(3.bejegyzés) Ezt nem történhet meg,nem most,nem velem.

A vele töltött este életem egyik legjobb estéje volt, amit sosem fogok elfelejteni. Még mindig érzem az illatát, erős karjait körülöttem, gyengéd érintéseit. Ezekből feltöltődve szenvedtem át magam a héten, egészen máig, a koncert napjáig. Melanie két napja megállás nélkül énekel, táncol, és gyakorolja a szövegét amit majd nekik fog mondani(?). Az előbb például egy párnát ölelgetett, amire a fekete hajú képét ragasztotta. Kétség kívül megőrült. Mi lesz még itt este, ha élőben látja majd őket? Szerintem beszerzek egy pórázt, és a csuklójára kötöm, majd amikor fel akar ugrani a színpadra, én rántom vissza, és nem várom meg, amíg a kidobók vezetik le onnan. Már csak egy óra volt indulásig. Ricki is bekocogott tetőtől-talpig piros-fehér színben. Elég furán néztem rá, de amint meglátták egymást Lanieval egyből elszabadult a pokol, és egy helyett, két őrült rajongóval volta összezárva. Elvonultak a másik szobába, és ott vitatták meg az esti teendőket. Egyedül én nem voltam bezsongva teljesen. Kinyitottam a szekrényemet, hogy keressek valami ruhát. Nem sokat variáltam, egy sima fekete rövidnadrág, szürke Rolling Stones-os trikó, rá egy fekete mellény, a vállán kicsi szögecsekkel, és a fekete tornacipőm. Hajamat megmostam, hagytam magától megszáradni, így megjelentek benne azok a természetes hullámok, amiket annyira utálok, de most kénytelen voltam elviselni, mert a hajvasalóm bedöglött két napja, és nem volt másik. A sminkelést sem vittem túlzásba, csak egy kis szempillaspirál, szemceruza, alapozó, és egy leheletnyi szájfény. Felkaptam a szemüvegem,egy oldaltáskát, bele a telefonom és a pénztárcám., majd kimentünk a kocsihoz ami már a ház előtt állt. Az úton végig One directiont kellett hallgatnom, mint egy előpartyn úgy éreztem magam. Max hirtelen lefékezett, én meg majdnem előre estem. Kinéztem az ablakon, és leesett az állam. Én még ennyi embert egy helyen életemben nem láttam. A gigantikus stadion előtt özönlött a tömeg, lányok ezrei rohangáltak fel s alá. Gondoltam most vagy soha. Vettem egy mély levegőt, megragadtam Melanie kezét, kicsaptam a kocsiajtót és megindultam befelé. Még egyszer visszanéztem Maxre, aki csak intett, hogy sok sikert, és hívjam ha jöhet értünk. Sodródtunk befelé az árral, ám a sokaság hirtelen megrekedt és nem mozdult. Ezzel csak az volt a baj, hogy a stadion legvégében álltunk meg. -Ezt nem hiszem el! A jegyünk az első sorba szól, így hogy fogom őket látni?-fakadt ki Melanie. Hirtelen elöntött a düh, ökölbe szorítottam a kezeimet, még erősebben megmarkoltam Melanie karját, és elindultam. Áttörtem az emberek között, nem érdekelt, hogy arrébb löktem valakit, nem érdekeltek a szúrós pillantások a hátamon, csak az lebegett a szemem előtt, hogy ez a nap a húgom legfontosabb napja, és nem fogom engedni, hogy rosszul végződjön. Az akcióm kezdett beválni, mert már a terem közepén voltunk. Én húztam magam után Laniet, ő meg Rickiet. Egyszer csak miden elsötétedett, és a kivetítőm megjelent egy visszaszámláló óra. Egy pillanatra megálltam, és a képeket néztem az óriás képernyőn,a min a fiúk voltak más-más helyszíneken. Felcsendült a zene, a srácok pedig előjöttek a színfalak mögül. A tömeg őrjöngeni kezdett, és ugrálni, nem haladtam tovább, mert folyton nekem esett egy-egy lány. Tehát elkezdődött a koncert, én meg még mindig nem vagyok az első sorban. Felnéztem a színpadra, ott voltak a tetején, énekeltek, nevettek, táncoltak. Pillanatok alatt olyan hangulatot csináltak, hogy engem is magával ragadott. Az adrenalin szintem az egekbe szökött, még erősebben megszorítottam Lanie kezét, és elindultam. Sikerült. Itt vagyunk az első sorban, közvetlenül velük szemben. Ricki és a húgom hálás pillantásokat vetettek felém, majd ők is elkezdtek sikítozva énekelni. Megtámaszkodtam a korláton és figyeltem őket. Megbabonázott a hangjuk, a megjelenésüktől az embernek egyből jobb kedve lett. A második dal arról szólt, hogy álljunk fel, emeljük fel a kezünket a magasba, mire az egész tömeg egy ritmusra ugrált velük. Azon kaptam magam, hogy én is mozgok. A lábam az ütemre dobogott, végül én is elkezdtem ugrálni. A többi számuknál szintén, ugráltam, táncoltam, ahogy a többiek. Az történt velem, amit sose hittem volna. Jól éreztem magam egy koncerten.  A dobhártyám kis híján kiszakadt, többször is oldalba vágtak, alig kaptam levegőt a fülledt teremben, de nem érdekelt. Közben jókat nevettem a srácokon, mert ők is elengedték magukat, látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat éneklés közben. Az egyik számnál elkezdett esni a hó, és hógolyókat dobáltak a közönségbe. Egyet sikerült is elkapnom. A koncert vége felé, énekeltek egy lassú számot,aminél a szőke srác gitározott, járkált a színpadon. Ahogy oda ért elém, úgy tűnt, mintha rám nézne, és mosolyogna. Én is visszamosolyogtam rá, de úgy gondoltam biztos nem nekem szánta azt a mosolyt. Nagyon szép volt, mindenki a telefonjával világított, a stadion úgy nézett ki mint a csillagos égbolt. Az egyik gyors dalnál, a fiúk leugrottak színpadról, és néhányuk beszaladt a közönségbe, felénk a szőke és a göndör hajú jött. Húgomék extázisba estek, megérintették őket, majd a szőke, megint rám mosolygott, és rám is kacsintott. Én is visszakacsintottam. Szuper volt a koncert, nem bántam meg, hogy eljöttem. A pokol azonban ez után következett. A sokaság kiáramlott, vitt magával engem is. A kezemben tartottam a telefonom, hogy szóljak Maxnek. Ekkor egy csaj nekem csapódott, és kiütötte a kezemből a telómat, ami nagyon koppant a földön, majd rá is léptek. Próbáltam felvenni, de csak a darabjai maradtak meg. Körülnéztem ijedten, mert nem csak a telefonom tört el, de Melaniet és Rickit sem láttam sehol. Hisztérikusan üvöltöttem a nevüket, de senki nem válaszolt, senki nem hallotta. A tömeg kisodort a stadion elé, ahol ismét szétnéztem de nem láttam őket sehol. Eltelt vagy egy fél óra, az emberek szétoszlottak, alig maradt egy pár ember a stadion előtt. Én ott álltam, reszketve, kisírt szemekkel, csapzott hajjal, és ordítottam. De nem jött válasz. Összerogyott alattam a lábam, és térdre estem, úgy sírtam tovább. Este volt, koromsötét, éreztem ahogyan esőcseppek gördülnek le felforrósodott bőrömön egyre több, és több.. Ez nem történhet meg, nem most,nem velem. Ott térdeltem a hideg kövön, a szakadó esőben amikor éreztem, hogy két puha kéz a vállamhoz ér, és megcsapott egy illat, amit még soha nem éreztem. Ráemeltem a tekintetem, és láttam a szemében az aggodalmat. -Minden rendben?-kérdezte srác, aki már szintén tiszta víz volt, szőke tincsei a kuszán álltak, kék szeme pedig észvesztően csillogott -Állj fel, mert felfázol, gyere be az esőről!-húzott fel a kezemnél fogva. Még mindig értetlenül néztem rá. -Niall Horan vagyok.-nyújtott kezet. Ránéztem, és kezet fogtam vele. -Lizzie Grey. -szóltam erőtlen hangon. -Mi történt Lizzie? Bántott valaki? Miért ülsz itt a hideg kövön a szakadó esőben a koncert után 2 órával?-kérdezte, miközben visszavezetett a stadionba. -A húgom..eltűnt. Én jöttem el vele, de amikor mentünk ki, eltört a telefonom, és nem bírtam felhívni, nem tudom hol van most.-vallottam be. Az arca elkomorult, nem tudom mire gondolt. -Gyere be, ülj le egy kicsit, hozok egy kis vizet, aztán megkeressük a húgodat.-simogatta meg a vállam. Hozott egy üveg vizet, ittam belőle, majd leült velem szembe, és engem nézett. Már kezdtem zavarba jönni amikor megszólalt: -Te álltál ott az első sorban, ugye?-kérdezte. -Igen ott álltam.-válaszoltam. -Áá értem..-mondta, majd elővette e telefonját, mert az csörögni kezdett. -Igen...a stadion előtt? Mindjárt kimegyünk, de szerintem ő az,igen akkor biztos ő. Rendben, megyünk.-tette le a telefont, én meg érdeklődve néztem rá. -Hát azt hiszem megtalálták a húgodat, és egy idősebb lányt is.-mondta mosolyra húzva a száját, nekem pedig felcsillant a szemem. Szaladtam ki az ajtóig, ami kicsapódott, és Melanie, Ricki valamint két nagyobb termetű ember lépett be rajta. -Melanie, Ricki! Istenem! Hát itt vagytok!-öleltem meg őket szorosan.-Hova tűntetek?-néztem rájuk. -A tömeg kisodort minket egészen két utcával arrébb, és nem tudtuk hol vagyunk, mire visszataláltunk ide, remélve, hogy itt vagy, és...-hirtelen elakadt a szava, amikor meglátta mögöttem Niallt.-Szia!-köszönt Rickinek. -Őőő...Sz-szia.-köszönt vissza félve Ricki. -Akkor én úgy látom minden rendben, hívunk nektek egy taxit, ami hazavisz titeket. Köszönöm, hogy itt voltatok, és örülök, hogy megtaláltátok egymást.-Nem kell taxi, apám barátja jön értünk, csak fel kell hívnom-jelentettem ki.-Ahogy gondolod.-szólalt meg végül. -Mi is örültünk!-csicseregte Ricki, majd még gyorsan odaszaladtak mindketten egy autogrammért, és egy fotóért.Én keresztbe font karral néztem rájuk, mosolyra húzva a szám. Elindultunk ki, én még utoljára visszanéztem, és láttam, ahogy ő is hátrafordul, rám mosolyog, és kacsint egyet...