Bevezető...

-Lizzie!!!!!!!!-üvöltött a húgom. Ránéztem az órára. Fél 10-et mutatott. Feltápászkodtam az ágyban, kinyújtottam elgémberedett végtagjaimat és ásítottam egy nagyot. Még visszadőltem a puha párnák közé, de az ajtóm hirtelen kicsapódott és becsörtetett rajta, majd rám ugrott, és sikítozni kezdett:
-Lizzie!!! Nézd! One direction koncertjegy!!!!! Lizzie!! Megőrülök!! Látod ezt?! Igen, ott leszek a következő koncertjükön, el sem hiszem!!!-ugrált rajtam.
-Melanie, nyugodj le. Álmos vagyok. Igen ez csodálatos én is nagyon örülök. De megtennéd, hogy leszállsz a hajamról? Áúúú...- nyugtattam őt, aki eközben már a hajamon taposott és úgy örült tovább.-Engedd, hogy felöltözzek,jó? Aztán lemegyek és együtt ujjongunk.-ajánlottam fel, remélve, hogy végre vesz levegőt is, mert már szinte vörös volt a feje, annyit kiabált.
-Rendbeeen lent megvárlak!-mondta. -Köszönöm!-sóhajtottam, majd utána néztem ahogy szökdécselve kimegy a szobámból. Jó látni, hogy így önfeledten tud örülni mind azok után amin keresztülmentünk. Apu mindig is tudta mivel vidítson fel minket. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, sikerült belerugrom az ágyam sarkába, amit egy nagy káromkodással nyugtáztam. Felkaptam a fekete melegítőalsóm, egy szürke pólóval, és a melegítőfelsőmmel. Átmentem a fürdőbe, ahol nagy harcok árán, de sikerült kifésülnöm hátam közepéig érő, dús barna hajamat, amit egyszerűen csak felgumiztam a fejem tetejére, olyan hagyma stílusban. Felvettem a szemüvegem, mert sajnos nem sokat látok nélküle. Csak a szokásos vasárnap reggeli rutin. Lebattyogtam a lépcsőn, már a folyosóról hallottam, ahogy Melanie tervezi a jövőjét.
-És akkor amikor éneklik a Little things-et, Harry a szemembe néz, és azt mondja, hogy te tökéletes vagy nekem.-álmodozott, mire én csak elmosolyodtam.
-Szép álom, Lanie, nagyon szép.-cukkoltam, majd kivettem egy almát a kosárból és felültem a pultra.
-Lizzie, szállj le onnan, és ne piszkáld a húgodat.-szólt rám apu, aki eközben a reggelimet tette az asztalra.
-Ugyan már, majd több ezer sikítozó rajongóból, pont őt fogja meglátni...ennek az esélye egyenlő a nullával...meg még csak 13 éves. Van ideje bőven.-mondtam határozottan.
-Igenis had álmodozzon, még az a dolga. És ha ő szereti őket, ezért nem szabad bántani. Inkább ezt szeresse, mint a cigit vagy az alkoholt.-védte be apu Melaniet.
-Jó ebben igazad van...De ki fog elmenni vele a koncertre?Két jegy van, egyedül nem mehet, és ha jól látom, te akkor pont nem leszel itthon.-kérdeztem.
-Hát te.-válaszolt apa félvállról, mert épp lefoglalta az újság amit olvasott.
-Tessék?- majdnem megfulladtam a teámtól, amit félrenyeltem amikor meghallottam a választ.-Én biztosan nem! Nem is szeretem őket, és nem hiányzok, hogy az őrült fanok összetapossanak, köszi de én ebből nem kérek.
-Pedig nincs más választásod, ugyanis ha nem kíséred el, lőttek a Londoni utazásodnak.-mondta apám szigorú arccal.
-Ezt nem teheted!-álltam fel az asztaltól dühösen ás apám felé indultam.-Erre várok 2 éve, ezt nem teheted velem!!-kiabáltam vele torkom szakadtából.
-Lizzie higgadj le, elkíséred a koncerte figyelsz rá, engem az se érdekel ha közben a filmet nézel a telefonodon, vagy mit tudom én, de a lényeg, hogy ott legyél vele. Ez miden álma.Hogy egyszer élőben lássa őket. Tedd meg érte. Kérlek- nézett rám kérlelő tekintettel.
-A fenébe is! Jó, megyek, de ne várjátok tőlem, hogy nyálcsorgatva bámulom majd őket és ugrálok mint egy félőrült!-egyeztem bele végül.
-Imádlak kicsim!-húzott oda apa magához, hogy egy puszit nyomjon az arcomra.