(20. bejegyzés) Nálad Jobban semmit sem szeretnék…

Szerencsésen elhagyhattam a kórházat, Rickie és apuék jöttek be értem, majd vittek haza. Minden egyes lépésemnél segíteni akartak, a csomagomat se vihettem, mert még véletlen rosszul leszek. Tudom, hogy aggódtak értem, meg vigyáztak rám, de már az agyamra mentek. Rickievel részt vettünk a napi programon, a többiek nagyon kedvesen fogadtak, mindannyian érdeklődtek az állapotomról, Bratt pedig csak annyit fűzött hozzá, egy hangosabb felröhögésem után, hogy „mostmár tudja mit mi hiányzott az életéből.” Egyáltalán nem fáradtam el, sőt, Rickievel még este is túlpörögtünk, Bratt szó szerint ránk zárta a szobánk ajtaját, mert félt, hogy kárt teszünk valakiben. Így meg csak magunknak tudunk ártani…meg esetleg a berendezésnek. Megkért minket, hogy próbáljunk egy kicsit halkítani, majd jó éjszakát kívánt, és kisietett a szobánkból. Nem csodálom, hogy lefárasztottunk, hiszen több napi lemaradást kellett bepótolnunk hülyéskedés terén. Mindketten lezuhanyoztunk, majd beültünk a fotelbe, és még egyszer átbeszéltük a holnapi koncertet. Egyszerűen nem bírtuk visszafogni magunkat, újra és újra hoztuk fel a témákat, a teendőket, az esetleges kételyeket.
-És mi van, ha ő nem akar látni?-pánikoltam.
-Miért ne akarna látni? Olyan hülye vagy! Szerintem minimum egy hátast dob, amikor meglát.-bökött meg nevetve, ám én mégis kételkedtem.
-Te nem tudod, milyen csúnyán beszéltem hozzá.-ráztam meg a fejem.
-Lizzie…ne kezd. Örülni fog neked, hidd már el. Ne aggódj már feleslegesen.-szidott kicsit meg.
-Legyen igazad.-adtam meg magam, mert nem akartam elrontani az estét.
-Na mostmár aludjunk, mert holnap azt hiszem nem sokat fogunk aludni.-vigyorodott el.
-Pontosabban te nem fogsz sokat aludni.-emlékeztettem, mire megingatta a fejét.
-Ki tudja?-nézett rám sejtelmesen, mire megcsaptam az egyik törölközővel, erre pedig hangosan felsikított.
-Megmondtam, hogy ezt ne is említsd. Jó buli lesz, az tény. De nem fog semmi se történni, felfogtad?-csapkodtam tovább a szobában rohangálva.
-Jóóó, rendben, de hagyd már abba!-visított.
-Perrievel beszéltél?-kérdeztem, miután lenyugodtunk, és ledőltünk az ágyra.
-Igen, ő és Eleanor már délután ott lesznek, és előkészítik a terepet. Ők veszik a piát, mi visszük a kaját. Felkelünk, bevásárolunk, aztán megyünk a One direction házba, és segítünk elrendezni mindent.-ismertette Rickie a holnapi programot.
-Kész szerencse, hogy a vasárnap pihenőnap, és mindenki azt csinál amit akar.-fűztem hozzá.-Na jó éjt. Holnap ébressz!-parancsoltam Rickiere, majd elvonultunk aludni. Betakaróztam, majd az ablakra néztem. A Hold ezüstös fénye beszökött az ablaküvegem, bevilágítva a szobámat. Elmosolyodtam, majd halkan megjegyeztem:-Már nagyon hiányzol…
Reggel a rádió hangjára ébredtem, Bruno Marstól szólt a Locked out of Heaven. Kinyújtóztam, majd kisétáltam Rickiehez. A pult előtt táncolt rövidnadrágban, és pólóban, miközben valamit főzött, és a fakanalat mikrofonnak használva énekelt.
-Azt hiszem Brunonak jobban áll ez a dal.-köszöntöttem jókedvűen.
-Nem kell beszólni, senki nem kérte a véleményedet. Azt éneklek, amit akarok.-öltötte ki a nyelvét. A hűtőhöz sétáltam, kivettem belőle a tejet, és meghúztam.
-Na, úgy látom, abból se kell már innom.-jegyezte meg barátnőm vigyorogva.
-Senki nem kérte a véleményed, úgy iszok, ahogy akarok.-idéztem őt, mire mindketten felnevettünk.
-Perrie nemrég hívott, hogy a fiúk késni fognak, ami azt jelenti, hogy nem lesz idejük hazamenni a koncert előtt. Így nem kell elrejtenünk a dolgokat, és fel is bírunk díszíteni.-mesélte Rickie.
-Na, ez tök jó. De miért késnek?-kérdeztem miközben felültem a pultra.
-Állítólag valami bonyodalom akadt a magángépükkel, nem tudják időben értük küldeni. Így késni fognak, de a koncert kezdésére mindenképp itt lesznek.-nyugtatott meg, látva megrémült arcom. Megreggeliztünk, majd nyakunkba vettük Londont. Bevásároltunk minden szükséges dolgot, majd a One direction házhoz mentünk. A kapu nyitva volt, így behatoltunk. Magunk után rángattuk azt a csomó szatyrot, amiben a kellékek voltak. Bent Perrie és Eleanor már javában készülődtek. Érkezésünket örömmel fogadták, abba hagyták amit éppen csináltak, és segítettek becipelni a csomagokat.
-Jézus, ti aztán komolyan vettétek a nagybevásárlást.-jegyezte meg Eleanor miközben lepakoltunk a konyhába.
-Hát ha már meglepetésbuliról van szó.-nevetett Rickie.-Az italok?-kérdezett rá.
-Mind megvannak.-mutatott Eleanor az egyik sarokba, ahol ott sorakoztak az üvegek mind. Meg kell hogy mondjam, ők sem aprózták el. Vagy húz üveg italt láttam, és nem a gyengébbik fajtákból.
-Liam mikor hozza a belépőket?-jutott eszembe hirtelen.
-Azt mondta, hogy visszaérnek, és az első útja hozzám vezeti. Ellóg valami ürüggyel, és feljön a szállodába.-válaszolt Rickie.
Kellemesen telt a délután, jókat nevettünk, Perrie és Eleanor kedves lányok, hamar megtaláltuk a közös hangot velük. Perrie kicsit nehezebben oldódó, Eleanor ugyanolyan bolond, mint mi. De nagyon szimpatikusak. Segítettünk befejezni a díszítést, behűtöttük az italokat, megcsináltuk a szendvicseket, felszereltük a diszkófényeket, elpakoltuk a hangszereket. A dühöngőből egyszerre egy hangulatos kis helyet varázsoltunk. Ránéztünk az órára, és mindannyian összemosolyogtunk. Egy óra, és a fiúk landolnak. Elköszöntünk a többiektől, majd visszamentünk a szállodába, és vártuk, hogy megérkezzenek a belépők. Amíg vártunk megpróbáltuk eldönteni, hogy mit vegyünk fel. Kiterítettük a ruháinkat az ágyra, és mindet alaposan megvizsgáltuk. Éppen Rickiere próbáltam felerőltetni egy cipzáros ruhát, amikor kopogtattak. Barátnőm fejvesztve rohant az ajtóhoz, majd egy hatalmas sikoly tudatta velem, hogy megérkezett. Mosolyogva mentem ki hozzájuk, Rickie ott csüngött Liam nyakában, Liam úgy szorította magához őt, mint aki sose fogja elengedni. Felkapta az ölébe,  miközben szerelmesen megcsókolta egymás után többször is. Szemérmesen takartam el a szemem, miközben a falnak dőltem, hiszen ez mégis csak az ő nagy pillanatuk. Mikor végre beteltek egymással Liam átnyújtotta a jegyeket.
-Remélem beválik a tervetek. Az alapján, amit Rickie mesélt, nagy meglepetés lesz.-szólt hozzám, miközben még mindig Rickiet ölelte.
-Mindenképp. Nem semmi barátnőd van. Az ő ötletei mindig beválnak.-válaszoltam mosolyogva, mire felmutatta a hüvelykujját, és egyetértően bólogatott.
-A lényeg, hogy egy órával kezdés előtt legyetek ott, mert akkor még nincsenek kinyitva a kapuk, és akkor biztos, hogy be tudtok jutni. Viszont most mennem kell, kicsim. Tudod, hogy nehezen lógtam el, és ha tovább maradok, biztos hogy feltűnő lesz nekik. Majd ott találkozunk. Szeretlek. Ja, és jut eszembe, nagyon dögös a ruhád.- utalt Rickie félig felcipzározott ruhájára, majd elsietett. Miután felkapartam barátnőmet a padlóról, mindketten átvedlettünk a koncerti ruhánkba. Én egy koptatott rövidgatyát választottam, amihez lenge, fehér inget vettem fel. Hajamat Rickie begöndörítette, így kétszer olyan borzas volt, mint máskor. Megcsináltam a sminkem, majd belebújtam a fehér tornacipőmbe, és vártam Rickiet. Ő egy pánt nélküli ruhát választott, mely a mellrésznél csillog, alatta pedig fodrokban omlik le. Haját kivasalta, feltett egy nem túl feltűnő, ám annál csinosabb sminket, és felvette a magassarkúját. Nagyon jól nézett ki. Végignéztünk magunkon, majd egymáson, és bólintással nyugtáztuk a másik kinézetét. Egymásba karolva sétáltunk le a szálloda elé, fogtunk egy taxit ami elvitt minket a helyszínre. Hiába volt még egy óra kezdésig, már alig lehetett mozdulni. Kifizettük a fuvart, majd felakasztottuk a VIP-kártyát, és a bejárathoz verekedtük magunkat. Az őr már elénk állt volna, de felvillantottuk a belépőket, alaposan megnézte, leellenőrizte, és amikor látta, hogy nem hamisítvány, megragadott minket, és segített bejutni. Bent egy másik ember fogadott minket, aki elkísért a backstage-be. Ott már javában zajlott az élet, a levegő fülledt volt, pedig még el sem kezdődött a koncert, emberek rohangáltak ide-oda ruhákkal a kezükben, ki a hangosítást ellenőrizte, ki a fényeket állítgatta, a zenekar behangolt, a biztonságiak elfoglalták helyüket. Rickievel csodálkozva néztünk körbe, arcunkról nem tudtuk levakarni azt a büszke mosolyt, amit az okozott, hogy itt lehetünk. Egyszer csak az öltözőkhöz értünk. Mindegyikűjük számára volt egy kis sarok, amin az ő nevük szerepelt, ide vonulhattak el külön-külön, hogy felkészüljenek a koncertre. Még egyikőjük sem volt bent, Liam mesélte, hogy csak az utolsó fél órában szoktak ide bejönni, addig kint rohangálnak a folyosón, a stylist kiválasztja nekik a ruhákat, vagy kint vannak a friss levegőn. Rickie biztatóan megszorította a kezem, majd ő benyitott Liam öltözőjébe, én pedig Niallébe. Hangulatos kis hely volt, középen egy nagy tükör lógott a falon, előtte egy asztal, mellette egy szerkény, az asztal előtt pedig egy szék. Nem kapcsoltam villanyt, csak elrejtőztem a szekrény mellett, és vártam. Szívem egyre hevesebben dobogott, a tenyerem izzadni kezdett, lábammal idegesen doboltam. Hirtelen beszélgetést hallottam meg kintről, ami egyre hangosabb lett, majd egy árnyék tűnt fel az ajtón. Szívem a torkomba ugrott, amikor a kilincs megmozdult, és az ajtón belépett Ő, beállított hajjal, melegítőben, pulcsiban, vállán a fellépőruhájával. Felcsapta a villanyt, majd ledobta a ruhákat a székre, és elkezdett vetkőzni. Óvatosan kukucskáltam ki nehogy észrevegyen. Szívem olyan hangosan vert, hogy azt hittem még az otthoniak is hallják. Alig kaptam levegőt, úgy éreztem ott helyben szétfolyok. Izgatottan harapdáltam ajkaimat, miközben ő rángatta le magáról a pólóját. Ahogy kinéztem, pont megláttam izmos felsőtestét, erős karjait amin kicsit elidőzött a tekintetem, és nyelnem kellett egy nagyot. Felvette az egyik pólót, majd megnézte magát a tükörben, és megrázta a fejét. Ismét levette magáról a felsőjét, majd felvett egy másikat.
-Gyerünk Lizzie, most vagy soha…-mondtam magamban, majd ökölbe szorítottam a kezeimet, vettem egy nagy levegőt, és megszólaltam hangosan:
-Nekem az előző jobban tetszik.-mondtam ki, majd hallottam ahogyan abbahagyja az öltözködést, és a hang irányába fordul. Óvatosan kidugtam a fejem a szekrény mögül, majd lassan előléptem. Nem mozdult, nem szólt semmit, csak meredt rám lesokkoltan. Kezében a pólóját szorongatta, vállai egyre gyorsabban kezdtek megemelkedni, majd arcára kiült egy halvány mosoly, ami időközben hatalmas vigyorrá fejlődött, szemei észveszejtően csillogni kezdtek, majd ledobta a kezében tartott ruhadarabot, és lépett egyet felém. Felemeltem tekintetem a padlóról, a szemébe néztem, és láttam, hogy őszintén örül, és ezt nem is akarja leplezni. Óvatosan tettem felé én is egy lépést, majd hirtelen megindult, és elkapva karomat magához rántott, kezei erősen megszorítottak, éreztem forró leheletét a nyakamon, ajkai a fülemet súrolták. Körmeimet a hátába mélyesztettem, úgy szorítottam én is, minden erőmből, homlokomat a vállának támasztottam, orrommal csupasz bőrét cirógattam. Végre éreztem azt a kellemes illatot, melyet annyira hiányoltam, karjai között ismét nyugalomra lelhettem. Éreztem szíve ütemes dobolását, szinte majd kiugrott a mellkasából, mint ahogy az enyém is. Egyre gyorsabban szedte a levegőt, sóhajai mindent elárultak, majd amikor ajkai az arcomra értek, és egy édes csókot lehelt rá, minden kételyem elszállt. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, ami egyből elpárolgott, ahogy felforrósodott bőrére ért. Elengedte a derekamat, majd remegő kezei közé fogta az arcomat, mélyen a szemembe nézett, hüvelykujjával pedig letörölte a következő könnycseppemet. Tekintetünk egymásba forrt, nem szólaltunk meg, mindent kiolvastunk a másikból csupán egy nézéssel. Mélykék szemeiben leírhatatlan örömöt, meglepődöttséget, és szeretet fedeztem fel, míg bennem a hiány, és a megbánás kavargott egyszerre. Hosszan nézte arcomat, én is az övét. Nem bírtam betelni vele, a tekintetével, az érintésével, annyira hiányoztak már, hogy ha most nem kapom meg őket, valószínűleg belebolondulok.
-Niall…én annyira sajn…-kezdtem bele a bocsánatkérésbe, mire ő egyik ujját a számra helyezte, ezzel elcsitítva engem.
-Css...ne mondj semmit.-szólt rám, majd még egyszer magához ölelt. Elgyengülve omlottam a karjaiba, engedtem, hogy megtartson.
-Áruld el Lizzie…hogy kerülsz te ide?-suttogta a fülembe.
-Meglepetés.-súgtam vissza, mire hirtelen felkapott a karjaiba, és egyszer megpörgetett a levegőben. Szorítottam a nyakát, miközben ő felszabadultan nevetni kezdett, a plafonra bámulva.
-El sem hiszem, hogy itt vagy. Annyira hiányoztál már! Úgy örülök neked! Szebb meglepetést kívánni sem tudtam volna.-tett le, majd kicsit hátrébb lépett, hogy teljesen lásson.
-Nekem is hiányoztál…és úgy féltem, hogy látni se akarsz majd, azok után, ami történt.-szegtem le a fejem, mire ő az állam alá nyúlt, és a szemembe nézett.
-Jól vésd az eszedbe…nálad jobban semmit sem szeretnék.-mondta, mire elérzékenyültem, és újra a nyakába borultam.
-Tehát nem haragszol?-kérdeztem felszabadultan.
-Hogy tudnék rád haragudni? Megértem, hogy mérges voltál rám, azt is, hogy elküldtél. Csak azt az egyet bánom, hogy nem tudtam tőled rendesen elköszönni.-vallotta be.
-Hát azt én is. De ígérd meg, hogy soha többet nem csinálsz ilyet! Megijesztettetek.-ígértettem meg vele.
-Soha többet.-mosolyodott el.-De áruld már el, hogy kerültél ide? Honnan van VIP-kártyád?-kíváncsiskodott.
-Hát az titok. Most viszont ezt hiszem, hogy ideje lenne felöltöznöd, mert tíz perc, és a színpadon kell lenned.-böktem a karórámra.
-Ú, tényleg, basszus.-kapott a ruhája után, majd sietősen kezdte átvenni azokat. Közben én nekidőltem a szekrénynek, és kaján vigyorral bámultam rá.
-Fordulj el, szégyenlős vagyok.-takarta el magát játékosan.
-Ez így nem fair, te már látták engem fehérneműben, sőt, még egy szál törölközőben is, most én jövök. Emlékszel?-kérdeztem visszagondolva azokra az esetekre, amin most már jót nevetek.
-Hogy is tudnám elfelejteni…-válaszolt vigyorogva, miközben a nadrágját rángatta le magáról. Sikeresen átöltözött egy kék farmerbe, és pólóba, és egy fehér Supra cipőbe. Hirtelen egy sminkes szaggatta ki az ajtót, majd csörtetett be, Niallt belelökte a székbe, és gyorsan megcsinálta az arcát. Addig én a szekrény mögé elrejtett táskámhoz mentem.
-5 perc, srácok!-kiabált valaki kintről. Niall felugrott a székből, majd odalépett hozzám, és magához húzott.
-Ígérd meg, hogy nem hagysz itt.-kérte mosolyogva.
-A szavamat adom. Ez pedig a tiéd.-válaszotam, majd a fejére húztam egy vadiúj fullcapet.-Ügyes legyél!-súgtam a fülébe, majd  válaszul kacsintott, és kilépett az öltözőből…