(7. bejegyzés) Még mielőtt én is elutaznék...

Nem akartam elhinni, hogy már is mennie kell.A tegnapi együtt töltött nap után egyre jobban kezdtem megkedvelni. A humora, a stílusa, ahogyan megnyilvánul már hiányzott. Úgy éreztem mellette nem létezik a külvilág, önfeledten tudtam nevetni, elfelejtettem minden rosszat, csak az számított, hogy jól éreztem magam a társaságában. Más, mint amikor Daviddel vagyok. Az ő szemében nem véltem felfedezni azt a vágyat, ami David arcán látszódik akár hányszor rám néz, hozzám ér. Szeretem Davidet, tudom, hogy ő is szeret. De mellette nem tudok önmagam lenni teljesen. Niall más. Ha több időt töltöttünk volna együtt, biztos, hogy a legjobb barátom lett volna. Szükségem van egy olyan barátra, mint ő. De erről lekéstem, sajnos. Holnapután már megy is, és soha többet nem fogom látni. Csak egy szép emlék marad. Reggel kómásan kászálódtam ki az ágyból, a takaróm lerugdostam magamról, a hajam kócosan állt, és egy kicsit hűvös is volt. Lusta voltam felöltözni, elindultam valami élelem után kutatni a konyhába egy szál fehérneműben és pólóban. Álmosan baktattam ki a szobámból, le a lépcsőn nagyokat ásítozva. Ahogy lefelé haladtam hangokat hallottam a nappaliból. Éppen léptem volna le az utolsó lépcsőfokról, amikor azt hittem mentem elájulok.Épphogy meg tudtam kapaszkodni a korlátban, mert ha az nincs ott biztosan összeesek. Ugyanis Niall ott állt velem szemben, Melanieval beszélgetett. Kerek szemekkel bámultuk egymást, nyakig elvörösödve. Fejét köztem, a padló, a fal, és a plafon között kapkodta, mély levegőket véve. Hátranyúlt, megvakarta a tarkóját, de még mindig nem szólt egy szót sem, ahogy én se. -Jó reggelt Lizzie, vendéged érkezett!-csicseregte Melanie gúnyos vigyorral az arcán. -Képzeld, látom.-mondtam, majd megfordult és kiment az ajtón. -Szia Niall.-köszöntem végül, kezemmel takarva magam, már amennyire bírtam. -Öhm...szia Lizzie.-köszönt vissza zavartam. -Nem számítottam a látogatásodra.-mosolyodtam el kicsit. -Hát, én sem számítottam rá, de így alakult, gondoltam nem megyek el szó nélkül.-válaszolt még mindig kipirulva. -Azt én sem szerettem volna.-mondtam, amikor hirtelen nyitódott a bejárati ajtó, és belépett rajta...David, nyomában Melanieval. Megtorpant az ajtóban, először rám bámult, majd tekintetét Niallre szegezte, nem túl kedvesen.Egy pillanat múlva ott termett előttem, átkarolta a derekam, magához húzott, és egy csókkal üdvözült. Egyre kínosabban éreztem magam. -Mi ez az átjáróház?!- háborodtam fel, majd eltoltam magamtól Davidet..-Csak szerettem volna benézni az én hercegnőmhöz, mielőtt nyaralni megyek. És milyen jól tettem, nem szívesen szalasztottam volna el egy ilyen alkalmat-nézett végig rajtam szemtelenül- de amint látom, épp vendéged van.-fordult szőke barátom felé, aki a falnak dőlve a földet pásztázta, mintha az annyira érdekes lenne.-Igen, még mielőtt én is elutaznék beugrottam egy utolsó szóra.-bólintott Niall. -Ááá, értem-biccentett David. -Na jó, én azt hiszem felöltözök, ti várjatok meg itt lent, ismerkedjetek össze, egy perc és jövök.- löktem el magam a korláttól, és felszaladtam a lépcsőn. Éreztem a tekinteteket a hátamon. -Hogy az a....!-csaptam be az ajtót, majd nekidőlve, lecsukott szemmel elmormoltam magamban egy nem túl szép mondatot. A szekrényemhez pattantam, kiszaggattam a helyéről az ajtaját, kirángattam pólót és egy nadrágot, kapkodva vettem föl, a hajam felét kitéptem, olyan erősen fésültem ki, magamra fújtam egy liter dezodort, majd felvettem a szemüvegem, ami az ágy alól került ki, számomra érthetetlen módon. Csak remélni merten, hogy azok ketten odalent még nem ugrottak egymás torkának. Rekordidő alatt elkészültem, amikor leértem hozzájuk, szinte vágni lehetett a levegőben a feszültséget. Megrökönyödve álltam, hol az egyikre,hol a másikra néztem. -Srácok, valami baj van?-kérdeztem félve, miközben ők erős szemkontaktust tartva rázták a fejüket. -Nem dehogy, csak egy kicsit összeismerkedtünk, és úgy döntöttünk, hogy a mai napot együtt töltjük, hármasban. -mondta fogait összeszorítva David. -Tessék?-képedtem el, mert ezt teljesen kizártnak tartottam. -Igen, szerintünk jó buli lesz, így mind a ketten el tudunk tőled köszönni-válaszolt Niall, viszont ő már kedvesen mosolyogva. -Hát én nem tudom, ahogy gondoljátok, de merre megyün...-Moziba!-vágta rá David. -Akkor jó. Mikor indu..-Most! És bowlingozni megyünk, meg a városba.-szakított félbe ezúttal Nial. -Srácok, hé. Megmondom mi lesz. Elmegyünk a moziba, megnézünk egy filmet. Aztán bowlingozni megyünk, szétnézünk a városban, eszünk valamit utána, és hazajövünk. Így megfelel?-néztem hol Niallra, hol Davidre reménykedve. Ők még mindig farkasszemet néztem, majd egyszerre mondták, hogy 'jó'. Előre féltem ettől az egésztől, mivel már az is gondot okozott, hogy melyikük menjen ki előtt az ajtón. Megoldottam annyival, hogy félrelöktem őket, és én léptem ki rajta először, majd ők utánam. Az úton David folyamatosan fogta a kezem, beállt Niall, és közém, tehát ő ment középen, Niall pedig mellette. Nem szólt egyikünk se, én az aszfaltot bámultam, David engem, az ír fiú meg a telefonját nyomkodta. Mihelyst a belvárosba értünk, Niall feltette a kapucniját, és a napszemüvegét.-Miért nem szólsz az egyik őrző-védődnek, hogy legyen melletted, és vigyázzon rád?-jegyezte meg gúnyosan Dave. -Milyen vicces fiú vagy. Elárulom neked nagyokos, hogy fellépéseken kívül nem szoktak vigyázni ránk, de te ezt úgy sem értheted.-felelte lazán Niall, mire egy mosoly szökött az arcomra. A következő probléma a film kiválasztása volt. Mindketten egy szerelmes filmet akartak megnézni, de nem tudtak dönteni. Végül én választottam egy akciófilmet. Én ültem középen, a két fiú a két oldalamon. A film közben David hol a kezemet, hol a combomat simogatta, de én leráztam magamról. Nem túl romantikus mindez, amikor egy lángoló autó repül át egy másik autó fölött. Egyszer csak éreztem, ahogy egy popcorn eltalálja a fejem. Niall felé fordultam, aki unottan bámult maga elé. Válaszul én is megfogtam egy szem kukoricát, és a hajába dobtam. Egy perc sem telt bele, vad popcorncsatába kezdtünk.Nem is nagyon figyeltünk a filmre, csak nevettünk, néha kicsit túl hangosan is. Film végén kukoricával beborítva álltunk fel, röhögve sepertük le egymást. -Na akkor most gyerünk bowlingozni!-ragadta meg Niall a karom, és elindultunk ki a teremből. Átmentünk a szomszéd bowlingterembe, ahol én egyből levágtam magam az egyik ülésbe. -Én nem fogok gurítani!-jelentettem ki. -Ó dehogynem, ne ellenkezz!-lépett oda Dave, még mielőtt Niall egy szót szólhatott volna. Odavezetett a pályához, megfogott egy golyót, a kezembe adta, hozzásimult a hátamhoz, majd a fülembe súgta, hogy 'csak nyugalom'. Egyszerre mozgott a testünk, amikor elgurítottam a golyót, kezével végigsimított rajtam, majd egy puszit adott az nyakamra. -Ne itt David, kérlek.-súgtam a fülébe. -Ahogy gondolod.-engedett el, majd ahogy elhaladt Niall mellett, vállával nekiment Niall vállának. 'Gyökér' -artikulálta Niall hang nélkül, mire halkan kuncogni kezdtem. Gurítottunk még párat, majd úgy döntöttünk hazamegyünk. Mondtam, hogy gyerünk hozzánk, nem akartam több nyilvánosságot, mert néhányan már felismerték Niallt, és akkor oda a 'nyugodt' délutánunknak. Még nem volt sötét, de a Nap már lemenni készült, fénye megvilágította az eget, lenge szellő fújt, a virágok mámorító illata terjengett a levegőben. -Figyeljetek, nekem el kell ugranom valahova, de amint végzek megyek utánatok jó?-mondta Niall. -Rendben, menjél nyugodtan, otthon leszünk.-köszöntem el tőle. -Végre lelépett a nyálgép, hú de nagyon idegesített.-húzott közelebb magához David. -Ne beszélj így róla!-förmedtem rá, majd távolabb húzódtam. -Lizzie, ne mondd, hogy te kedveled!-rázta a fejét David meglepődve. -De igen is kedvelem, mert jó fej, és nem nagyképű sztár létére!-emeltem fel a hangom. -Jó ezen most ne vesszünk össze, de én azért nem bánnám ha nem jönne vissza.-jelentette ki. - Azt egyből gondoltam.-bólintottam, majd kilöktem magam előtt az ajtót. Apa a nappaliban vasalt, Melanie mellette nézte a tévét. -Fenn leszünk a szobámban.-intettem oda nekik. -Üdvözlöm, Mr. Grey, szia Melanie!-köszönt David illedelmesen. -Üdv, fiatalok. Lizzie, szeretném ha ma kicsit korábban lefeküdnél, és a vendéged nem maradna sokáig.-nézett Davidre szigorúan. -Nem fog, nyugi. Ha kell valami fent vagyunk.-indultunk el ismét. Dave levágódott az ágyamra, én a laptopom elé, és megnyitottam a twittert, rajta az ő profilját. Épp néztem volna írt-e valamit, amikor egy kellemes dallam csapta meg a fülem. Az ablakhoz ugrottam,mert a dallam kintről jött. Kinyitottam azt,és ő ott állt a ház előtt, gitárral a kezében, lehunyt szemekkel, szőke haján megcsillantak a nap utolsó sugarai, és akkor hirtelen kinyitotta szemét, felnézett rám, és elkezdett énekelni. Én a párkányra könyököltem, és megigézve hallgattam. Szememet lehunytam, átadtam magam az érzésnek. David ott termett mellettem, de nem érdekelt. Csak rá figyeltem, a tiszta, mély hangjára, a mosolyára és a dalra, amit nekem énekelt. A dal utolsó sora így hangzott :" I said maybe, you gonna be the one that saves me...and after all, you're my wonderwall..." Mosolyogtam, és láttam a szemében, ahogy ő is mosolyog, majd kacsint egyet, és elsétál az ablakom alól...