(16. bejegyzés) Az lesz a legjobb, ha mind a ketten elmentek...

Lassan lépkedtem az ágyam felé, ők ketten mögöttem kullogtak. Lehuppantam az ágyra, ők megálltak az ágyam előtt. Rossz volt rájuk nézni, nem is bírtam tekintetemet sokáig rajtuk tartani.
-Srácok, kérlek mossátok le magatokat, nem bírom ezt a látványt.-takartam el a szemem, és úgy kértem. Szó nélkül megfordultak, és kimentek az ajtón. Egy pillanatra fellélegeztem, összeszedtem a maradék gondolataimat, úgy vártam őket vissza. Muszáj volt lenyugodnom, hogy higgadtan tudjam őket végighallgatni. Nem sok idő múlva nyílt az ajtóm, most már lemosva magukról a vért, tisztán álltak előttem. Arcukon még mindig látszódtak a felszakadások, ajkuk fel volt dagadva, ruhájukon éktelenkedtek oda nem illő vérfoltok. Még mindig nem volt az igazi, de már elviselhetően festettek. A székére mutattam, hogy üljenek le. Engedelmesen helyet foglaltak mellettem, mozgásuk lassú volt, kimért. Egyikük sem kezdett el beszélni, csak bocsánatkérően meredtek rám. Bele kellett kezdenem, bármennyire is megviseltek az előbb történtek.
-Most pedig szeretném, ha elmagyaráznátok azt, ami az előbb történt.-kértem sóhajtva, mire egymásra néztek, és Niall szólalt meg először.
-Ne haragudj ránk, elvesztettük a fejünket.-kért bocsánatot.
-Nem akartuk, hogy idáig fajuljanak a dolgok...-mondta Josh.-Mi csak meg akartunk beszélni valamit, de nem gondoltuk, hogy ez lesz belőle.-csóválta a fejét.
-Értem én, de még mindig nem tudom, miért tört ki ez a verekedés.-szóltam kicsit ingerültebben.
-Az egész tegnap este kezdődött...ugyanis este jártam nálatok, visszahoztam a karkötődet.-kezdte Niall, mire felkaptam a fejem.-Igen, én találtam meg.-folytatta.-Kopogtattam, és Josh nyitott ajtót. Mondta, hogy már alszol, ezért nem akartalak felkelteni. Átadtam neki a karkötőt, és megkértem, hogy adja oda. De mint később kiderült, ezt nem tette meg.-fordult Josh felé, aki dühösen szedte a levegőt, és egyből kontrázott.
-Már mondtam, hogy nem szándékos volt. Miért baj, hogy nem mondtam meg neki, hogy te találtad meg? Nem mindegy? A lényeg, hogy megvan.-háborodott fel.
-Szerintem te se örülnél neki, ha megkérsz valakit, hogy adjon át egy fontos üzenetet, és az illetőnek véletlen kimegy a fejéből.-válaszolt idegesen Niall.
-Szerintem meg féltékeny vagy, mert Lizzie velem töltötte volna az éjszakát, és nem veled.-nézett mélyen Niall szemébe Josh.
-Én? Féltékeny? Te magadnál vagy, haver? Felfogtad, hogy egy lányról beszélünk, és nem egy tárgyról! Állítsd le magad, azt ajánlom.-kelt fel a helyéről Niall, és közelebb lépett Joshhoz.
-Elég legyen!-üvöltöttem el magam, mire felém fordultak, és mindketten visszaültek a helyükre.-Nem volt még elég mára a balhéból?-kérdeztem majdnem elsírva magam.
-Ne haragudj...-mondták halkan.
-Elegem van belőle, hogy ennyire nem tisztelitek a másikat. Képesek vagytok egy kórházban összeverekedni, és mikor leülnénk megbeszélni a helyzetet, megint majdnem egymásnak mentek. Ti barátok vagytok, mi ütött belétek? És mi van azzal az üzenettel, amit Josh nem adott át? Ja és Josh, mellesleg nagyot csalódtam benned! És benned is Niall, amiért nem tudtad féken tartani az indulataidat, én nem ilyennek ismerlek. Szóval, mi volt az az üzenet?-magyaráztam, majd felváltva néztem rájuk.Josh szóra nyitotta a száját, de Niall gyorsabb volt:
-Csak egy kis semmiség volt...de már nincs értelme.-válaszolt talán kissé túl gyorsan is. Joshra néztem, aki megnémulva ült a helyén.
-Josh?-kérdeztem tőle. De nem válaszolt, és elfordította a fejét.Csalódottan hümmögtem egyet, majd megráztam a fejem.
-És még ráadásul hazudtok is nekem...-jelentettem ki szomorúan.
-Nem! Mi nem hazudunk neked!- állt fel Niall, és a kezemért nyúlt volna, de elhúztam, nem engedtem, hogy megfogja.
-Na tessék...remélem, most büszke vagy magadra. Az egész a te hibád!-támadta le Niall Josht.
-Miért lenne az én hibám? Nem én hazudtam neki...-tiltakozott Josh.
-Ó, dehogyis nem. De még mekkorát hazudtál neki! Nincs ilyenkor lelkiismeret furdalásod?-kérdezte Niall, és Josh már válaszolt is volna neki, ha ismét nem kiáltom el magam.
-Na jó...ez már tényleg több a soknál. Most jött el az a pillanat, hogy azt hiszem az lesz a legjobb, ha mind a ketten elmentek.-mutattam az ajtó felé.
-Lizzie, ne haragudj, kérlek, annyira hülyék vagyunk...-kért ismét bocsánatot Josh és Niall, de megráztam a fejem, és elhúzódtam mellőlük.
-Nagyon szépen kérlek titeket, hogy menjetek el. Most! Nekem ehhez most nincs hangulatom.-tiltakoztam továbbra is. Ekkor nyitódott az ajtó, és egy orvos lépett rajta be.
-Jó napot, Miss Grey. Remélem jobban érzi már magát. Itt az esti gyógyszere. Megkérném az urakat, hogy most már távozzanak, a kisasszonynak pihenésre van szüksége. Te jó ég, magukkal meg mi történt?-jött oda hozzám, lerakta a gyógyszereket a polcra, és megnézte az infúziómat, majd a fiúk felé fordult, és ijedtem bámulta sebeiket.
-Ezt el kell látni, kérem fáradjanak le a vizsgálóba.-utasította őket az orvos.
Niall és Josh rám nézett, mire én csak bólintottam egyet.
-Rendben. Jó legyél Lizzie, jobbulást. Majd találkozunk nemsokára.-köszönt el Niall.
-Gyógyulj meg, Lizzie.-szólt Josh is, majd kimentek a szobából. Az ajtó lassan csukódott, az ablakon keresztül még láttam őket távolodni, ám most nem veszekedtek, csendben ballagtak egymás mellett.
-Pihenjen, Lizzie. Szüksége van az alvásra, hogy meggyógyuljon. Vegye be a gyógyszereit, és kérem, próbáljon meg aludni.-kérte az orvos, majd egy apró biztató mosoly húzódott a szájára.
-Rendben, megpróbálok.-nyeltem le a pirulákat, majd visszafeküdtem az ágyra. A doki is kiment a szobából, végül egyedül maradtam a gondolataimmal. Erőszakosan hunytam le a szemem, még mindig zaklatott voltam az előbb történtektől. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezek ketten képesek összeverekedni, és ha kérdezem, hogy mi a baj, hazudnak is. Egy kövér könnycsepp jelent meg a szemem sarkában, majd arcomon lefolyva a párna itta be. Ezt a könnycseppet követte még egy...és még egy. Szó szerint álomba sírtam magam, nem hagytak nyugodni a bennem tomboló érzések. Amikor felébredtem, már nem volt félhomály, a fény erőteljesen sütött be a szoba ablakán. Előkotortam a telefonom, és megnéztem az időt. Reggel 7 óra. Sikerült egyhuzamban több, mint 10 órát aludnom, és úgy éreztem, soha nem voltam még frissebb. A tegnapi émelygés enyhült, a fejem se sajgott annyira, ám ha az ennivalóra gondoltam, még mindig felfordult a gyomrom. Egy nővér tipegett be, mosolyogva üdvözölt, majd ideadta a reggeli adagomat. Mielőtt kicserélte volna az infúziómat, szóltam, hogy szeretnék elmenni vécére.
-Jöjjön, kikísérem.-segített fel az ágyból.
-Nem kell, köszönöm, ki tudok egyedül is menni.-utasítottam vissza, majd belebújtam a papucsomba, köpenyembe, és óvatosan indultam ki. Már több energiát éreztem magamban, magabiztosabban lépkedtem odakint a fal mellett. Visszafele jövet egy ismerős alak közeledett felém mosolyogva. Az én kedvem is egyből jobb lett, ahogyan barátnőm életteli arcát láttam magam előtt. Bevártam, majd szorosan megöleltük egymást.
-Jó reggelt, Lizzie, reméltem, hogy már ébren vagy. Mit császkálsz te egyedül a folyosón, gyere menjünk vissza a kórtermedbe!-ragadta meg a karom, majd egészen a szobámig támogatott.
-Örülök, hogy itt vagy.-ültem le az ágyra, miközben üdvözöltem Rickiet.
-Ez csak természetes. Bratt sajnálja, hogy nem tudott eljönni tegnap, de tájékoztatnia kellett az otthoniakat a mostani helyzetről, és eléggé elhúzódott a beszélgetés. De megígérte, hogy ma meglátogat. Egész jól nézel már ki, sokkal jobb a színed, mint tegnap.-simogatta meg a kezem.
-Köszönöm, igen tényleg jobban is érzem magam.-mosolyodtam el.-Mi újság van? Ma melyik programot kell kihagynom?-húztam el a számat.
-Végigjárjuk a múzeumokat, szerintem nem sok mindenről maradsz le. Hoztam neked olvasnivalót, hogy ne unatkozz.-húzott elő egy rakat újságot a táskájából.
-Á, örök hála. Tényleg halálra unom itt magam. Mondjuk a tegnapi nap elég izgalmasra, sőt inkább borzalmasra sikerült.-emlékeztem vissza a tegnap eseményeire.
-Miért? Mi történt?-képedt el Rickie.
-Bent járt Niall, és Josh is...és összeverekedtek.-meséltem. Rickie arcára kiült a döbbenet.
-Hogy micsoda? És miért? És hogy?-kérdezgette idegesen.
-Mert Josh hazudott nekem,ahogy Niall is, összevesztek, és egymásnak estek.-tártam szét a kezem, mert én se tudtam semmi konkrétat.- Nagyot csalódtam mindkettőjükben.Niallről nem gondoltam volna, hogy képes ilyenre.-hajtottam le csalódottan a fejem. Ekkor Rickie telefonja rezegni kezdett. Elővette, majd a képernyőre meredt, és elmosolyodott.
-Mi az?-kíváncsiskodtam.
-Niall írt twitterre, hogy most szállt fel a gépük.-tette volna zsebre a telefonját, ha meg nem fogom a kezét.
-Mi? Hova megy?-kérdeztem meglepődve.
-Nem mondta? Hát ma indultak el Amerikába egy hetes turnéra.-mondta Rickie.
Elöntött a düh, és úgy éreztem, hogy ordítani tudnék. Idegesen ütögetni kezdtem a fejem, de Rickie lefogta a kezem.
-Hé, ne hülyülj meg! Most komolyan nem tudtál semmiről?-faggatózott tovább.
-Hogy én mekkora barom vagyok!-csaptam homlokon magam.-Hát ezt akarta tegnap elmondani, amikor itt volt, de én nem engedtem szóhoz jutni. Belé fojtottam a szót, amikor ő csak el akart köszönni. Én egy idióta vagyok.-ráztam a fejem hitetlenkedve, mire barátnőm csak lesokkoltan nézett rám. Akkor eszembe jutott még valami...
-Te hogyhogy látod Niallt twitteren? Nekem nem mutatja, hogy ír, sőt, őt se látom. Azt hittem törölte magát.-értetlenkedtem.
-Nem, minden nap posztol valamit. Szó nincs törlésről. Nem tiltottad le véletlenül?-érdeklődött.
-Hogy mit csináltam? Tudod, hogy nem értek ezekhez. Add csak ide a telefonod, hadd nézzem meg.-nyúltam a készülékért, amit barátnőm segítőkészen átnyújtott. Visszanéztem a tweetjeit, és valóban, szinte minden nap írt ki valamit. Ahogy görgettem lentebb, szívem egyre nagyobb görcsbe húzódott össze, mert láttam a dátumokat...minden nap, amikor együtt voltunk akkor írt. Pont, mint ahogy találkozásunk után tette. Idézetek hadait olvastam. Azon a napon, amikor kiszöktünk este ezt írta: "She sneaks out in the middle of the night yeah, tight dress, with a top cut low..." Amikor csókolóztunk a táncteremben, ez volt a kiírás: " I find your lips so kissable, and your kiss unmissable..." Azonban akadtak még ott más idézetek is, például: "Everything you do is magic..." vagy "They don't know about the things we do..." és még "Never felt like this before, are we friends or are we more?" Azon éjszaka után, amit majdnem Joshsal töltöttem, ez szerepelt a poszjában: "Cause I can love you more than this..." És a legutolsó, aminél úgy éreztem a szívem szakad meg. "And it's no joke to me, so can we do it all over again?" A vállaim rázkódni kezdtek, a telefon kicsúszott a kezemből, és bőgve dőltem térdeimre. Hogy lehettem ennyire szívtelen vele? És miért nem láttam ezeket a kiírásokat? Visszanéztem teljesen addig, amit még nekem is mutatott. Június 28. Az utolsó dátum, amit még én is láttam. De mi történt ezután? Hogyan került Niall a tiltólistára?