(4. bejegyzés) Először jó ötletnek tűnt...

Egész este egy szemhunyásnyit sem aludtam, csak hánykódtam az ágyban álmatlanul. A koncert után apámmal összevesztünk, mert engem hibáztatott amiért elvesztettem Melaniet szem elől. Valamilyen szinten igaza is volt, mert jobban kellett volna vigyáznom rá, de az már túlzás, hogy amíg én buliztam, ő neki bármi baja eshetett volna, mert egyáltalán nem volt felhőtlen az örömöm a koncert után. Halálfélelmem volt, rettegtem, hogy baja eshet, és mind ezt miattam. Ahogy ott feküdtem kinn az esőben kedvem lett volna meghalni, vagy csak egy másik világba csöppenni, ahol nincsenek gondok, csak a béke, és a jó élet. Ám amikor a két kéz a vállamhoz ért, és belenéztem szikrázó szemeibe, ez a gondolat elillant, úgy éreztem minden rendben. Áradt belőle a szeretet, az aggodalmas tekintete először megrémített, majd megnyugtatott egy kicsit.Kisfiús mosolya engem is mosolyra késztetett, akármilyen nehéz helyzetben is voltam. Niall Horan..szép név. Hogy hatással volt-e rám? Minden kétséget kizárva. Ez az este is azok közé fog tartozni, amiket nem fogok elfelejteni. Mondjuk innentől kezdve nem leszek őrölt rajongó, nem fogok visítozni, csak mert váltottam pár szót vele, és nem...nem leszek belé szerelmes, hiszen ő egy sztár, lányok ezrei rajonganak érte, én nem fogok beállni a sorba. Meg többet úgyse találkozok vele. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, miközben hallottam az esőcseppek ütemes kopogását az ablaküvegemen, a szél fúvását, a faágak csikorgását a tetőn. Nekem ez nem megy, nem tudok aludni. Felálltam az ágyból, az ablakhoz mentem, és kinéztem rajta. Az utcát beborította a sötétség, a lámpák gyér fényében látszódott néhány ház. Minden csendes és nyugodt. Ez nem csoda, hiszen hajnali 3 óra van, és én még mindig ébren vagyok. Bekapcsoltam a laptopot, majd megnyitottam az internetet. Bevillant egy új könyvjelző, ami eddig nem volt ott. Egy twitter profil az én nevemmel és képemmel. Elkerekedett szemmel néztem rá, majd eszembe jutott..Rickie csinálta nekem nemrég. Megnéztem miket tweeteltek ki az általam követett emberek, és megakadt a tekintetem egyen. Niall Horan tweetjén, amiben ez állt: "You're so pretty, when you cry, when you cry, wasn't ready to hear you say goodbye...". Egyből több ezren adták kedvencükhöz, meg retweetelték, vagy mit csináltak. Nem értettem ezzel mit akar üzenni. Megnéztem a kiírás időpontját, ami ma este volt, nem sokkal az után, hogy eljöttünk a stadionból. Hátradőltem a székemben, és pislogás nélkül meredtem magam elé.-Á ez kizárt dolog!-hessegettem el még csak a gondolatot is. Ugyan miért írna ki ilyet, mikor csak a nevemet tudja? Gyerünk Lizzie, kelj fel, ez nem rólad szól!-hajtogattam magamnak. Egy határozott mozdulattal lecsaptam a laptop tetejét, és visszamásztam az ágyamba, görcsösen szorítottam le a szemem, és megpróbáltam elaludni. Reggel kopogtattak az ajtómon: -Tessék!-nyöszörögtem álmosan. -Jó reggelt, királylány, hogy aludtál?-lépett be apu a kezében egy tál müzlivel. -Szörnyen. De nem számít. Ú, müzli! Köszönöm!-mosolyogtam rá, majd felültem, hogy tudjak enni. -Lizzie, ne haragudj rám azért, amit tegnap mondtam, csak nagyon ideges voltam, és tudd, hogy nem a te hibád.-kezdte, de a szavába vágtam. -Apa, semmi baj, nem haragszom, igazad van, jobban kellet volna rá figyelnem. Tényleg, jól van?-kérdeztem, miközben tömtem magam a reggelimmel. -Igen, azt mondta, akármi is történt, a legjobb estéje volt egész életében.-nyugtatott meg. -Ennek örülök.-mondtam teli szájjal. -Liz, egyél rendesen!-szólt rám apa, mire én csak kinyújtottam rá a nyelvem. -Siess a reggeli tollászkodással, mert tudod, ma megyünk el megvenni a repülőjegyeket.-figyelmeztetett. -Ó, basszus, tényleg. A londoni út. Teljesen kiment a fejemből. Muszáj nekem oda mennem?-kérdeztem hisztis arckifejezéssel. Tegnap este óta nem várom annyira ezt az utazást, azért, amiért 1 éve könyörögtem, ám valami pár óra alatt megváltozott.Nem akartam több veszélyt, se idegent. -Liz, mi bajod Londonnal? Egy napja még majdnem fejen álltál, hogy engedjelek el! Minden korodbeli lány oda vágyik, a nyüzsgés, a nagyvárosi élet. Jót tenne neked egy kis lazítás-ecsetelte. -Hát pont ez az. Nem szeretem a tömeget.-ráztam meg a fejem. -Gondolj arra, hogy ott lesz veled a legjobb barátnőd, és még jó pár ember az iskoládból.-győzködött apám. Ez igaz, örülök is neki, hogy Rickie velem lesz, de 3 hét Londonban nekem elég húzós. -Na gyere már kicsim, jó lesz hidd el!-biztatott, mire válaszul visszamosolyogtam. -Rendben, legyen, elmegyek abba a fránya Londonba, akármennyire is utálni fogom.-adtam meg magam. Reggeli után gyors fürdés, öltözködés, farmer, fehér trikó, kockás ing, tornacipő, a madaras nyakláncom, hajam copfba, szemüveg fel és indulás a jegyirodába. Rickie is ott volt, egy nagy öleléssel köszöntöttük egymást. -Liz, én annyira várom!-lelkesedett. -Jó neked.-mondtam.-Tudd, hogy csak miattad megyek..meg apám miatt, aki meggyőzött. Valahogy nem vonz már a nagyváros.-ráztam meg a fejem. -De bolond vagy! Biztos vagyok benne, hogy 3 hét után szabadulni se akarsz onnan.-vigyorgott rám sokat sejtetően. -Rickie, mit tudsz te, amit én nem?-húztam fel a szemöldököm. -Semmit..tényleg semmit. Csak London tele van helyes pasikkal.-húzódott széles mosolyra a szája. -Rickie, nekem ott van David.-jelentettem ki, mire ő csak megforgatta a szemét. Megvettük a jegyeket, majd kimentünk az utcára, és elköszöntünk apáéktól, ugyanis úgy döntöttünk elmegyünk kicsit vásárolni, hiszen pár nap múlva irány a híres London. Bementünk a plázába, ahol egyből megcsapott minket a friss, hideg levegő, az éttermekből kiáramló étel illata, a parfümök, és a középen álló szökőkút vizének tiszta illata. Először a kedvenc butikomba mentünk be, ahol ismét sikerült rábukkannom egy olyan darabra, amit vétek lett volna ott hagynom. Egy világosszürke ejtett vállú felső, elején "DREAM" felirattal. Vettem hozzá egy új, szaggatott szárú extrarövid farmernadrágot, és egy új fülbevalót. Rickie vásárolt egy türkizkék lenge, pánt nélküli ruhát, amit középen egy övvel húz össze, kiemelve karcsú derekát, hosszú lábait. Mesésen állt neki ez a ruha. -Huha, azt hiszem ha így végigmész London utcáin, a pasik kidöglenek!-dicsértem meg sajátos stílusomban. -Ha-ha, Lizzie, köszönöm szépen ezt a csodás bókot!-nevetett vissza. Kimentünk a boltból teli szatyrokkal, majd megálltunk az egyik tükör előtt, mert mindenképpen képet akart csinálni. -Rickie ne kezd már könyörgöm!-kérleltem, mert nem szerettem ha fotóznak. -Csak egyet légyszi!-nézett rám kiskutyaszemekkel. -A fenébe is már!-ráztam meg magam, majd odaálltam mellé, és mosolyogtam. A mosolygásból az lett, hogy valami eszméletlen retardált fejet vágtam direkt. De tetszett ez a kép. -Tükrözi a belsőd!-cukkolt. Lenéztem a szökőkútra, ami mellett emberek ültek, beszélgettek, néhányan belelógatták a kezüket. Körülnéztem, biztonsági őrt nem láttam sehol. Összeakadt a tekintetem Rickiével. -Szerintem ugyan arra gondolunk!-vigyorgott rám, majd a mozgólépcsőhöz szaladtunk ami levitt minket a szökőkúthoz. Még egyszer szétnéztünk, aztán cipőt le, és be a szökőkútba. Először csak járkáltunk benne, majd elkezdtük fröcskölni egymást. Mind akik ott voltak nevetni kezdtek, de senki nem hívta a biztonságiakat. Jól éreztük magunkat ahogyan ott vandálkodtunk a szökőkútban. Fülsüketítő hangra kaptam fel a fejem hirtelen. Hát ezért nem voltak sehol a biztonságiak. Mind egy kört alkotva próbáltak előre haladni, sikítozó lányokat kerülgetve. Egy pillanat múlva megláttuk, mi a zaj forrása. Ők vannak mögöttük. Mind az öten lazán felöltözve, egymás mellet nevetve, integetve vonultak. A lélegzetem is elállt, ahogyan megláttam őket. Ott álltunk a szökőkútban csurom vizes ruhában, csurom vizes hajjal. Felénk tartottak. Az egyik őrrel farkasszemet néztem, tudtam, hogy most jön az a rész, hogy páros lábbal rúgnak ki innen minket. -Hölgyeim, ez itt nem a strand, kérem jöjjenek be velem az irodába, és ne ellenkezzenek, különben..-folytatta volna, de egy hang megszólalt mögötte. -Semmi baj Nick, velünk vannak.-szólalt meg Ő, mire mindenki felé fordult.- Csak szegények már annyira unták a várakozást, biztos melegük volt, és le akarták kicsit hűteni magukat. Igaz lányok?-nézett ránk, mire mindenki felénk fordult. -Igen, így van.-vágtam rá. -Na gyertek ki, nem kell tovább várni, itt vagyunk, mehetünk!-nyújtotta ki a kezét, hogy kisegítsen a vízből. -Sziasztok, szeretünk mindenkit! Köszi a segítséget Nick még egyszer!-indultunk ki a plázából, majd még utoljára visszaintegettek a rajongóknak, és beszállítottak minket a kocsijukba. Tátott szájjal néztem még mindig, barátnőm szintén. ő azért mert nem hitte el, hogy egy kocsiban ül velük, én meg azért, mert megint találkoztam vele és sikerült kimentenie egy kínos szituból. -Köszönöm, Niall.- préseltem ki magamból. .Igazán nincs mit.-válaszolt.- de eláruljátok, hogy mit kerestetek a szökőkútban?-mosolyodott el. -Csak hülyéskedtünk, és először jó ötletnek tűnt.-sütöttem le a fejem, majd tördelni kezdtem az ujjaimat zavarodottságomban. -Én tökre bírtam!-nevetett fel a göndör hajú.-Harry vagyok-fogtunk kezet. -Lizzie -mosolyogtam rá. -A többiek pedig, Liam, Zayn és Louis ott a volán mögött-mutatta be sorban őket. -Örvendek!-mondtam nekik, majd Rickiere pillantottam aki megbabonázva ült, és beszélgetett...Liammel. Láttam az arcán azt a leírhatatlan boldogságot amit most érzett. Egy álma vált valóra. Az a letörölhetetlen, önfeledt mosoly mindent elárult.-Merre laksz?-zökkentett ki a gondolatmenetemből Niall. Kinéztem az ablakon, hogy tudjam merre is vagyunk. -A harmadik utca balra.-mutattam ki. -Nincs kedvetek eljönni velünk valahova kajálni?-kérdezte édes mosollyal az arcán. -Én most nem tudok menni, talán majd máskor. Rickie?-utasítottam vissza a meghívást, majd Rickire néztem. -Hát most nekem se jó, de majd máskor.-mondta ő is. -Rendben, de szavadon foglak!-kacsintott rám a szőkeség.-sofőr a harmadik utcán balra!-kiáltott előre Louisnak, aki csak válaszul felnevetett, majd befordult az utcánkba. -Köszönjük a fuvart!-szálltam ki a kocsiból, majd még visszanéztem rájuk. Rickie ugyanígy tett. -Majd keresni foglak!-szólt Niall. -Okés.-mosolyogtam rá vissza. -További jó utat!-köszöntem el, majd becsaptam az ajtót, és integettem nekik, mire ők is visszaintegettek. Rickie rám nézett, és egyből tudtam mi fog következni. Egy óriási sikoly. -ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚRISTEN!! Ezt nem hiszem el, Úr isten. Végem van, Szemlyesen beszéltem Liammel! -áradozott, én meg megfogtam a karját, mert féltem, hogy menten összeesik, majd bevezettem a házba. Felmentünk a szobámba, bekapcsoltam a laptopom, Rickiet lefektettem az ágyra, had nyugodjon le. Kíváncsiságból felnéztem twitterre, ahol volt egy változás, ami teljesen letaglózott. Ő írta ki, amiben ezúttal ez állt:"She's not afraid of all the attention, she's not afraid of running wild..."