába. Összeszedte magát, kicsit lecsillapodott, és belekezdett:
-Nyugodj meg, Lizzie, semmi nem történt köztetek Niallel...csak egy tréfa volt. Annyira kiütöttétek magatokat tegnap, hogy úgy gondoltunk, kicsit megviccelünk titeket.-mesélte elégedett vigyorral az arcán. A szemeim kikerekedtek, és még agresszívebben markoltam bele karjába.
-Tessék?-emeltem fel a hangom.
-Láttuk, amikor csókolóztok a folyosón, de aztán valami miatt abbahagytátok, és visszamentetek bulizni. Addig is ittatok már, de azután még durvábban öntöttétek magatokba a piát, ezért jobbnak láttuk, ha szépen felviszünk titeket aludni...ám a nagyokos Harry Styles előállt azzal, hogy vicceljünk meg titeket, és tegyünk úgy, mintha lefeküdtetek volna. Amikor felébredtek, nem emlékszetek semmire, ezért azt hiszitek, hogy megtörtént, közben meg nem. Remélem nem bántottunk nagyon meg.-mesélte el Louis a történteket. Elengedtem Harry kezét, és tettem hátra egy lépést. Niallhez fordultam, aki legnagyobb meglepetésemre...vihogott.
-Ó, hogy rohadjatok meg! Pedig már majdnem szívrohamot kaptam, de aljasak vagytok!-nevette el magát Niall. Csalódottan néztem rá, összeráncolt homlokkal.
-Lizzie, mi a baj?-kérdezte Niall.-Hallod, csak egy vicc volt, ne húzd fel magad rajta.-ért volna hozzám, de ellöktem a kezét, és gyilkos pillantásokat vetve a többiekre elindultam az előszoba irányába. Niall utánam kapott, és szembe fordított magával.
-Hé, Liz, lazíts. Csak ugrattak minket, miért veszed ennyire komolyan? Tudod milyenek.-győzködött Niall, de én csak a fejem ráztam.
-De, igen is sértő. Utálom, ha átvernek.-erősködtem.
-Nem értem miért játszod itt az ártatlan hercegnőt. Tudom, hogy ha lett volna rá alkalom, igen is megtetted volna..és nem kellett volna sokáig győzködni.-súgta a fülembe, mire úgy éreztem mentem felpofozom.
-Igen, szóval csak erre megy ki a játék? Ezért vagy velem már harmadik hete? Hogy az ágyadba vigyél? Ezt szeretnéd?-löktem el magamtól, mire egy széknek esett. Meghökkenve nézett rám, majd közelebb jött, és csak ennyit kérdezett:
-Hát ilyennek ismersz?-búgta csalódottságtól elmélyült hangon. Nem válaszoltam, csak elfordítottam a fejem.
-Hát jó...akkor legyen így.-válaszolt, majd a bejárat felé ment, amit idegesen vágott be maga után, úgy, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. A nagy csattanásra összerázkódtam, majd lehunytam a szemem. Félve a többiek felé fordultam, akik megnémulva néztek rám, majd elfordultak, és folytatták amit éppen csináltak. Elgyengülve álltam, szívem sajogni kezdett, a gyomrom görcsbe rándult, és sírni kezdtem...már megint megbántottam. De akkor is haragszom rá, amiért kinevetett ő is! Tudja, hogy mennyire érzékenyen érintenek ezek a dolgok. ..Mondjuk nem is ő volt az, aki ezt az egészet kitalálta. Sőt, fogalma se volt erről az egészről, akárcsak nekem se. Ő is csak egy áldozat, ám ő tudta normálisan kezelni a helyzetet, ellenben velem, akiből már megint előtört a kislányos dac, és büszkeség, és hisztizni kezdtem, meggondolatlan dolgokat vágtam a másik fejéhez, pedig ő nem tehet semmiről...már megint. Hogy beszélhettem így vele? Csak rajtam akart segíteni, hogy félvállról vette a dolgot, nem reagálta túl. Az életben nem találkoztam még ilyen emberrel, aki mellett ennyire biztonságban éreztem volna magam. És én mégis azt vágtam a fejéhez dühömben, hogy csak arra kellek neki, csak arra megy ki a játék. Mekkora egy szívtelen barom vagyok! Nem engedhetem el! Többet nem! Adrenalin szintem az egekbe szökött, a lában bizseregni kezdett, egy hirtelen mozdulattal ellöktem magam a faltól, és az ajtó felé rohantam, kicsaptam teljes erőmből, majd futni kezdtem, hátha még utólérem. Bentről a kapun keresztül szétnéztem, jobbra-balra fordultam, ám nem láttam sehol. Kirántottam a kaput a helyéről,  és ahogy kiléptem, egyből a sírógörcs kapott el, ahogyan ott ült a kerítés tövében, lehajtott fejjel, mozdulatlanul. Megálltam előtte bizonytalanul. Lassan emelte rám tekintetét, mire én nyeltem egy nagyot, és a kezemet nyújtottam felé. A tenyeremre pillantott, ám nem ért hozzá. Én lehunytam a szemem, és már-már húztam volna el a kezem, ám amint melegséget éreztem a bőrömön, egyből elmosolyodtam. Megfogta a kezem. Felnyitottam elfáradt szemhéjamat, és azt láttam, amint felküszködni magát a földről, és megáll velem szemben. Megéreztem kábító illatát, tűzforró bőrét az enyémen, majd karjait a testem körül. Megkönnyebbülve fúrtam a vállába fejemet, és öleltem teljes erőmből. Egy enyhe fuvallat szántott végig rajtunk, mire kirázott a hideg, és megborzongtam. Ránéztem, és örömmel láttam, hogy mosolyog...és mosolya őszinte volt. Egy kósza tincsem az arcomra tapadt, amit ő egy ujjával a fülem mögé rejtett.
-Miért jöttél utánam?-kérdezte suttogva.
-Mert egyszer már hagytam, hogy elmenj...többet nem akartam ebbe a hibába esni.-válaszoltam tiszta szívemből.
-Honnan tudtad, hogy még itt vagyok?-kérdezett ismét, miközben egyre erősebben szorított magához.
-Csak reménykedtem benne, hogy még nem hagytál itt...ezekkel a mókamesterekkel.-vigyorodtam el halványan. Mosolyom láttán szeme felcsillant, arcán egy édes mosoly jelent meg.
-Ez azt jelenti, hogy nem haragszol?-duruzsolta a fülembe.
-Nem tudnék rátok haragudni.-csóváltam meg a fejem.
-Ezt örömmel hallom...-fonta össze kezeit a hátam mögött, így mér teljesen magához préselte testemet.-De mostmár menjünk be, mert megfagysz...és azt nem szeretném.-kacsintott rám, majd megfogta a kezem, elhúzódott a kerítéstől, és boldogan indultunk vissza a bentiekhez...