(12. bejegyzés) Biztosan ezt akarod?

Niallel sietősre vettük a dolgot, nem akartam, hogy a tegnap esti kis kiruccanásból bárkinek is baja legyen. Beültünk a kocsiba, és amilyen gyorsan csak tudott, visszavitt a szállodához.
-Niall, de így is ki fog derülni, hogy nem voltam bent este...-idegeskedtem.
-Nyugi, van egy ötletem. De remélem azért jól érezted magad, mert én nagyon.-vigyorgott felém fordulva-és remélem, hogy majd még ismétlünk.
-Akkor jó. Én is jól éreztem magam, és ha rajtam múlik, mindenképpen.-értettem egyet.
A szálloda helyett egy másik helyre érkeztünk. Kiszállt a kocsiból, és rám szólt, hogy én maradjak odabent, és hajtsam le a fejem. Nem sok idő múlva két nagy zacskóval tért vissza. Na vajon mit tervez? Szélsebesen hajtottunk a szálláshely felé, ő egy kicsit távolabb parkolt le, nem akarta, hogy felismerjék. Kiugrottam a kocsiból, ám még mielőtt elindultam volna a többiek felé, visszafordultam, és egy puszit adtam az arcára. -Jó legyél, bűntársam. Majd még beszélünk, és minél hamarabb találkozzunk!-utasítottam. -Megígérem, hogy mindent úgy intézek.-válaszolt, majd rákacsintottam, becsaptam a kocsiajtót, és rohanni kezdtem. A hallban már ott várt mindenki, és ahogy beléptem egy emberként fordultak felém.
-Lizzie, megtudhatnánk, hogy mégis merre jártál?-kérdezte szigorúan Bratt, háta mögött Rickie szikrát szóró szemeivel találkoztam.
-Nem bírtam aludni, ezért korán keltem, és úgy gondoltam elugrok reggeli frissítőért a csapatnak.-emeltem fel a kezemben tartott Starbucks-os szatyrokat, és a legszebb mosolyomat megvillantva próbáltam nem lebuktatni magam. Bratt hümmögött egyet, majd megsimította az állát, és a többiek felé nézett.
-Ez esetben köszönjük szépen.-nyúlt felém, majd szétosztotta a kávékat. Megkönnyebbülve sóhajtottam egyet, majd Rickie felé pillantottam, aki nevetve a fejét csóválta, és hang nélkül artikulálta, hogy 'Piszok nagy szerencséd van'. Mindenki megitta a maga adagját, és készen álltunk a napi gyötrelemnek, azaz a sétálásnak. Ma kivételesen a többiek nem lelkesedtek, én voltam az aki folyamatosan pörgött, mint aki gyorsítót szedett be. Jókedvem nem sok idő elteltével másokra is átragadt, így vidáman ballagtunk a zsúfolt utcákon. Már-már kezdtük magunkat otthon érezni a forgalmas nagyvárosban, nem lepődtünk meg, ha olykor valaki nekünk ütközött, vagy kedvesen odaintegetett. Első célunk a Madame Tussauds volt, amit nagy lelkesedéssel vártunk. Rajtunk kívül más turisták is nézelődtek, fényképezkedtek a viaszbabákkal. Nekem személy szerint a kedvencem a Michael Jackson és Britney Spears figura volt, velük képet is csináltam. Rickie természetesen mindegyikkel akart fotózkodni,, ezért úgy telt a nap, hogy én fotóztam, ő pedig pózolt. Mindenki el volt ragadtatva a látványtól, én néha meg is ijedtem, mert néhány bábu annyira igazinak festett. Következett ez után a Westminster Abbey, ami sokak számára unalmas programnak számított, de én már nagyon vártam, hogy láthassam. Anya egyik kedvenc helye volt, és megígérte, hogy egyszer elhoz ide. Amikor megtudtam, hogy a nyáron ideutazok, megfogadtam, hogy figyelni fogok mindenre amit ott mondanak majd bent, ezzel is megemlékezve anyuról. Ahogy sétáltunk, megcsörrent a telefonom, Josh hívott.
-Szia.-köszöntem bele a telefonba. -Szia sellőlány, mi a terved ma estére?-kérdezte bársonyos hangon.
-Még egyelőre semmi. Miért?-kérdeztem vissza.
-Arra gondoltam elmehetnénk valahova, vagy felmehetnénk hozzánk, vagy hozzátok, és nézhetnénk valami filmet.-mondta az ötletét. Kicsit gondolkoztam, majd Rickie felé fordultam, kezemmel eltakarva a telefon mikrofonját: -Rickie, fent leszel este?-kérdeztem tőle.
-Nem, most én fogok megszökni Liammel. Szabad lesz a szoba.-mosolyodott el.
-Rendben, nekem jó, gyere te, egyedül leszünk nálunk.-hadartam gyorsan Joshnak.
-Szuper, akkor 9-re ott leszek, csók.-tette le a készüléket.
-Várlak, puszi.-köszöntem én is el, majd barátnőm sokat sejtető hangjára lettem figyelmes.
-Átjön este?-kérdezte vidáman.
-Igen, megnézünk egy filmet.-bólogattam.
-Na igen, egy filmet...meg még mást.-bökött oldalba, mire én is visszaböktem.
-Semmi rosszra ne gondolj, Rickie, nem akarok még lefeküdni Joshsal.-válaszoltam, mire Rickie arcán döbbenet jelent meg.
-Te Joshsal beszéltél az előbb?-kérdezte elképedve.-Én azt hittem, hogy...-rázta meg a fejét.
-Mert mégis kivel beszélhettem volna?-kérdeztem kicsit idegesen, majd látva, ahogy elhúzza a száját, leesett.
-Nem! Niallel csak barátok vagyunk!-förmedtem rá.
-Akkor mi volt az a tegnap esti kis kaland?-nézett rám gyanakvóan.-Nekem nagyon is úgy tűnik, hogy kezdtek egymásra hangolódni.-jelentette ki, mire vettem egy mély levegőt, és normális hangnemben folytattam.
-Rickie, Niall egy nagyszerű ember, életemben nem találkoztam még nála jobbal. Épp ezért nem szeretném, ha bármi lenne köztünk, hiszen csak 3 hétig leszek itt, ő pedig itt lakik, és így is a szívem szakad majd meg, amikor itt kell hagynom, hát még ha együtt lennénk. Meg ő jobbat érdemel nálam.-magyaráztam el neki.
-Te akkora hülye vagy, de megértelek. Ha te így gondolod, nem szólok bele. De szerintem összeillenétek, mondjuk ebben a lakóhelyes dologban igazad van.-mondta, majd közelebb hajolt hozzám.-de hé, te így vagy tökéletes ahogy vagy, és ha valamelyik barom megbánt, személyesen kaparom ki a szemét.-simogatta meg a kezem. Kissé elérzékenyültem azon amit mondott, megragadtam a vállát, és szorosan megöleltem.
-Köszönöm, hogy vagy nekem.-szorítottam magamhoz erősen. Közben odaértünk a Westminster Abbeyhez, az idegenvezetőnk már várt ránk. Bementünk a templomba, és csodálatos látvány fogadott. Már értem anya miért szerette annyira ezt a helyet. A hatalmas tér, a csend, és a nyugalom amit a hely nyújt egyszerűen lenyűgöző volt. Egy idő után a többieknek már vonszolni kellett magukat, annyira unatkoztak, én pedig még mindig érdeklődve figyeltem. Letelt az idő, el kellett hagynunk a templomot. A srácok azonnal kávéért kiáltottak, mert elmondásuk szerint nem sok hiányzott, hogy bealudjanak, én meg csak jót nevettem szerencsétlenségükön. Utolsó pillantást vetettem a fantasztikus épületre, majd az égre, és magamban megjegyeztem:-Sajnálom, hogy nem együtt jöttünk el.
-Na srácok, mit szólnátok egy McDonald's-hoz?-kérdezte Bratt, mire a válasz egy hangos örömujjongás volt. Elindultunk hát a megmentő felé, ami szerencsére nem is volt olyan messze. A fiúk egyből bevágódtak az első üres helyre, és agyalni kezdtek, hogy ki mit eszik. A kiszolgálók már a hajukat téphették, annyit variáltunk, de végül mindenki rendelt valamit, és leültünk elfogyasztani a vacsoránkat. Magatartásunkat leginkább úgy jellemezném, hogy mi voltunk a legzajosabb társaság ott. Sültkrumplival dobálóztak, hangosan röhögtek, kólákat borítottak ki, egymáson fetrengtek, szegény Brattnek égett is a feje miattuk. Habár próbálta őket csitítani, nem bírt velük. Valamelyikük rám is borította az üdítőjét, aminek felettébb örültem. Kikászálódtam, hogy elmenjek a mosdóba, és kicsit megtöröljem magam. Befordultam a mosdók felé, már épp nyitottam volna ki az ajtót, amikor hátulról valaki megragadta a derekam, befogta a szám, és a szomszéd helységbe rántott. Kezemmel még az ajtófélfa után kaptam, sikítani próbáltam de nem tudtam,olyan erővel tartott, és nyomta a kezét a számnak, hogy képtelen voltam bármit is csinálni. Kapálózni akartam, amikor hirtelen szembefordított magával, és fürkészően nézte rémült arcomat. Akkor, abban a pillanatban egy hatalmas pofont tudtam volna lekeverni neki, annyira megijesztett, de ahogy megláttam édes mosolyát, és igézően szép kék szemeit, minden haragom elszállt, és boldogan ugrottam a nyakába.
-Van fogalmas róla mennyire megijesztettél, te bolond?-kértem számon.
-Haha, olyan vicces volt, ahogy reagáltál.-nevetett rajtam.
-Azt elhiszem, de te mit keresel itt? Honnan tudtad, hogy itt vagyok?-csodálkoztam el, mert én nem is vettem őt észre.
-Megvannak a forrásaim, és nem...ezúttal nem Rickie volt.-mondta sejtelmesen.-Nincs kedved lelépni innen? Van egy meglepetésem.-súgta a fülembe.
-Niall, innen nem bírok elszabadulni.-ráztam meg a fejem.
-Ó dehogynem. Csak nézz ki, kint káosz van. Bratt észre se fogja venni, hogy nem vagy ott, és már majdnem sötét is van. Meg Rickienek szólsz, azt mondod neki, hogy nem érezted jól magad, és visszamentél a szállásra. Nem lesz feltűnő, ne aggódj.-beszélt lyukat a hasamba, és végül elérte amit akart.
-Rendben, megyek. De előtte beszélek Rickievel.-indultam volna ki, de megint visszahúzott.
-Az túl átlátszó, és akkor tudják, hogy ott vagy. Küldök neki egy sms-t, jó?-ajánlotta, mire csak megforgattam a szemem, és mosolyogva bólintottam. Az sms-ben ennyi állt: 'Elraboltam a barátnődet, ha bármi baj lenne mondd azt, hogy a szálláson van, taxival ment haza, mert nem érezte jól magát. Niall'
Mosolyogva csúsztatta be a telefontját a zsebébe, majd felvette a kapucniját, kézen fogott, és kiosontunk az ajtón. Kint még hatalmas volt a rumli, szegény Bratt azt se tudja merre nézzen. Valóban kisebb gondja is nagyobb volt annál, mint hogy rám figyeljen. Beültünk a kocsiba, és elhajtottunk onnan.
-Niall, mégis hova viszel megint?-kíváncsiskodtam.
-Majd megtudod, ne idegeskedj.-intett le, mire keresztbe fontam a karjaimat, és durcásan hátradőltem az ülésben. Rám nézett, és elnevette magát.
-Most megsértődött a kisasszony?-kuncogott.
-Igen, határozottan.-játszottam a szerepemet.
-Majd megenyhül, ha meglátja hova hoztam.-kanyarodott be egy épület elé. Kicsit előredőltem, hogy láthassam hova jöttünk. Egy sötét, elhagyatott, kétemeletes ház volt előttem, rideg kinézettel. Értetlenül néztem Niallre.
-Csak várj amíg bemegyünk.-szállt ki a kocsiból, majd én is utána mentem. Óvatosan kinyitotta az ajtót, de lámpát még nem kapcsolt. -Csukd be a szemed.-suttogta a fülembe.-Bízz bennem, és hunyd le a szemed.-súgta újra, majd mikor lecsuktam szemeimet megfogta a kezem, és vezetett. Esetlenül bukdácsoltam utána, majd amikor éreztem, hogy nincs mitől félnem, mert Ő vigyáz rám, átadtam magam neki, és engedtem, hogy irányítson. Erős karjai meg-megszorítottak amikor rossz felé akartam lépni, de gyengéden tartottak, amikor nem volt semmi akadály előttem. Hirtelen a mellkasának ütköztem, egyből megéreztem illatát, érintését a vállamon, leheletét a nyakamban.
-Maradj itt, ne mozdulj, és ne nyisd ki a szemed.-simított végig a karomon, majd ellépett előlem. Minden erőmet össze kellet szednem, hogy megmaradjak a lábamon. Világosságot észleltem, és a hátam mögül hallottam hangját.
-Mostmár kinyithatod.-szólt, hangja pedig visszhangzott. Amint körülnéztem a szavaim elakadtak, bénultan álltam ott, a terem közepén, a nagy ürességben, a falakról én néztem vissza magamra a tükrökből, a fények beragyogták a teret, a hatalmas ablakok furcsa üvegein beszűrődött a kintről jövő fény. Ő ott állt a falnak dőlve, keresztbe font lábakkal, és engem nézett. A bámulattól lefagyva csak annyit tudtam tenni, hogy a kezemet a szám elé rakom, és úgy forgolódok. Ezt nem hiszem el...Elhozott egy táncterembe. Tekintetem megállapodott rajta, lábaim akkor maguktól megindultak alattam, és amilyen gyorsan csak tudtam rohantam oda hozzá, és ugrottam az ölébe. Karomat átfontam a nyaka körül, lábaimat a csípője körül, ő pedig erősen tartott. Egy könnycsepp szántotta végig arcom, majd a vállán terült szét.
-Köszönöm...-sóhajtottam a nyakába két szipogás között, majd kicsit előredőltem, hogy láthassam csodaszép szemeit. Testünk egyszerre mozgott ahogy lélegeztünk, elmerültünk egymás tekintetében, arcán láttam ahogy ugyanazt gondolja amit én. Orrunk majdnem összeért, majd közelebb hajoltam, és a szájára pillantottam. Éreztem forró leheletét az arcomon, és már lecsuktam a szemem, amikor hirtelen elengedett, és letett, majd megköszörülte a torkát, és elsétált az egyik sarok felé. Remegő térdekkel álltam, szívem ki akart ugrani a mellkasomból, ahogy néztem alakját eltávolodni tőlem. Megállt az egyik tükör előtt, két kezét feje fölött összekulcsolta, majd a plafont bámulta. Nem tudom mi történt. Az egyik pillanatban még minden rendben volt, boldognak éreztem magam, most meg teljesen más érzések töltenek el. Belülről széttép valami apró kis darabokra, pedig tudom, hogy ez a helyes út. Ennek nem szabad megtörténnie, tudom nagyon jól, és az eszem is ezt súgja. De képtelen vagyok magam kontrollálni, belül forr a vérem, és nem bírok magammal. Határozottan indulok el felé, látom, ahogy elgyengülve dől neki a falnak. Amikor megállok előtte, mélyen a szemébe nézek, és egy lépést teszek felé. Erre ő elfordítja a fejét, de én visszafordítom, és kényszerítem, hogy rám nézzen. Nekifeszülök a mellkasának, de ő kezeit szorosan maga mellett tartja.
-Lizzie, kérlek ne csináld...ezt nem szabad.-sóhajtotta a fülembe.
-Nem érdekel mit szabad és mit nem.-mondtam agresszíven.-Niall emlékszel arra, amikor a medencében fürdöttünk a szállodában. Azt mondtad jössz nekem eggyel.-kérdeztem tőle.
-Emlékszem.-válaszolt halkan.
-Akkor most teljesítsd az ígéreted...és csókolj meg.-nyomtam neki még jobban a falnak, de ő csak elnézett mellettem, szemeit erőszakosan csukta le.-Niall...én kérlek rá, hogy csókolj meg. Most.-követelőztem. Vett egy mély levegőt, ökölbe szorított kezei elenyésztek, majd rám emelte vágytól izzó szemeit.
-Biztos ezt akarod?-kérdezte elhaló hangon.
-Mindennél jobban.-válaszoltam, majd mondtam volna tovább, de erős kezei átfogták a derekam, magához húzott még erősebben, és szenvedélyesen megcsókolta ajkaimat. Tenyeremmel a hajába túrtam, míg ő egyik kezével az arcomat simította, másikkal erősen tartott. Mohón kaptunk egymás ajkai után, puha szája az enyémet ostromolta, válaszképpen beleharaptam ajkába, mire halkan felmordult. Ott álltunk  a falnak dőlve, egymás csókjaiban elmerülve. Úgy éreztem, abban a pillanatban csak miatta élek, ő az az ok, amiért érdemes a világon lennem, azt akartam, hogy ez a pillanat sose érjen véget...soha....